A hír: Őrizetbe vettek egy tizennégy éves lányt Hollandiában, akit terrorizmussal gyanúsítanak, miután – feltehetőleg viccből – megfenyegette az American Airlines légitársaságot a Twitteren.
A lány hétfőn egyik szülője kíséretében adta fel magát egy rotterdami rendőrőrsön, ahol a hatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint nyomozás indult ellene, és jelenleg is folyik kihallgatása.
“Helló, Ibrahim vagyok Afganisztánból. Az al-Kaida tagja vagyok, és június elsején valami nagyon-nagyot fogok csinálni, viszlát” – írta a Twitteren az illető, akiről azóta felfüggesztett profilja alapján kiderült, hogy valójában egy fiatal lány.
Az American Airlines a tweetre válaszolva azt írta, hogy komolyan veszik a fenyegetést, és a “tettes” IP-címét továbbították az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI). Erre a lány sűrű bocsánatkérésbe kezdett, azt írta, hogy csak viccelt, és nagyon sajnálja.
Karafiáth Orsolya véleménye: Amikor én még kislány – na jó, nagykislány, egyetemista – voltam, még nem volt internet, mobiltelefonja is csak a kiváltságosnak. Így a barátnőmmel a vicceinkhez a családi vonalast és a jó öreg postát vettük igénybe. Csaknem két évig szórakoztunk igen jól a tökélyre fejlesztett tréfáinkkal. Mestereinknek Karinthyt és Kosztolányit tekintettük, akik szintén vég nélkül ugratták egymást. “Ez a marha volt köztünk a legnagyobb zseni” – mondja később Kosztolányi Karinthyról – utalva itt is néha igen vaskos tréfáikra, többek között arra is, hogy egyszer például Kosztolányi gyönyörű verset írt barátjához. Legalábbis az első pillanatban gyönyörűnek tűnt: a kezdőbetűk ugyanis a Nyald ki a seggem Karinthi (y nem jött volna ki) üzenetet fogalmazták meg. Folyamatosan heccelték egymást és a környezetüket.
De ugye nem csak a hírességek folytattak kisded játékokat, az alap telefonos tréfákat mindannyian ismerjük. “Kis lakás? – Cserélje nagyobbra!” “Van kutya a lakásban? – Nincs. – Akkor miért ugat?” Az sem volt idegen senkitől, hogy ha nagydolgozatot írtunk, egy kedves osztálytárs betelefonáljon, hogy bomba van a tornateremben. Ki tudja, hány egyest úsztam meg így… Valahogy egészen a húszas éveim közepéig megmaradt a tréfás kedvem, így alakult, hogy barátnőmmel mi is rendőrkézre kerültünk. Pedig szerintünk tényleg csak tréfálkozás volt az egész: álruhában követtünk embereket, gazdag ember fiának küldtük el a szerződést, amit a fia “megszegett”, így kártérítést követeltünk, filmszerepekkel kecsegtettünk nagy nevű sztárokat. Nekünk tényleg ártatlan heccelésnek tűnt az egész, míg ugye fel nem jelentettek minket. Senki el nem hitte, hogy tényleg csak tréfálkozunk, megkérdőjelezték a szellemi épségünket is. Évekkel később, mikor engem is – nem viccből – fenyegetett valaki, megértettem, hogy nem lehet mindenkivel felelőtlenül szórakozni. Mert sosem tudhatjuk, mi zajlik éppen a másik életében, mitől fél, mi az, ami felzaklatja.
Az internethasználat terjedése a régi jó játékokat is kifordította a sarkukból, a névtelen, gyakran nehezen felfejthető fenyegetésekről sokkal nehezebb eldönteni, hogy gyermeki csínyek, vagy valódi veszélyforrások-e.
Ma már elterjedt fogalom a cyberbullying, pontosan tudjuk, mit takar a gyermekekre irányuló, vagy a gyermekek között zajló netes megfélelmítés, fenyegetőzés. A közelmúltban történt felmérések szerint a kamaszok egyharmada szenvedett már el ilyesmit. És innen szerintem egyenes út vezet odáig, hogy a fiatalok maguk is fenyegetőzni kezdjenek – de már nem csak egymás között. Az online zaklatás tárháza kimeríthetetlen, még csak nagy fantázia sem kell hozzá. Fiókot betörni, álprofilt kreálni, netkávézókból üzengetni, névtelen levelekkel bombázni bárkit – nem ügy. Mivel sok fiatal azt látta, hogy ennek sokszor nincs valódi következménye, hát elkezdtek úgymond nagyban játszani. És egy gyerek vagy kamasz még nem gondol a következményekkel. Nekik még nem húsukba vágó tapasztalat a terrorizmusveszély, az egész játéknak tűnik, csak a reakciókra kíváncsiak. Ilyen volt 2009-ben annak az afroamerikai fiúnak az esete is, aki a Facebookon fajvédő fehérnek kiadva magát szintén afroamerikai embertársai kiirtásával fenyegetőzött. Nemrég szintén egy rossz viccért került börtönbe a tizenkilenc éves Justin Carter, aki a League of Legends videojáték tébolyultja volt, és a kommentekben átkozódott. Feljelentették, holott egyértelműen kiderült, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan kemény szavait, csak egy, a “harcban” feloldódó nagykamasz vagdalkozása az, amit látunk. Az ügy a terrorelhárító központhoz került, több hónapot leült már a börtönben a srác.
Tudatosítani kellene a fiatalokban, hogy a terrorizmus nem játék, semmilyen szinten, és hogy ma már, főleg hogy az internet nem felejt, és tényleg bármi fenyegető lehet, nagyon kell vigyázni.
Mondhatnánk, hogy a bűnüldöző szervek is megnézhetnék jobban, éppen kin akarnak példát statuálni, hiszen amíg a gyermeteg lelkű kiskamaszokat intézik el, ki tudja, mi készül magasabb szinteken. De mivel a helyzet már a paranoiát súrolja, és a terrorveszély valóban világszerte fenyegető, a védekezés mindenkinek a feladata. Legalább ócska tréfákkal ne nehezítsük a helyzetet.