Nem csak akkor megy majd ki a rendőrség, ha “vér folyik”

nlc | 2012. Szeptember 18.
Nem hiába vonultak sokan az utcára és nem hiába szólta el magát Varga képviselő. A kormány visszakozott: mégis önálló büntetőjogi kategóriává válhat a családon belüli erőszak.

Mégis önálló büntetőjogi tényállás lehet a családon belüli erőszak: szavazás döntött arról, hogy napirendre tűzik a téma megvitatását. A képviselők ellenszavazat nélkül, tíz tartózkodással határoztak.

Előzőleg az Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze népi kezdeményezéséhez, amelynek vitáját múlt héten kezdte meg a parlament. A kormánypártok képviselői akkor még a javaslat ellen érveltek mondván a jelenlegi törvények megfelelő jogi szabályozást jelentenek, ám később – mint nyilatkozták – “meghajolnak a hölgyek akarata előtt”. Egyébként nem hölgyek akaratáról van szó, hiszen egyrészt sok férfi is támogatja a kezdeményezést, másrészt az, hogy ne veszélyeztessenek gyerekeket és ne oltsák ki nők életét, az nyilvánvalóan nem női érdek.

Magyarországon ma minden ötödik nőt érint a családon belüli erőszak fizikai formája, és felbecsülhetetlen azoknak a száma, akik partnerkapcsolaton belül lelki vagy anyagi fenyegetettségben élnek. Az utolsó, jelen témában készült hazai kutatás szerint hetente legkevesebb egy nő (2011-ben az ORFK adatai alapján 72 nő), havonta egy gyermek veszti életét családon belüli erőszak következtében. A Magyarországon elkövetett gyilkosságok 39%-át partnerkapcsolatban követik el.

A vitában Varga István képviselő egyebek mellett azt mondta, “azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak“. Kijelentése hatalmas tiltakozási hullámot robbantott ki: sokan vonultak utcára tiltakozva egyrészt az ellen, hogy bárki is “kisajátítsa a nők méhét” és mintegy inkubátorként használja a nemzeti gyarapodás érdekében, másrészt hogy bármilyen módon összefüggésbe hozzák a kérdést azzal, hogy egy férfi nőt, gyerekeket ver, kínoz.

Varga maga is érezte, hogy elszólása túlságosan konkrétra sikerült, ezért bocsánatkérésként a szavazás után virágot osztogatott a képviselőnőknek – bár részünkről kételkedünk benne, hogy bárkinek ilyesmire lenne szüksége felelősen gondolkodó vezetők helyett.

Az X Kommunikációs Központ civil kommunikációs szervezet nők elleni erőszakkal foglalkozó most kampányt indít, amelyben ismert férfiak jobb- és baloldalról, fiatalok és idősek, sportolók és művészek, romák és nem romák végre valamiben egyetértenek: az igazi férfi nem bánt nőt. Az akcióhoz videó is készült, már rengetegen lájkolták.

A kormány azt tervezi, hogy még idén benyújtja a változáshoz szükséges javaslatot. Korábban volt indítvány arra is, hogy büntessék az együtt élők közötti lelki bántalmazást is, ám ez már biztosan nem lesz önálló tényállás a jövő év elején hatályba lépő büntető törvénykönyvben.

Miért fontos, hogy önálló bűncselekmény-e?

Szimbolikus jelentőség
A büntetőjogilag elismert bűntettekkor a rendőrségnek be kell avatkoznia, mely jelképezi az erőszak súlyosságának elismerését, és hangsúlyozza az elkövető felelősségét, egyben erkölcsi állásfoglalást jelent a családon belüli erőszak elfogadhatatlanságáról.

Speciális jellegzetességek
A családon belüli erőszak önálló büntetőjogi elismerése felhívja az állami szervek képviselőinek figyelmét az intim partnerkapcsolati erőszak sajátos vonásaira, amire a jogalkalmazás során figyelemmel kell lenniük. Jelentős a különbség egy kocsmai verekedés során és egy partnerkapcsolaton belül elkövetett testi sértés között.

A bizonyítás megkönnyítése
Ismert, hogy családon belüli erőszak esetében a bűncselekményt többnyire zárt körben, tanúk nélkül követik el, és az is ismert, hogy a hatóságok gyakran nem igyekeznek az áldozattól független forrásokból felkutatni a bizonyítékokat, hanem azok prezentálását a sértett féltől várják el. A családon belüli erőszak bűncselekményként való elismerése esetén elég azt bemutatni, hogy a bántalmazó a bántalmazott sérelmére rendszeresen testi, lelki, szexuális visszaéléseket követ el.

Megelőzés, tudatformálás
Az egyéni és társadalmi megelőzést jobban elősegíti, ha egy bántalmazót családon belüli erőszak miatt ítélnek el, és nem azért, mert a bántalmazott sérelmére egy rendbeli súlyos testi sértést követ el.

Távoltartás elrendelésének megkönnyítése
A jelenlegi jogalkalmazási gyakorlat szerint nem a törvényben előírt veszélyhelyzet, hanem a ténylegesen elkövetett erőszak esetén rendelik el a megelőző távoltartást, ez azonban nincs definiálva. Vagyis a rendőrök, bírók ez utóbbit szubjektív, egyéni mérlegelés alapján döntik el. Amennyiben a családon belüli erőszak önállóan nyer szabályozást a büntető törvénykönyvben, lehetővé válik, hogy távoltartást rendeljenek el akkor is, ha a családon belüli erőszak körébe eső cselekmény a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint nem minősül bűncselekménynek (pl. gazdasági erőszak, reprodukciós jogok gyakorlásának korlátozása stb.).

Kutatás egyszerűsítése
Az önálló törvényi tényállás elősegítené a családon belüli erőszakra vonatkozó statisztikai adatgyűjtést, kutatások végzését. Jelenleg komoly munkát jelent a különböző bűncselekmények közül kiválasztani a családon belüli erőszak körébe sorolható eseteket. Az adatgyűjtés, a kutatások lefolytatása létfontosságú e súlyos társadalmi probléma megértése, kezelése és a lehetséges megoldások feltérképezése szempontjából.

Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület/Patent Jogvédő Egyesület

Exit mobile version