Pontszerző a női gyorskorcsolyaváltó

nlc | 2014. Február 18.
A hatodik helyen zárt, így pontszerző lett a magyar női gyorskorcsolyaváltó a szocsi téli olimpia keddi napjának 3000 méteres rövid pályás versenyében.

Ehhez az is kellett, hogy az A döntőben szerepelt kínai csapatot kizárják, mivel a Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra alkotta együttes a B döntőben harmadik lett az oroszok és a japánok mögött, ami a hetedik helyet jelentette volna a stafétának. A kínaiakat azonban szabálytalanság miatt utóbb diszkvalifikálták, s ennek nyomán egy pozícióval előbbre rukkolt a magyar váltó, amely a három csapatot felvonultató “kisdöntőben” úgy szorult a harmadik helyre, hogy Keszler Andrea bő kilenc körrel a 27 körös verseny vége előtt elesett. A magyarok addig jórészt az élen korcsolyáztak.

A rövid pályás gyorskorcsolya magyar képviselői sorozatban a harmadik téli játékokon értek el pontszerző helyezést, a női váltó négy éve az ötödik helyen végzett.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

A férfi rövid pályás korcsolyások keddi programjában az 500 méteres táv szerepelt, amely felemás magyar mérleggel ért véget: Knoch Viktor bejutott a legjobb tizenhat közé, Liu Shaolin Sándornak viszont a selejtező a végállomást jelentette.

Heidum Bernadett nem jutott be a negyeddöntőbe a nők 1000 méteres versenyében. A legerősebb számában, 1500 méteren kilencedik magyar számára reális célnak tűnt, hogy legalább egy fordulót menjen ezen a távon. A 25 éves versenyző tőle megszokott módon nem rajtolt túl jól, de aztán mindenkit megelőzve az élre állt. Nem diktálhatta azonban sokáig a tempót, hárman is visszaelőzték. Négy körrel a vége előtt megpróbált feljebb zárkózni, ez sikerült is neki az orosz riválist megelőzve, csakhogy utóbb kiderült, a bírók szerint akadályozta Proszvirnovát, ezért kizárták. Ha nem büntetik meg, akkor sem folytathatta volna szereplését, mert ahhoz a legjobb kettő közé kellett volna kerülnie.

Heidum Bernadett (j), fotó: Illyés Tibor / MTI

 

Exit mobile version