Zséda: “Minden, ami belőlem látszik, ösztönös”

– Szokták a kócosságot reklamálni veled kapcsolatban. Azon töprengek, mit adna hozzá az interjúhoz, ha kicsit csalnék, és azt írnám, hogy szombat délelőtt karikás szemekkel, láncdohányozva ül a művésznő velem szemben. És nem lófarokban, csillogó szemmel, finom sminkben.

– Amikor a harmóniáról, a csillogó szemekről kérdezgetnek, próbálom megérteni, hogy valójában mi a kérdés. Mi az, ami mások szemében különösnek tűnhet. Esetleg úgy gondolják, hogy valaki elképzeli a mindennapjaimat, és nekem abba bele kell helyezkednem? Minden, ami belőlem látszik a színpadon, videoklipben, fotókon – ösztönös. Van egy nő, aki alkotóként szeretne elmondani valamit, és ebből következően mindenfajta közlése, megnyilvánulása ugyanabba az irányba mutat. Ha sikerül, leképez engem, az egész életemet.

– Talán azt kérik számon rajtad, hogy nem teszed ki a kirakatba a rossz napjaidat, hasfájásaidat, csalódásaidat?

– Nagyon sok vívódásom van. De úgy gondolom, az az én dolgom, hogy belül ezeket hogyan intézem el. Ha valaki végighallgatja a felvételeimet, hallani fogja, hogy mi zavart, és min változtattam. Nagyon sok munka van mögötte, de én erről nem tudok beszélni. A színházi próbára se mennek be az emberek. Tudom, hogy mit szeretnék, de van, hogy egy évig nem sikerül. Napról napra változó színek, gondolatok, egy lassú, homályos, belső folyamat, amelynek eredményeként egyszer csak eljutok oda, hogy na, ez az!

– Van egy babona a harmonikus emberekkel kapcsolatban. Erős a gyanúnk, hogy nekik egészen különleges lapjárásuk van. Megtennéd, hogy kiválasztasz négy napot az életedből, átlagos pénteket, szerdát…

– Négy napot?

– Amikor látszólag nem történt semmi különös. Este lefeküdtél, ásítottál, végiggondoltad, milyen nap is volt ma. Aztán vállat vontál, elaludtál. Csak utólag derült ki, hogy örökre elraktározta az emlékezeted.

– Az első nap, amit fel tudok idézni… Pápa, a szüleim kis albérlete. Két helyiség volt, az egyik a konyha meg a fürdő. A vécé valahol kint. A másik szobában aludtunk, apukám ott tanult, Pécsre járt a jogi egyetemre. Anyukám porcelánokat fest, kékfestőmintával. Telefestette mesefigurákkal azt az egyetlen szobát is. Nagyon védett, otthonos kép ez… Aztán jött egy időszak, amikor anyukám beteg lett, engem meg a nagymamám nevelt falun, Magyargencsen. Később elköltöztünk egy panellakásba. A lakótelepi élet is szép emlék. Jó szomszédságban élt orvos, építész, gyári munkás, nagyon klassz közösség volt. Végül, amikor már nagyobb lettem, saját házunk lett. Akkor már hegedülni jártam, irodalmi színpadra, dzsesszbalettre.

– Talán az utolsó nemzedék vagyunk, amely azzal az illúzióval nőtt fel, hogy maga is átélheti az ötről a hatra érzését, ha keményen dolgozik.

– Én is így indultam el, elbűvölve a fiatalság és a tehetség erejével, hogy majd úgy is lesz valami. Otthon szigorúan fogtak, négyesnél rosszabb jegyet nemigen vittem haza. A szentesi gimnáziumban már nem a jegyeken volt a hangsúly, teljesen más szellemiség jellemezte. Olyan tanáraink voltak, akik szabadok voltak. Szabad emberek. Nyolcadikban felütöttem a felvételi tájékoztatót, véletlenül pillantottam meg a szentesi Horváth Mihály gimnáziumot. Azt mondtam, én ide szeretnék járni. Kemény felvételi volt, énekelni kellett, prózát mondani, esszét írni, de felvettek. Életem legönfeledtebb napjait töltöttem ott.

– Tizennégy évesen több száz kilométerre költöztél otthonról.

– Ebből az időszakból beugrik a legelső nap a szentesi gimnáziumban. A Dirty Dancing-es korszakomat éltem éppen, pörgős szoknya, tornacipő, tiszta hatvanas évek. Belibbentem az ebédlőbe fekete alapon fehér pöttyös szoknyában, fekete lófarokkal és ciklámen tornacipőben. Megfagyott a levegő. A bakancsos, lígő-lógó szoknyás művészpalánták közt, hát… finoman szólva nem ez volt a menő. Minthogy Szentesről a Ciklámen expresszel jártam haza Pápára, és ott volt a lábamon a ciklámen tornacipő, Ciklámen Expressznek hívtak a hátam mögött. Tízórás volt a hazaút, bennmaradó voltam, lassacskán megismertek, és látták, hogy nem vagyok annyira…

– …ciklámen?

– Igen. Hamarosan már színdarabot rendeztem. Az is olyan természetes volt, hogy németóra előtt mondták az osztálytársaim, énekelj már valamit! Amíg nem jött a tanár, addig kis pódiummá változott a pad teteje. Magától értetődő volt, hogy Miczura Mónikával, Szekeres Adriennel meg a többi remek hangú osztálytársammal a kollégium előtt ledobtuk a táskánkat és táncoltunk, énekeltünk. Szentes maga volt a szabadság. Szeretetteljes, támogató közeg, ahol megmutatták az együtt gondolkodás és az egyéni alkotás szépségét.

– Ennyi tehetséges fiatal között, gondolom, törvényszerű, hogy szerelmek szövődnek.

– Én csak arra emlékszem, hogy folyton szerelmes voltam. Visszaolvasva a naplómat, nem volt olyan pillanat, amikor ne rajongtam volna valakiért.

– És megmaradt jól őrzött titoknak?

– Sok olyan sztorim van, hogy nahát, ő nem is sejtette, miért nem szóltam! Mert ő is, csak ő egy kicsit később. Vagy előbb. Tizenhat éves voltam, amikor eljött az első szerelem.

– Szép emlék?

– Igen, nagyon. Ő egy évvel fölöttem járt, aztán Pécsre került egyetemre, dramaturg lett. Sokáig nem tudtuk elengedni egymást. Általában jellemző, hogy hosszú, együtt élős kapcsolataim voltak.

– Van valami közös ezekben az emberekben?

– Mindannyian művészek voltak. Amikor egy szakítás utáni nyaraláson megismertem Szabolcsot, hirtelen nagyon jólesett az az egészséges, józan mentalitás, amit ő képvisel. Miközben ő is imádja az operát, a zenét, tíz évig zongorázott.

– Érdekes, hogy milyen gyakoriak az orvos-művész házasságok.

– Annak ellenére, hogy azt gondolná az ember, egy orvos realistán, fekete-fehér módon látja a világot. Pedig nem lehet egyszerű látni egy élet elejét és a végét. Az ő munkájuk mélyén is van valami…

– Transzcendens?

– Igen. Amit nekik is fel kell valahogy dolgozni. Talán ezért vonzódnak a művészetekhez.

– Ha már itt tartunk, a következő nap, amelyik megrengette a világodat?

– Az a nap is emlékezetes volt, amikor Sík Olga nénihez kerültem. Arra tisztán emlékszem, milyen ruhában voltam aznap. Anyukám varrta, nálunk a családban minden nő ért az anyagokhoz, bújtuk a divatlapokat. Empire fazonú, mell alatt húzott, zöld, khaki csíkos ruha volt. És emlékszem, volt rajta három körte formájú gomb. Roppant stílusosnak találtam a körtés gombokat. Tizenöt éves voltam és a Mária Magdolna dalát énekeltem.

– Szinte az összes neves előadó Sík Olgához járt. De hogy kerül oda egy szentesi gimnazista?

– Gyerekkoromban tanácsi esküvőkön szerepeltem, verset mondtam, énekeltem, ki mit kért. Az egyik vendéglátós énekesnő adta meg anyukámnak Sík Olga számát. Azt mondta, ő a legjobb énektanárnő Budapesten. A Pozsonyi úton volt a lakása, igazi nagypolgári lakás. Először Katona Klári képét pillantottam meg a zongoránál, aztán Olgi nénit. Fekete haj, vörös rúzs, ahogy kell. Meghallgatott, és semmit sem láttam az arcán. Csak nézett, és belém látott a fekete bogárszemeivel. Végül odasúgott a mellette ülő fiatalembernek valamit. Anyukámnak annyit mondott, hogy fel kellene költözni Budapestre, mert a gyerek valószínűleg a pályán fog maradni. Megköszöntük és hazautaztunk. Attól kezdve minden pénteken felvonatoztam hozzá, még a taxissztrájk idején is. Állt az egész város, elmaradt az órám, mehettem vissza Szentesre.

– Később elárulta, hogy mit súgott annak a fiatalembernek?

– Az a fiatalember Galambos Zoltán volt, a fogadott fia. Azt súgta neki, hogy ezt a kicsit fel kell venni, mert ez annyira akar, hogy el fog menni máshoz, és ott elrontják. Én tényleg mindenhol énekelni akartam, kollégiumi szobákban, a Margit-szigeten. Azt a hatást vártam, hogyha elkezdek énekelni, megváltozik valami az emberek tekintetében. Minden lehetőséget kihasználtam, hogy megmutassam magam.

– Ha az ember ekkora önfeláldozással, ambícióval szereti, amit csinál, duplán megszenvedi az elkerülhetetlen hullámvölgyeket?

– Volt bőven gyötrődős nap a legnagyobb siker időszakában is. Amikor végre megszületett az első lemez, és hirtelen rám irányult a figyelem, olyan dallal jöttem ki – Valahol egy férfi vár –, ami nagy váltást jelentett a Cotton Club Singerhez képest. Szerettem azt a lemezt, boldog voltam, de azt hiszem, nem tudtam igazán megmutatni benne magam, inkább a jelenségre figyeltek fel.

– Hiába láttunk évek óta az egyik legsikeresebb formációban, a közönség akkor csodálkozott rád.

– Ez is alkati tulajdonság, csapatban beolvadok, hagyom a többieket virulni. Duettekben is alámegyek a partneremnek. Utána ismét jött egy fantasztikus lehetőség. A Szeress most! óriási siker volt, a hatvanas évek életérzése, amit akkor szerepként éltem meg, de ma már teljesen magaménak érzek. Örülök neki, mert egy olyan dal, ami mosolyt csal az emberek arcára, és ma már hiányozna a repertoáromból. De még mindig nem éreztem úgy, hogy ezt akartam, ez én vagyok.

– Szörnyen kiszolgáltatott érzés, ha nem akkor esik rád a fény, amikor a legjobb formádat hozod.

– A Motelnél éreztem először, hogy ez már az a vonal, amiért annyira akartam szólóban énekelni. A figyelmet is megkaptam újra, jött a Szombat esti láz, a kampányok, és ennek az időszaknak a megkoronázásaként a kisfiam. Aki nagyon jókor jött. De azt hiszem, sokan örültek annak, hogy egy időre kivonulok a forgalomból. Azok kedvéért, akik számára túl kerek a kép, legyen egy olyan nap a negyedik, amikor a sikerszéria után az ember vasalgat otthon és nézi a tévében pályatársakat. Éppen az eurovíziós dalfesztivál itthoni fordulója ment, és egyszer csak ott láttam valakit az enyémhez feltűnően hasonló imázzsal a képernyőn. Utólag visszahallottam, hogy a színfalak mögött el is hangzott egy sportszerűtlen megjegyzés rám és a babaszünetre vonatkozóan. Az ilyen pillanatoknak utólag sokat köszönhetünk. Azt mondtam magamban, na jó, akkor most mindent be kell dobni! Össze kell szednem testet, lelket, hangot. Nem beszéltem én erről senkinek, de az alkotótársak azért művészlelkek, mert ezt megérzik, fogták ezeket a hullámokat, és sikerült valami markánsan más produkcióval visszatérni. A Fekete rúzst követte a Megindul a föld, az Ajtók mögött, az Ötödik érzék. Sokféle dal szól még bennem, gondolom, sokféle nap jön még, látni fogok mélységet és magasságot. Bízom benne, hogy továbbra sem fogok megszédülni.

Zséda fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!