Putyin az év embere

nlc | 2014. Február 05.
Orosz és egyes külföldi hírügynökségek szerint tavaly Vlagyimir Putyin orosz államfő volt az év politikusa.

Az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség kezdeményezésére a nemzetközi lista összeállításában a világ 175 hírügynöksége és hírszolgáltató médiuma vett részt. Így az Európai Hírügynökségek Szövetségének (EANA), az Ázsiai és Csendes-óceáni Államok Hírügynökségek Szervezetének (OANA), az Arab Hírügynökségek Föderációjának (FANA) és a Fekete-tengeri Térség Nemzeti Hírügynökségei Szövetségének tagjai (BSANNA) is. 

A sajtótörténelemben először készült ilyen felmérés, amelynek során a 175 résztvevő közül 133 szavazott az orosz államfőre – aki tavaly élő adásban jelentette be válását –, őt tartották a világ legbefolyásosabb politikusának. A listán az elsők között szerepelt a Rolling Stone magazin címlapjára került Ferenc pápa és Angela Merkel német kancellár is, aki egy hónapja szenvedett síbalesetet. A 53 jelölt sorában ott volt Hszi Csin-ping kínai és Barack Obama amerikai elnök is.

A 2013-as év tudósa a hírügynökségek értékelése alapján Peter Ware Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus lett, az év kulturális személyiségének pedig Alice Ann Munro kanadai írónőt, a 2013-as irodalmi Nobel-díj nyertesét választották.

Exit mobile version