Aktuális

Öntudatosabbak a kelet-magyarországi fiatalok

Továbbra is a család és az anyagi biztonság határozza meg leginkább a magyar fiataloknak az élettel való elégedettségét – derül ki a K&H pályakezdők jóléti indexének 2013 első negyedévi vizsgálatából. Ám számos területen jelentős az eltérés az ország keleti és nyugati régiója, valamint Budapest között.

Bár a munkanélküliségi mutató a vizsgált korosztályban 25 százalékos, a dolgozók körülbelül fele inkább stabilnak érzi munkahelyét, és ezen a téren nincs jelentős eltérés az országrészek között. A központi régióban 48 százaléknyian teljes egészében úgy érzik, hogy az iskolai végzettségüknek megfelelő munkát végeznek. Ezzel szemben az ország keleti felében 34, nyugaton az aktív keresők 26 százaléka tudott csak az iskolai végzettségének megfelelően elhelyezkedni.
A heti ledolgozott munkaórák száma átlagosan 43 óra, ez az érték a fővárosban volt a legmagasabb, 49 óra, míg a többi településen csak 41 óra körüli értékről számoltak be a megkérdezettek.

Öntudatosabbak a kelet-magyarországi fiatalok

Az aktív kereső fiatalok 36 százaléka tervezi, hogy egy időre külföldön vállal munkát. Kelet-Magyarországon viszont a fiatalok 38 százaléka egyáltalán nem szeretne más országban dolgozni.
A központi régióban és Nyugat-Magyarországon élő fiatalok körülbelül fele érzi úgy, hogy többre képes, mint a legtöbb ember, a keleti országrészben ezt csak 36 százalékuk fogalmazza meg. Ugyanakkor utóbbiak 65 százaléka ért egyet azzal, hogy nem akar megfelelni másoknak, és a saját útját akarja járni, a többi régióban erre a kérdésre körülbelül 10 százalékponttal kevesebben adtak igenlő választ.

A kutatásban részt vevők válaszoltak arra a kérdésre is, mennyire elégedettek azzal, amit eddig elértek életükben. A kelet-, illetve nyugat-magyarországi fiatalok közel 80 százaléka volt elégedetlen ezen a téren – ez igen magas értéknek tűnik. A központi régióban ez az érték 70 százalék alatt maradt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése