A hír: A klasszikus hivatali munkarendben működő vállalkozásoknál kevés helyen végeznek érdemi munkát szombaton a Banknegyed Vállalkozói Központ elemzése szerint. Az 500 megkérdezett vállalkozás 71 százalékánál a szombati munkavégzés minimális létszámmal folyik. Sok helyütt a dolgozókat 13–14 óra körül hazaengedik. A megkérdezettek 31 százaléka úgy véli, a szombati munkavégzésnek nagyobb a működési költsége, mint az üzleti haszna, így a dolgozókat inkább kötelező szabadságra küldik. A felmérésben részt vevők 92 százaléka ugyanakkor nem mondana le az egybefüggő négynapos munkaszünetről, inkább vállalják a szombati munkavégzés kényelmetlenségét.
Soma véleménye: Lehet, hogy radikális vagyok, de azt gondolom: alapvetően kevés helyen végeznek érdemi munkát. Elképesztő mennyiségű felesleg termelődik minden szinten, úgy az anyagi, mint a szellemi – bár ez a szó adott esetben erős – területen. Iszonyú pazarlás folyik úgy az élelmiszerek, tárgyak, gépjárművek, telefonok, mint a megjelenő könyvek, szolgáltatások terén.
Eszembe jutott egy közel hatvanéves – egyébként sikeres – festőművész barátom, aki pár hónapja összejött egy nővel, aki nagyon speciális, saját receptű, mennyei finom lekvárokat készít. (Bazsalikomos eper, sáfrányos barack…) A barátom pedig beállt neki segíteni, sőt most már pályázatok után nézett, hogy miként lehetne ezt nagyobb léptékű vállalkozássá fejleszteni. Úgy érzi, dolgozik, szükség van rá, elkezdett kijönni az évek óta rágyűrűző depresszióból. (Nem csoda, hogy egyre nagyobb divat az alkotó emberek között a
borászkodás.) Ezzel nem azt kívántam mondani, hogy a szellemi munka nem elég fontos vagy produktív (egyébként én is ilyen területen tevékenykedek), hanem hogy megérthető, amikor egy ember tapintható módon is át akarja élni: az ő munkája valóban fontos, tényleg szükség van rá. (Egyébként művészet nélkül éppúgy lehetetlen lenne élni, mint víz vagy levegő nélkül. Kiszáradna a lélek, elfelejtenénk, kik vagyunk, vagy megbolondulnánk.)
Nagyon sok ember még alszik, és elképzelése sincs arról, mi a feladata itt a Földön azon kívül, hogy valahol dolgozik és él. Szerintem amíg nem ébrednek föl a tömegek, addig marad a feleslegek gyártása, addig termeljük a sok kidobni való anyagi és szellemi terméket. (Magyarországon minden negyedik könyvet vesznek meg, azaz húsz könyvből tizenöt a szemétbe kerül.) Sétáljunk végig egy óriás szupermarket sorai között! Belegondoltatok már abba, hogy mi lesz a tömegével kirakott romlandó áru sorsa? Kuka.
És a lelkük mélyén érzik az emberek, hogy valójában a munkájuk szükségtelen. Vagyis mégse az, mert ahhoz, hogy korszakváltás legyen, előtte le kell menni kutyába. A szellemtudomány úgy hívja ezt a korszakot, amiben most vagyunk, hogy sárkorszak. Úgy tartják, soha nem volt az emberiség ennyire elszellemtelenedve, ennyire beleragadva az anyagba, anyagi létbe, mint most.
Szóval szombatonként – és úgy alapvetően a többi napon is – az emberek igen jelentős része a munkájával a sárban való dagonyázáshoz segíti hozzá a világot. Egymást taposva, versenyezve a sárgyártásban. De hát ez is kell. Most ezt kell megélni.
James Redfield világhírű könyvében, a Mennyei próféciában jövőképként azt írja a szerző, hogy a felébredt emberiség nem dolgozik majd többet napi 6 óránál, mert ennyi az optimális. Igaza van. Ekkor jut idő az életre: szeretteinkre, emberi kapcsolataink ápolására, magunkra, testünk-lelkünk-szellemünk karbantartására és fejlesztésére… Egyáltalán élni.
Jelenleg 12–14 órákra fogják be az embereket dolgozni (nem ritka a 16 sem, ez már mind a kizsigerelés szintje), nem csoda, ha a szombatokért nem lelkesek. És közben persze mindenki nyomás alatt él, baromi nehéz kiszállni, mert az egymásra ható és egymást gerjesztő folyamat az egész világban így működik. (Bár hozzáfűzöm: egyre több helyen látom azt, hogy önellátó közösségek kezdenek kialakulni, egyre többen kívánnak kiszállni ebből a globalizált világból, aminek egyébként rengeteg nagyszerű velejárója is van. Nyilván a dolgok nem csak feketék és fehérek.)
Hogy mi lehetne a megoldás? Huhhh… ebbe még belegondolni is kemény.
Felbukkantak bennem a gyermeteg illúziók: majd a multibácsik, nagytőkések megvilágosodnak, és befelé figyelve, alázattal fölteszik a kérdést a Teremtőnek: mire van VALÓBAN szüksége a világnak? Hol és hogyan szolgálhatom az emberiséget? Ja, hát ez aranyos gondolat, törölve. Tudomásul kell venni, hogy a gonosz, a sötét erő valóban teret nyert a Földön, és gyakorta a „mindenáron még többhöz jutás” vágyának formájában jelenik meg, felhasználva ehhez a sodródó kis embereket, akiknek alig marad életük, „lelkük a vállalatot illeti meg”. És aki nem tudja magát önállósítani, függetleníteni, annak ez marad, és örül, ha néha becsúszik egy-egy négynapos ünnep, vagy elutazhat egy hétre nyáron Horvátországba.
A felébredés egyénileg történik, még akkor is, ha a tömegek húzzák egymást, hatnak egymásra. Nagyon fontos, hogy kívülről-felülről is képesek legyünk meglátni magunkat, az életünket, és hogy merjünk befelé figyelni is, meghallani a lelkünk akaratát, és hogy képesek legyünk a saját életünket élni.
„Te kimutatod a szereteted, vagy csak elvárod?”
„Fizessen az unió, ha elcsábítja az orvosainkat!”