A hír: Az ország keleti felében 34, nyugaton az aktív keresők 26 százaléka tudott csak az iskolai végzettségének megfelelően elhelyezkedni. Az aktív kereső fiatalok több mint harmada tervezi, hogy egy időre külföldön vállal munkát, Kelet-Magyarországon viszont a fiatalok 38 százaléka egyáltalán nem szeretne más országban dolgozni. A központi régióban és Nyugat-Magyarországon élő fiatalok körülbelül fele érzi úgy, hogy többre képes, mint a legtöbb ember, a keleti országrészben élők 65 százaléka viszont egyetért azzal, hogy nem akar megfelelni másoknak, és a saját útját akarja járni (a többi régióban erre a kérdésre jóval kevesebben adtak igenlő választ). A fiatalok közel 80 százaléka elégedetlen azzal, amit eddig elért. 
Jelen esetben a félelem attól, hogy nem lesz munka, elég pénz, vagy elég jó munka, elegendő pénz, vagy pedig a szeretet: önmagam és a másik szeretete, ami tele van bizakodással és cselekvő.
Hogy világos legyen, amiről beszélek, konkrét példákat mondok mindkettőre.
Épp a múlt hónapban ment ki az egyik barátnőm 22 éves lánya Londonba bébiszitterkedni, de már másnap haza akart jönni, és azóta is ez a helyzet, bár annyi előrelépés történt már, hogy elkezdett másfelé is munka után érdeklődni. Egy önbizalom-hiányos lányról van szó, aki itthon sem hitt magában eléggé, valójában menekült itthonról, mondván, hogy ott majd jobb lesz. Csakhogy hiába utazott sok ezer kilométert, az érzéseit, az önértékelését, a félelmeit magával vitte, és ott is ugyanabban él, mint itthon: kihasználtnak, elveszettnek érzi magát. Családi cselédnek. Persze akadnak más történetek is, de az alapvető törvénye a létnek, hogy a bennünk levő gondolatok határozzák meg az érzéseinket, és a félelem a félelem tárgyát vonzza, a bizakodás pedig a bizakodásét. Amíg ennyire negatív, panaszkodó, bizalmatlan nép vagyunk (minden európai felmérés szerint ebben mi állunk az első helyen), addig nem várhatunk jobbat annál, mint amiben hiszünk, bízunk, amit érzünk.
Örömmel olvastam viszont, hogy egyre többen érzik úgy, hogy nem akarnak megfelelni másoknak, és a saját útjukat akarják járni. Ehhez kell az önbizalom, a magamba és a másikba vetett bizalom, a szeretet. És erre is látok példákat.
Nemrég jártam Mezőkovácsházán előadást tartani, ahol elmesélték a helyiek, hogy milyen összefogás alakul a városban. Családok (3-4-5 család) fognak össze, és valósítják meg közös erőből, lelki, szellemi, fizikai munkából és anyagi tőkéből (ki mit tud belerakni) a tervüket; földeket és traktort bérelnek, termelnek és értékesítenek.
Tavaly megcsinálta néhány barátom azt, hogy keresett egy olyan falut, ahol az önkormányzat polgármestere megtámogatta a tervüket egy nagyobb földterülettel (hogy az majd nekik is turistákat, fellendülést hoz), ahol ők bio-öko-önfenntartó, és egyben kulturális-szellemi vállalkozást terveznek felépíteni, most erre pályáznak. Több ilyet is tudok.
A lényeg, hogy van elképzelés, összefogás, lelkesedés. Vagyis működik a szeretet. Szeretik, amit csinálnak, szeretik magukat, ami azt jelenti, hogy nem lehúzzák, hanem felemelik magukat és egymást.
Csodás példát hozott erre az Igazgyöngy Alapítvány is. Több tucat munkanélküli roma asszonyt tanítottak meg varrni, keresztszemes kézimunkákat csinálni, amiket értékesítenek is. Egyre több ember fog össze, és mondja azt, hogy elég volt a sok dologtalan kézből, éhes szájból, panaszkodásból, cselekedjünk!
Borsodban (de nyilván országszerte van ilyen) is több települést tudok említeni, ahol vetőmagokat kezdtek el osztani, és megtanítják a munkanélkülieket földet művelni.
Nyilván huszonéves fiatalok nem erre várnak, vágynak, de tudomásul kell venni: amíg nincs elképzelésed arra vonatkozóan, hogy mi az, amit te ADHATSZ a világnak, mi az, ami téged lelkesít, ráadásul nem hiszed el, hogy éppen eleget tudsz, és értékes vagy úgy, ahogy vagy, addig nagyon nehéz fejlődni, továbblépni.
Vegyük már észre: ez egy gazdag ország, rengeteg vizünk van (tele gyógyító és energiaforrásként is használható anyagokkal), kiváló földünk van, szellemi és kulturális kincseink, minden itt van, amire szükség van!
És akik nem panaszkodnak, nem esnek kétségbe, nem menekülnek el, és nem csupán kívülről várják el a változást, azoknak egyre jobban megy.
Nemrég nyitottak barátaim lakáséttermet, de már előtte ráálltak a különleges befőttek, lekvárok házi készítésére, amit nagyon szeretnek csinálni, és egyre sikeresebbek is benne.
Anyám Hajdúnánáson él, elmesélte, hogyan „barteroznak” egymással a helyiek, kerti munkáért befőttet vagy főtt ételt kapnak, van, aki leszedi a gyógynövényeket, és azokat kiszárítja, azzal csereberél. Ezek apró dolgok, a lényeg az, hogy nem ölbe tett kézzel panaszkodnak a munkanélküliségről, hanem cselekszenek, összefognak, segítik egymást. Megjelent egy új fogalom is a 21. sz. elején: új kézművesség.
Szóval tudjuk jól: elsőként fejben dől el minden. No és a szívben. Csak ott áramlik az energia, ahol működik az adok-kapok. Csakis adva kapunk. Mindenkinek van miből adni (figyelem, érintés, segítségnyújtás, egy tál leves…). Kezdjük el átélni a bennünk és körülöttünk levő bőséget, és vegyük észre, kinek mit adhatunk!
És persze, hogy mit akar a világ tőlünk.
|
Így látja Soma: |