Mihez kezdenél, ha nem kellene pénzt keresned?

Emlékszem, tizenhét évesen, amikor jött a kérdés, hogy hova menjek továbbtanulni a gimi után, nagy bajban voltam. Engem ugyanis egyetlen dolog érdekelt: a gitározás. Borzasztó inspirált voltam, hogy kitanuljam azokat a fogásokat és futamokat, amiket Eric Claptonnál, Marc Knopflernél, Gary Moore-nál és más nagyoknál láttam. Annyira elvarázsoltak a gitárszólók, hogy mindenről megfeledkeztem, amikor ezeket hallgattam, és úgy éreztem, ez már nem is emberi, amit tudnak. Flow-ban, áramlásban voltam.

Szorongtam, mert nem akartam arra az egyetemre menni, amit a családom szánt nekem. De nem akarok! – üvöltöttem volna, ha nem lettem volna jól nevelt gyerek. Így csendben mosolyogtam, és bólogattam, hogy szüleimet és rokonaimat ne sértsem meg, hiszen tudtam, ők a legjobbat akarják, csak a társadalom ilyen elcseszett. Megdöbbentett, hogy ezt mindenki tudja, senki nem beszél róla, inkább belemegy a játékba. Láttam, ahogy a gimiben az osztálytársaim elvesztik őszinte arcukat, és elkezdenek aszerint viselkedni, beszélni, reagálni, ami ahhoz kell, hogy majd “sikeres” felnőttek legyenek. Megrémültem. Úgy éreztem, feladták magukat. Feladták a lelküket. Bedőltek a társadalomnak. “Ha nem vagy a világ első három gitárosa között, akkor ne csináld, nem fogsz megélni belőle!” Ettől a dumától teljesen lefagyott a lelkem, és ezért a kezem is: már nem mentek olyan jól a szólók, ahogyan a lelkemben szóltak.

Elsüllyedtem a görcsölésben, és csendben elengedtem az álmot, hogy gitáros legyek. A zenélés megmaradt, de második lett, és a szólókat nem gyakoroltam ki. Pszichológus lettem, de ott lázadó: nem adtam fel az ember igazi természetébe vetett hitet, és egész karrieremet arra tettem fel, hogy ezért küzdjek. Az emberekkel való pozitív célú, felemelő munkában élem ki azt, amit a gitárszólókban terveztem elmondani. Emellett közösségi spirituális énekléseket is tartok, ahol gitározom, és énekelek, s az emberek szava gyakran elakad, és átélik azt a bizonyos pluszt. 

Keress annyit, mint az elnök és a szomszéd!

Svájcban végre meg akarják törni az átkot. Sokan az Alkotmány módosítását követelik, és a mindenki számára feltétel nélkül garantált jövedelem bevezetését kérik: 126 ezer aláírás gyűlt össze e cél érdekében. Ez a jóléti társadalom forradalmian új szemlélete lenne. Az elgondolás lényege, hogy minden állampolgár kapjon minden hónapban egy szerény megélhetéshez elégséges összeget, függetlenül attól, hogy dolgozik-e, és ha igen, akkor mit. Efölött természetesen kereshet, amennyit csak tud – ha ezt az utat választja. Ez a gondolat az elmúlt években kelt szárnyra, és kering Európa több országában.

A cél az, hogy az állampolgárok visszakapják a méltóságukat, és joguk legyen pontosan azt választani, amit szeretnének. Nem lennének arra kényszerítve, hogy a mindennapi megélhetésért feladják önmagukat, és a szorongás, valamint a túlélésért folytatott küzdelem legyen életük fő hajtóereje, miközben arcukon a gyermekkori örömkifejezés a felnőttkor örömtelenségébe vált át. Miért is örömtelen? Mert lemondtak önmagukról. Az emberek – tisztelet a kivételnek – ma nem azért dolgoznak, mert szeretik azt, amit csinálnak, hanem hogy ki tudják fizetni a számláikat. Az egész felfogásunk megváltozna arról, hogy mi a munka, ha ez nem így lenne többé. Adók, áfa maradnának, sőt emelkedhetnek is, de nem kellene aggódni, mert az alap mindenkinek meglenne.

A túl sok se jó

Maslow már az 1960-as években leírta a szükségleti piramist, miszerint egy ember csak akkor fog “önmegvalósításba”, ha az alapvető szükségleteit kielégítette. Azt is tudjuk, hogy sok gazdag ember gyermeke pszichológiai problémákkal küzd, mert ha valaki túl sok mindent megkap, az sem egészséges. Annyit kapjon egy fejlődő fiatal, amennyi az elinduláshoz kell, de ne kapjon meg mindent, mert akkor nem lesz motivált! A jólét új koncepciója éppen erre épül: legyenek meg az alapok, ne szorongjon többé az állampolgár, és ne kösse le egész életét a sematikus munka. Legyen ideje arra, ami az igazi képessége, támogassuk abban, hogy azt élje ki. Az emberek nem unatkozni akarnak, de nem is biztonságból túlélni. A lelkük valójában szeretné átélni az inspiráció, az alkotás tüzét, extázisát, flow-ját, amely felemeli a világot benne és körülötte. Az, hogy ezt már társadalmi szinten felismerik a svájciak, óriási dolog! Erre kellene szerződnünk társadalmilag ahelyett, hogy a kiszorítós versengés és a túlélési csata lenne az alapszerződés, mint most (bár ezt jól nevelten elrejtjük).

“Miért olyan magas a jóléti társadalmakban az öngyilkosok száma?” – kérdezte egy ismerősöm, hogy megkérdőjelezze  a svájci beadványt. Nos, pontosan azért, ami a jóléthez jutás ára. A jóléti társadalmakban sokat dolgoznak a pénzért. Nem azért “jóléti”, mert otthon ülnek, a pénz beesik az ablakon, és eközben úgy unatkoznak, hogy megölik magukat. A nyugati jóléti világban is meg kell dolgozni a pénzért, ahogy a szegényebb helyeken, ebben nem sok különbsbég van (legfeljebb amott több dologhoz és könnyebben lehet hozzáférni). Szóval dolgozol, mert ha leállsz, hamar elfogy a pénzed, és utolér a társadalmi alapszerződés árnyákos oldalának démona:
a., nem érdekelsz minket, meghalhatsz az utcán, nem fogunk gondoskodni rólad
b., gondoskodunk, de megalázó és szenvedéssel teli lesz az életmódod, mondjuk hajléktalanként.
Ez a mélyben rettenetes szorongást kelt az emberekben. Úgy hívjuk: hiánymítosz, amire a kapitalizmus épül. Jó hír: mindenki kepeszt, pörög a gazdaság. Rossz hír: titokban mindenki egy kicsit neurotikus (van, aki nyíltan és nagyon). A társadalmi-gazdasági rendszert még sosem merték megváltoztatni, mert annyira fél mindenki. Az ember inkább szenved, mint hogy önmaga legyen, csak biztosan éljen meg.

Na most, mi van, ha a társadalom szerződést vált? Ha a legmélyebb hiedelemhez nyúlunk, a hiánymítoszhoz, és ünnepélyesen feladjuk? Megnyugodhatsz: mától nincs hiány. Van elég. Mindenkinek. Jólét van. Na, mihez van kedved akkor? Most már bármit csinálhatsz, amitől játékos, önmegvalósító érzésed támad. Mindig benned volt, már gyerekkorodban is megvoltak a jelei: ahogy játszottál kiskorodban, amiket csináltál. Ott van elrejtve. Most kijöhet. Mit csinálnál, ha nem kellene a pénz miatt aggódnod és szabad életet élhetnél?