Sztárok

A Dal: megvan a 30 magyar elődöntős

Kihirdették a közmédia eurovíziós válogatóversenye, A Dal című televíziós showműsor 30 döntősét.

A bejutott énekesek között van Oláh Ibolya, Vastag Tamás, Király Linda, a Mystery Gang, Kállay-Saunders András, a Belmondo, Radics Gigi és Király Viktor. „A tavalyi 247 nevezéshez képest idén 435 dallal pályáztak A Dalba, holott szigorítottunk is a kiírás feltételein. Érezhetően évről évre felfelé megy a színvonal, köszönet ezért a szerzőknek és az előadóknak” – emelte ki Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja.

Január 25-én, február 1-jén és 8-án lesz a három elődöntő – a kissé átalakuló zsűrivel –, majd következik a két középdöntő, ahonnan nyolc dal jut a február 22-ei döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között Koppenhágában.

Íme, a kiválasztott dalok és előadók listája:

1. ELMARADT PILLANATOK
zeneszerző: Romhányi Áron, Gájer Bálint, szövegíró: Orbán Tamás, előadó: GÁJER BÁLINT

2. MORNING LIGHT (REGGELI FÉNY)
zeneszerző: Szakos Krisztián, szövegíró: Batta Zsuzsanna, előadó: Batta Zsuzsanna , azaz MARGE

3. THIS IS MY LIFE (EZ AZ ÉLETEM)
zeneszerző: Rozmann András, Sinka Szilárd, Sövegjártó László, szövegíró: Hegyi Ákos, Sövegjártó László, előadó: MUSICFABRIK: Hegyi Ákos, Giczi Kurt, Makk Szabolcs, Rozmann András, Sövegjártó László

4. BREAK UP
zeneszerző: Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Kelemen Csaba, szövegíró: Kelemen Csaba, előadó: Kelemen Csaba, azaz LIL C

5. KARCOLÁS (RISE AGAIN)
zeneszerző: Rakonczai Viktor, Rácz Gergő, szövegíró: Homonnay Zsolt, Johnny K. Palmer, előadó: POLYÁK LILLA

6. RETIKÜL
zeneszerző: Romhányi Áron, szövegíró: Lombos Márton, előadó: GROUP’N’SWING

7. HOGY SEGÍTHETNÉK?
zeneszerző, szövegíró és előadó: SZABÓ LESLIE

8. THE WAY I DO (EZT ÉRZEM IGAZÁN)
zeneszerző: Nguyen Thanh Hien, szövegíró: Johnny K. Palmers, előadó: HIEN

9. THE LAST ONE (AZ UTOLSÓ)
zeneszerző: Krajczár Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter, Nyújtó Sándor, Mayer Petra, szövegíró: Ujvári Zoltán Szilveszter, előadó: NEW LEVEL EMPIRE

10. EGY PERCIG SZTÁR
zeneszerző, szövegíró és előadó: OLÁH IBOLYA

11. MISS ONE SMILE (ÁLLJ MEG VILÁG)
zeneszerző és szövegíró: Vastag Tamás, Johnny Sanchez, Erik Mjörnell, Samuel Gajicki, Primoz Poglajen, előadó: VASTAG TAMÁS

12. MINDEN MOSOLY
zeneszerző: Bruzsa Gábor, Demeter Géza, szövegíró: Demeter Géza, előadó: BÜLBÜLS

13. CSAK A ZENE
zeneszerző: Hartmann Ádám, Nagy Dávid, Halász Ferenc, Kovács Zoltán, Pálffy Miklós, szövegíró: Halász Ferenc, előadó: DEPRESSZIÓ együttes: Hartmann Ádám, Nagy Dávid, Halász Ferenc, Kovács Zoltán, Pálffy Miklós

14. ÉG VELED (NEXT PLEASE)
zeneszerző: Burai Krisztián, Dér Henrietta, Bodócki Ernő, szövegíró: Burai Krisztián, Szabó Norbert, előadó: DÉR HENI

15. BRAVE NEW WORLD (SZÉP ÚJ VILÁG)
zeneszerző: Gatti di Amalfi, szövegíró: Jónás Vera, Dobrády Ákos, Kotsy Kriszta, Pál Dénes, előadó: PÁL DÉNES

16. EVERYTHING (MIND TE VAGY)
zeneszerző: Király Linda, Shannon Sanders, szövegíró: Király Linda, Király Tamás, előadó: KIRÁLY LINDA

17. JÁTSSZ MÉG JAZZGITÁR
zeneszerző és szövegíró: Egri Péter, előadó: MYSTERY GANG

18. WATERFALL (HÚZ AZ ÁR)
zeneszerző: Toth Johanna, Gabriella Wilson, Phil Greiss, Michael James Down, Emanule Abrahamsson, szövegíró: Toth Johanna, Gabriella Wilson, Phil Greiss, Michael James Down, Emanule Abrahamsson,Pataki Tamás, előadó: Tóth Johanna, azaz JONI

19. RUNNING (HOVA SZALADNÁL?)
zeneszerző: Kállay Saunders András, Szakos Krisztián, szövegíró: Kállay Saunders András, Tabár István, előadó: KÁLLAY SAUNDERS ANDRÁS

20. WE ALL
zeneszerző: Tóth G. Zoltán, szövegíró: Halász Péter, Tóth G. Zoltán, előadó: Dallos-Nyers Boglárka, azaz BOGI

21. CAMON BABE (MEG AKAROM MONDANI)
zeneszerző: Stefaich Tibor, szövegíró: Dornai József, Stefaich Tibor, előadó: TO BEAT OR NOT TO BEAT : Stefaich Tibor,Dornai József, Rex Alex, Sleisz Zoltán

22. SWEET MEMORIES (EMLÉKEK)
zeneszerző: Mike Previti, Steve Horner, szövegíró: Mike Previti, Steve Horner, Knoll Gabi, előadó: KNOLL GABI

23. IT CAN’T BE OVER (HA VELE VAGYOK)
zeneszerző: Bella Máté, Rácz Gergő, szövegíró: Galambos Attila, Szente Vajk, előadó: FOOL MOON: Mészáros Tamás, Molnár Gábor, Németh Miklós, Rácz Gergő, Wodala Barnabás

24. ÚGY SZÁLLJ/FLY
zeneszerző: Krajczár Péter, Mészáros László, szövegíró: Tabár István, előadó: CSERPES LAURA

25. HELP ME! (MENTS MEG)
zeneszerző: Héjja Krisztián, Horvay Máté, Dolmán Attila, szövegíró: Héjja Krisztián, előadó: EXTENSIVE: Héjja Krisztián “Kiki”, Horvay Máté “Matt”, Dolmán Attila “Atee”

26. BORN TO FLY
zeneszerző: Szécsi Sarolta, Czutor Zoltán, Csöndör László “Diaz”, szövegíró: Szécsi Sarolta, előadó: SZÉCSI SACI és SZÉCSI BÖBE

27. MIÉRT NE HIGGYEM
zeneszerző és szövegíró: Czutor Zoltán, előadó: BELMONDO: Czutor Zoltán, Szabó László, Paczári Viktor, Derecskei Zsolt, Borbély Lőrinc

28. CATCH ME (KAPJ EL)
zeneszerző: Freja Blomberg, Maria Marcus, szövegíró: Charlie Mason, előadó: RADICS GIGI

29. A LEGNAGYOBB HŐS
zeneszerző és szövegíró: Kovács Zoltán
előadó: HONEYBEAST: Tarján Zsófia, Tatár Árpád, Kovács Zoltán, Lázár Tibor, Kővágó Zsolt, Kovács Tamás

30. RUNNING OUT OF TIME (MIÉRT)
zeneszerző: Király Viktor, Diamond Duggal, szövegíró: Király Viktor, Király Tamás, előadó: KIRÁLY VIKTOR

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése