Megbírságolnák a “monoklis” képviselőnőket

nlc | 2013. November 11.
130 ezer forintba fájhat Vadai Ágnes és Szűcs Erika múlt heti tüntetése.

A(z) “Szerinted jogos a pénzbírság?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
nem

A házelnök szerint a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló Vadai Ágnes és Szűcs Erika független képviselők megsértették az Országgyűlés rendjét. Kövér László ezért pénzbírságot helyezett kilátásba: azt javasolja, hogy Vadaiék tiszteletdíjából vonjanak le 130 ezer forintot. A házelnök indoklása szerint a képviselőnők a plenáris ülésen tanúsított magatartásukkal súlyosan sértették az Országgyűlés rendjét.

Mint korábban beszámoltunk, a DK több női politikusa a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozott az Országgyűlés keddi ülésén. Vadai Ágnes az ülésteremben, a DK-ban politizáló öt társa pedig egy üléstermi páholyban az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel jelent meg. Sőt a páholyban lévők egy-egy lapot is feltartottak „Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?” felirattal.

Fotó: A DK Facebook-oldala
Exit mobile version