A hír: Macskás kávézó nyílt Budapesten: a vendégek fogyasztás közben simogathatják az állatokat.
Karafiáth Orsolya véleménye: Sok őrület indul japánból. A bugyijukat kis hermetikus zacskóban áruló diáklányoktól a gyomorfelkavaró, már a szürrealitáson túli horrorfilmeken át (én egy időben rájuk voltam kattanva, külön „beteg” mappában gyűjtöttem őket) a szuper kis uzsonnatáskáig. Hát honnan eredne a macskakávézók ötlete, ha nem onnan? Budapesten is nyílt már ilyen – és mit mondjak, örülnék, ha több is lenne. Egy – nem hivatalosról, ami már minimum tíz éve működik – tudok is.
Egy kis bár Budán, ahol a tulajdonos igazi macska- és kutyabolond, már a megnyitás óta hordja be a kóbor állatkákat. Először valóságos szívroham kerülgetett, mikor egy háromlábú, loncsos szőrű kutyus ráugrott a szendvicsemre. Felkiáltottam, mire a tulaj nagyon szigorúan rám szólt, hogy volt ennek a szegény állatnak elég baja – és van is, nézzek csak rá – az életben, így ahelyett, hogy én is ráhoznám a frászt, fogadjam örökbe. Megtettem volna, ha nem lennék én magam inkább macskás, és ne várna rám mindig otthon a kis kedvencem. Nagy macskabolond vagyok, írtam már versciklust és teljes lemezt (mindkettőt A fekete macska címmel), és musicalt is (Macskadémon) róluk. Gondolom, a hozzám hasonlókat szólítja meg ez a remek kezdeményezés. És azokat, akik az életmódjuk miatt, vagy egyéb, egészségügyi megfontolásokból nem tudnak cicust tartani. Mert egy nyugodt, heverésző, álmatag, Garfield-szerű szőrgolyónál nincs is relaxálóbb látvány. (Az én macskám nem ilyen: izgága, gyanakvó, nem bírja az idegeneket, azt főleg nem, ha hozzáérnek, ráadásul sokszor orvul támad, legfőképp harisnyára és kényes anyagú szoknyára utazik.)
Nincs édesebb egy hátán hempergőző, szelíden nyivákoló, a lábunkhoz dörgölőző cirminél. A macskakávézókba nyilván a nyugisabb jószágok kerülnek, akik képesek elviselni a nyüzsgést, akik örömmel veszik, ha idegenek játszani kezdenek velük. Állítólag szőrös állatokat simogatva hihetetlen pozitív energiákat kapunk mi is – és ez igaz lehet. Már évek óta divat például feszült irodákba kutyát kölcsönözni – már a puszta jelenléte segít legyűrni a stresszt. Az ilyen helyek tulajdonosai ráadásul nem csak a vendégek és a törzsmacskák kényelmét nézik: szándékuk szerint mindig lesznek menhelyről kihozott, vagy egyéb módon fellelt árva cicusok is, akik így nagyobb eséllyel találnak gazdira. Mivel én találtam a cicusomat (a régit is), pontosan tudom, mit jelent, ha egy kétségbeesett, reménytelen, jövőtlen macskapillantás kulcsolódik az enyémbe. Az érzést, hogy nem hagyhatom ott. Hogy haza kell vinnem, bármivel is jár ez. Amikor a kis kedvencemet egy tavaszi nap hazavittem, majdnem ráment a kapcsolatom, akkora botrány lett.
Szóval ezek a helyek inkább a nők szívébe fogják belopni magukat, de ez nem baj. Úgyis mi vagyunk a bújós, édes cicamicák (bár megkockáztatom, hogy a lelkem mélyén én inkább egy nagy, lusta macska vagyok), a férfiak meg úgysem lennének meg nélkülünk… Legalábbis amíg a karmunkat ki nem eresztjük…
| Így látja Karafiáth Orsolya: |