A hír: Felix Baumgartner osztrák sportoló kiugrott az őt a sztratoszférába szállító űrkabinjából az új-mexikói sivatag fölött 39 km-es magasságból. Túllépte a hangsebességet, megdöntötte a szabadesés magassági és időhosszúsági világcsúcsát, valamint az ember által végrehajtott legnagyobb magasságú hőlégballonos repülési rekordot is.
Winkler Nóra véleménye: Mi van utána? Kétféle értelemben is nagyon érdekelne a válasz. Egyrészt minden utazás, akárcsak száz kilométerre is, alkalmas arra, hogy kicsit távlatból szemléljük a dolgainkat. A nagyon-nagyon fontosnak, halaszthatatlannak tartott dolgokról kiderül, voltaképpen mégsem azok annyira, s egy csomó minden, amit egy helyből nem tud megoldani az ember, pusztán ettől az eltávolodástól új perspektívát kap.
Pláne igaz ez egy tengerentúli utazásra vagy olyanra, ahol a szokásostól nagyon eltérő a kultúra, más tempóban és fontossági sorrendek mentén zajlik az élet. De egy nagyobb hegymászás, letekintés a csúcsról is rögtön más rálátást enged magunkra.
De egy ekkora trip, mint Felix Baumgartneré, mekkora hozadékokkal járhat? Olyan volt, mintha egy földrajzórai földgömbre ugrott volna. Onnan látta a Földet, ahonnan mi nagyjából a Híradó főcímében szoktuk a kanapéról. És csak jött, jött, jött közelebb, mint egy jobb prezentáción, amikor egy regionális vezető megmutatja, hogy a hozzá tartozó kelet-közép-európai területen belül most kérem konkrétan Tolna megyét vesszük górcső alá, és bezoomol a kép, tessék, íme. És csak jött, jött, jött. Milliók nézték, gondolom, kezüket az arcukhoz emelve és meghatódva minden egyes kommentátori jó hírtől, hogy már nem pörög, stabilizálta magát, és épp 1156 kilométer/órával süvít. Nekem már egy dinamikusan gyorsuló autóban is tud fura érzésem lenni. Felix jön, jön, jön. Felemelő lehetett megérkezni: egyfelől a tudat, hogy megcsinálta, másfelől átérezni az utat, hogy pontosan honnan is jött ide a talajra. Furcsa lehet, hogy mostantól nagyon sokakkal fog erről beszélni, de szinte senkivel, aki tapasztalatból tudná, mit beszél. Milyen lehetett utána először felébredni?
És ha kipihente a felkészülés kezdete óta tartó izgalmat, túl van a sok interjún, élőműsoron, beszélgetőshow-n és egyetemi előadásokon, akkor jönne a kérdés második olvasata: Mi jön innen? Mi a következő nagy dolog, amire vágyni lehet? Tervezni, célkitűzni? Mi tudja léptékében meghaladni ezt? Zöld testű ufókkal redbull-vodkázni? Vagy egy extrémsportoló ilyenkor megnyugszik, hogy rendben, megcsinálta, és boldog örömmel oldódik fel a leghétköznapibb tevékenységekben? Füvet nyír és tekézik a szomszéddal? Lehet. És közben nézegeti az ugrásáról készült mémeket a neten, az űrbe kisurranó macskákkal és a földet érése fölé szerkesztett ultravicces szövegeket, és jókat nevet. Eléggé szupercsávó.
Lenyomja A szürke ötven árnyalata a felnőtt Harry Pottert?
„Őrültség futóversenyt rendezni egy lombikkezelésért”
„Szülj öt gyereket, és nem fog megütni a pasid.”