Az egészségünkkel kapcsolatban általában csak akkor kapunk észbe – tisztelet a kivételnek –, amikor már tünetekkel is jár egy-egy probléma. Pedig lehetne másképp is, például, ha picit tudatosabban próbálnánk a mindennapokban létezni – alvás, evés, mozgás szintjén –, illetve, ha nem vennénk félvállról az orvosok tanácsait.
Dr. Rohit Vuppuluri kardiológus például azt mondja, hogy minden reggel egy egyszerű szokással kezdi a napot, amely támogatja a szív egészségét: megiszik két nagy pohár vizet. „Ez segít abban, hogy a napot hidratáltan kezdjem, és felébreszti a lelkemet és a testemet az elkövetkező napra” – magyarázta.
A hidratáció és a szív egészsége közötti összefüggésről nem gyakran beszélnek, de Dr. Vuppuluri szerint ez nagyon fontos. „A víz nélkülözhetetlen az elektrolit-kezeléshez, amely segít fenntartani a szívműködés és a szívritmus stabilitását” – mondta. Tudományos kutatások összefüggést mutatnak az alacsony vízszint és a rossz szív egészségének fokozott kockázata között. Ennek részben az az oka, hogy a nem megfelelő folyadékbevitel gyulladást okozhat a szervezetben, ami negatívan hat a szívre.
„A megfelelő hidratálás fontos a vérnyomás szabályozásához” – tette hozzá újabb érvként amellett, hogy miért érdemes ezt a szokást bevezetni a mindennapokba. Éjszaka a szervezet kiszárad, és ha nem pótoljuk az elvesztegetett mennyiséget, az az erek összehúzódását okozza. Ez megemeli a vérnyomást, ami viszont növeli a szívroham és a szélütés kockázatát, nem mellesleg pedig a hormonháztartást is könnyen megboríthatja. Így pajzsmirigybetegséggel élőknek is hasznos tanács, de mindenki másnak is jó, ha a reggeli rutin részévé válik.