Trokán Nóra: “Most nagyon klassz minden!”

– Nagyon sűrű heteket-hónapokat élsz, de tudom, hogy ha teheted, megszöksz a lovadhoz, Táncoshoz.
– A lovaglás adja a legnagyobb szabadságot az életemben. Kimegyek reggel, és olyan, mintha egy mesevilágba érkeznék. Beszívom a friss levegőt, és egészen másképp indul a napom. Megsimogatom Táncos fejét, és tudom, mit gondol. Olyan nekem, mint egy tükör. Ha izgága, az rólam szól. Nekem kell ellazulnom, és akkor ő is megnyugszik. Rajta sosincs nyereg, kantár, hanem csak egy kötőfék, és egy kötél, alulról a nyakában. Olyanok vagyunk ketten, mint egy kentaur. Együtt mozgunk, lélegzünk, érzünk.

– Azt mondtad egyszer, hogy alapvetően visszahúzódó kislány voltál. Ehhez illik a lovaglás, hiszen kizár minden mást.
– A lovaglás tényleg nagyon intim és zárt világ. Engem felültettek a lóra, és ott maradtam. Ez egyfajta függés és szerelem, amely, azt hiszem, örök marad. Amúgy nem voltam kifejezetten csöndes, zárkózott gyerek, de nem is voltam harsány. Inkább a kettő között.

– Szerintem az a kislány lehettél, akinek állandóan azt mondogatták a felnőttek: de szép! Ezt kicsiként annyira lehet utálni!
– Nagyon! Vagy amikor azzal hülyéskedtek, hogy jaj, milyen ronda ez a gyerek! Azóta sem szeretem a külsőmet hangsúlyozni. Ebben visszahúzódó vagyok. Főleg a főiskolán volt bennem egyfajta bizonyítási vágy, hogy nem a két szép szememért vettek fel, hanem azért, mert vagyok annyira jó, mint a többiek. Nem öltözködöm kihívóan, sokkal jobban érzem magam farmerben meg pulcsiban. A hétköznapokban nem szeretek feltűnni, sőt! Mosolyogtam is, amikor megkaptam a legstílusosabb színésznő díjat. Épp én, a szakadt gatyáimmal? Bár tény, hogy a stílus nem a ruháról szól, hanem arról, hogy legyél valamilyen. Persze egy fotózáson boldogan bújok bele szép ruhákba, de egy márkás csizma semmivel nem jelent többet nekem, mint a kényelmes bakancsom. Ami engem igazán érdekel, az a színház, a filmezés, a lovaglás és a fotózás. A csajoskodást időpocsékolásnak érzem.

– A fotózás is szenvedélyeddé vált, már felkéréseket is kapsz!
– Olyan jó, hogy csinálhatom! Az egy másfajta önkifejezés, mint a színház. Imádom megragadni a pillanatot. Most csak arra van időm, hogy a telefonommal fotózzak. A villamoson lopva lekapom a szemben ülő arcát. Ilyenkor is jó, hogy nem vagyok feltűnő, csak egy lány, aki utazik, és látszólag játszik a telefonján. Nem veszik észre az emberek, hogy mit csinálok, ezért nem is figyelnek, és elvannak a gondolataikkal. Elképesztő, hogy mennyi különböző történet van az arcokon. Mindegyiken ott az élet.

– Ha a nővéredről és rólad látnék egy fotót, az miről mesélne?
– Nem vagyunk igazán csajos lányok. Talán azért, mert sok időt töltöttünk apuval, bár anyu is ott volt az életünkben. Azt szoktuk mondani, hogy a tesóm örökölte anyu temperamentumát, én meg inkább apuét. Sokkal csöndesebb, nyugodtabb, türelmesebb vagyok. Anyu meséli mindig, hogy még picik voltunk, amikor egyszer családostul beszorultunk egy liftbe. Apa idegesen próbált intézkedni, anyu kiborult, mert nem bírja a bezártságot, Anna sírt, én meg csak ácsorogtam, és majszoltam a fagyimat. Ez az emlékkép mindent elmond.

– Nem volt nehéz teher, hogy Papadimitriu Athina és Trokán Péter lányai vagytok?
– Érdekes, ezzel soha nem volt problémám. Inkább a tesóm agyalt sokat ezen az elején. Én már a második gyerek lazaságával mehettem a nővérem által kitaposott úton. Szerencsére ezzel a szakmában soha senki nem nyaggatott. Szóba se jött.

– Azt mondod, hogy két különböző személyiség vagytok.
– Igen, de talán épp ezért jól kiegészítjük egymást. Igazán sosem veszekedtünk. A szüleim mellett ő a fő bizalmasom. Mindent meg tudok osztani vele. Megértjük egymást, hisz egy korosztályba tartozunk. Nagyon jó testvérek vagyunk.

– A fiúkért sem versengtetek?
– Teljesen különböző az ízlésünk, mindig más típusú pasik tetszettek.

– Még a ruhásszekrénynél sem volt civakodás? Ne mondd már!
– Abban néha volt, de csak azért, mert volt, hogy különbözött az alkatunk, és ha egyikünk felvette a másik cuccát, akkor az bizony kinyúlt. Oda-vissza ment a hiszti, de mivel jó ideje más városban vannak a szekrényeink, már csak nevetünk ezen.

Mindketten színésznők vagytok. A szekeretek nem futhat mindig ugyanabban a tempóban.
– Idáig szinte teljesen egyformán alakult a pályánk. Mintha ikrek lennénk. Ugyanabban az évben kaptunk díjakat, szinte ugyanolyan szerepeket játszunk, csak más színházakban. Én most forgatom a Kossuthkiflit, ő meg az Életművészt. Vicces, de tényleg teljes a párhuzamosság. A rivalizálás amúgy is ismeretlen fogalom köztünk. Szívből tudunk örülni a másik sikerének.

– De jó! Szerinted ez a nevelésetekből fakad, vagy alkati kérdés? Nem minden családban alakul így..
– Kiskamaszok voltunk, mikor anyuék elváltak. Talán akkor kerültünk ilyen közel egymáshoz. De közben mégsem lehet ez az oka, mert nem voltunk magunkra hagyva soha. Arról sincsenek emlékeim, hogy minket neveltek volna bármire is. Inkább példát mutattak, és nagyon szerettek. Lázadnunk sem kellett, mert nem volt mi ellen. Talán a pici korkülönbség az oka? Nem tudom, de nagyon jó, hogy így alakult.

– Azt mondod, alapvetően nyugodt vagy. Mi tud kihozni a sodrodból?
– Az egyetlen dolog az igazságtalanság. Az kiborít. De ha azt érzem, hogy egy rendező vagy egy kolléga építő kritikát mond, akkor küzdök, és teszek azért, hogy jobb legyek.

– A magánéletedben mennyire vagy szigorú, vagy megbocsátó? Milyen képed van arról, hogy miként lenne jó élni?
– Szerintem erre nincs recept. Manapság nehéz együtt maradni. Nem ez a trend. Sok a kísértés. De én hiszek a családban, abban, hogy tiszteletben kell tartani a másik szabadságát, és nagyon sokat kell beszélgetni.

– Azt érzem, abban pontosan tudod a határt, hogy mennyit adsz magadból.
– Így van. A Nagy Duett kapcsán éreztem meg azt az iszonyatosan vékony mezsgyét, amelyen tényleg át lehet billenni, ha valaki nem figyel oda. A főiskolán kaptunk egy stabil értékrendet arról, hogy mit jelent, ha az ember a szakmáját komolyan veszi. Eldöntöttem, hogy ha híres leszek valaha, akkor azért ismerjenek meg, mert láttak egy filmben, egy darabban, vagy egy olyan tévéműsorban, amelyik értéket közvetít. Ne az jusson eszébe az embereknek, hogy mit ettem, mit vettem, és ki az életem párja. Bizonyára könnyebb lenne ilyen mentalitással híressé válni, de ez nem fér bele az életfelfogásomba. A lelkemben pontosan érzem, mikor kell nemet mondani, és ha meghozok egy döntést, attól nem lehet eltántorítani. A magánéletem az enyém. Kiegyensúlyozott, inspiráló kapcsolatban élek, ez nem titok, de nem akarom, hogy valami csak erről szóljon. Félnék is kiszolgáltatni, mert nagyon gyorsan támadási felület lehetne. Szerencsére erről is egyformán gondolkodunk. Harmonikus az életünk, ugyanazt a szakmát űzzük, ugyanolyan alázattal, és az elveink is egyeznek.

– Olyan szépen alakul az életed. Mit gondolsz, a sors intézi így? Vagy a véletlen?
– Nyilván nem lehet tátott szájjal várni a sült galambot. Ha valaki úgy érzi, akkor lépni kell, menni kell, és csinálni. De abban is hiszek, hogy minden valamiért történik, és mindennek megvan a maga ideje. Hiába akarsz valamit nagyon, az csak akkor jön el, amikor kell. Eddig ezt igazolta az életem. Amikor valami épp nem sikerül, akkor persze nagyon nehéz elfogadni, de mindig nyugtatom magam, és visszagondolok azokra a helyzetekre, amikor utóbb kiderült, hogy mégis minden úgy volt jó, ahogy történt.

– 2013 vége felé, rendben van a leltár. Jó téged hallgatni!
– Igen, most nagyon klassz minden! Ilyenkor persze néha megijed az ember, hogy vajon meddig? De próbálom a rossz gondolatokat elhessegetni, és inkább arra koncentrálni, ami most van, és a legjobbat nyújtani magamból. Embert próbáló időszakot élek, hisz van olyan nap, hogy tizenhat órát dolgozom, és alig alszom. De ez nem panasz, mert imádom ezt a pörgést! Szakmailag ez az évem minden fiatal színésznő álma, Táncoshoz bármikor kiszökhetek, és feltöltődhetek. Ráadásul van valaki mellettem, akivel mindezt megoszthatom, és együtt élhetem át! Kell ennél több?

Trokán Nóra fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Mikor költözik el a gyerekem? Őszi receptek a sztárbloggertől Varró Dani : Misi és az idő kereke Apa külföldön dolgozik Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!