Kaffka Margit
Osvát legnagyobb felfedezettje, rövid szerelmi affér közöttük is volt: „Úgy indult, mint egy szép, nagy, megtalált, egész szerelem; közönséges egynyári viszonnyá romlott” – írta később Kaffka az „Állomások” című regényében, de a nő saját tehetsége miatt kapta meg később valódi rangját.
1902-ben került a Nyugat vonzáskörébe az akkor még Miskolcon dolgozó tanítónő, aki először remek novellákkal hívta fel magára a figyelmet. Első és egyben legjelentősebb regénye, a Színek és évek 1912-ben jelent meg, és hatalmas sikert aratott. A könyv a dzsentrik életéről mesél a hangsúlyokat a kor nőinek problémáira téve, és a főhősnő sorsán át mutatja meg, a társadalom mennyi kompromisszumra kényszeríti az asszonyokat. A Színek és évek mind a mai napig élvezettel olvasható, helye ott van a legfontosabb magyar regények között. (A regényt itt megtalálod a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)
Bár második regénye, a Hangyaboly is jelentős figyelemben részesült, a korábbi robbanást nem érte el. Mégis érdekes mű ez, főleg afelől nézve, hogy Kaffka Margit a zárdában töltött tanulóéveinek állít emléket benne. Bár Ady nevezte „nagyon-nagy író asszonynak”, saját elmondása szerint Szabolcska Mihály is hatással volt művészetére. Kaffka fiatalon és tragikusan halt meg: az első világháború után fiával együtt a spanyolnátha végzett vele.
Török Sophie
Eredeti neve Tanner Ilona, művésznevét Babits adta neki, Kazinczy feleségétől kölcsönözve. Sophie húsz évig volt felesége Babitsnak (előtte Szabó Lőrinc menyasszonya), aki a hetedik találkozásukkor már az oltárhoz is vezette. Házasságuk érdekes módon egyszerre volt jó és tragikus, a nő számára mindenképpen, hiszen az egész életére és életművére (ami négy verseskötetből, novellákból és kisregényekből áll) árnyékot vetett az író- és költőóriás: a mai napig voltaképpen feldolgozatlan az, amit maga után hagyott.
„Nekem sajnos nem adatott meg valami maradandót alkotni, hiába készültem kisgyerekkorom óta írónak, ma – mint a legnagyobb élő magyar író felesége – távolabb vagyok ettől, mint valaha” – írja önmagáról. Önmarcangoló alkat volt, ráadásul férje halála után teljesen magába fordult. Most én vagyok hang helyetted címmel jelent meg egy vallomása (levelek, visszaemlékezések, naplók) Babitsról, ami mindenképpen érdekes olvasmány, olykor sikamlós is, bár igen sokat bíz az olvasó fantáziájára. Válogatott verseiből Csontig meztelen címmel jelent meg egy kötetnyi. (Itt és itt olvashatsz egy-egy verset tőle!
Bohuniczky Szefi
Kezdetben álnéven írt elbeszéléseket és kritikákat, később a Nyugat írói maguk közé fogadták, novellái és első regénye, a Kisbojtár már ott jelent meg. Igen szerény körülmények között élt férjével, akit a Tanácsköztársaság bukása után nyugdíjaztak, ám ez nem tartotta vissza attól, hogy otthonában irodalmi szalonokat rendezzen. Erősen lélektani munkákat adott ki a keze közül, és jellemzően két téma foglalkoztatta: lánykorának társadalmi miliője, a vidéki urak és szegényparasztok világa, valamint a városi nők reményvesztett, eltékozolt élete.
A második világháború után váltott, és kortársai életéről készített visszaemlékezéseket, melyek hatalmas irodalomtörténeti értékkel bírnak. Megemlékezik többek között Móriczról, Osvátról, Illés Endréről, Németh Lászlóról is. Elfeledett írónőként emlegetik, holott igenis érdemes őt olvasni, ha csak a kor krónikásaként is.
Gyulai Márta
Őt is szinte elfeledték mára, finom hangú költeményeit kevesen olvassák és fedezik fel maguknak, holott a Nyugatban igen sokat publikált, nem véletlenül. Osvát egyik legbizalmasabb barátnője volt, utolsó láng a férfi életében: közel egy évtizeden át volt szerelmes a nála huszonkét évvel fiatalabb nőbe, aki később soha nem ment férjhez. (Érdekes adalék, hogy a nagy étvágyú Osvátot Gyulai Idához, Márta ikertestvéréhez is viszony fűzte egy ideig.) Szerelmükről fennmaradt levelezésük is tanúskodik. Gyulai Márta Franciországban diplomázott, majd hazatért tanítani, 1917-től 1937-ig publikált a Nyugatban novellákat, verseket és kritikákat. (Olvasd el, mit írt Kaffka Margitról!)
Kádár Erzsébet
Eredeti neve Csernovits Erzsébet. Szabadkán született, később a Képzőművészeti Főiskolán tanult, és aztán a Fővárosi Könyvtár tisztviselője lett. 1936-ban tűnt fel Reggeltől estig című novellájával a Nyugat egyik pályázatának nyerteseként. Eztán már csak tíz éve maradt az alkotásra: 45 évesen egy gázrobbanásban veszítette életét. Nevezhetjük a magyar irodalom Katherine Mansfieldjének, ugyanis ő is finom, talán festői alkatára és tehetségére jellemző, kis miniatűr gyöngyszemeket vet papírra.
Szövegeiben mindig egy apró, ám okos megfigyelésből bontakozik ki a történet, mutatva, milyen fontos volt a szerzőnek az, hogy megörökítse újra és újra, hogy egy-egy kicsiny rezdülés micsoda lavinát tud elindítani az ember életében. Novellái közül kiemelkedik a Sellő és Az utolsó őzbak című. Érzékeny és realista szerző, bár kevés szöveg maradt fenn utána, ezeket érdemes kézbe venni. (Az utolsó őzbakot itt olvashatod el!)
Kosáryné Réz Lola
Eredeti neve Richter Eleonóra. Költőként, háborúellenes versek szerzőjeként indult, majd 1920-ban megnyerte az Athenaeum regénypályázatát Filomena című regényével. Ezáltal berobbant az irodalmi életbe, és utat talált a szélesebb közönség szívébe is, a két világháború közötti időszak egyik legolvasottabb szerzője lett. Előbb az Új idők munkatársa, majd a Magyar Lányok című lap szerkesztője volt. 1921 és 1944 között harmincnyolc ifjúsági regénye látott napvilágot, némelyik (elsősorban a Tibi történetek) több kiadást is megért. Született lázadó címmel jelent meg egy igen érdekes könyv az életéről, Kádár Judit beszélget vele.
Fordítóként ő ültette először magyarra Agatha Christie-t, és az Elfújta a szél első magyar megjelenése is neki köszönhető. Tehetséges volt, és igen termékeny, csaknem száz saját mű és hetven fordítás a hagyatéka. Később a Nyugatosok úgy érezték, Kosáryné behódolt a tömegízlésnek, és bár 1928-ig publikált még a lapban, a belső körbe már nem tartozott. Legjelentősebb műve az ötkötetes Asszonybeszéd, melynek regényei az egymást követő generációk nőtagjainak sorsát meséli el. „Az országot lehet, hogy a férfiak szerzik meg, de életben tartani csak az asszonyok (főleg az anyák) tudják” – írta saját művéről. Máig remek olvasmány.
Kovács Mária
Rendszeresen publikált a Nyugatban. Bálint György így írt a verseiről: „Mind őszinték, és majdnem mind szépek. Költő írta őket.” Bár novellákat is írt, elsősorban költőként jegyezték. Egyetlen verseskötete 1928-ban, Éjszakák címmel jelent meg. Regénye, az Új fészek minden kritikusa szerint „szégyenletesen rossz”. Füst Milánnal való levelezése fennmaradt, Máriához írt egyik levelében az író így biztatja további alkotásra a nőt:
„Tudom, hogy mit tesz írónak lenni, ismerem a csömört, az eredmények lehetőségét, a nyomort is, fiatalkoromban én is ezerszer hasonlítottam össze a művész életét másfajta világokkal, tudom azt is, hogy magyar írónak még nehezebb a sorsa, átmentem igen küzdelmes válságokon, mit említsek? Minden szónál, amelyet leírtam, éreztem, hogy ez pedig elmúlik veled együtt, s ha megmarad? Millió könyvtár milliárd könyve között egy? S ha nevezetesebb volna is? Nyomorogtál, nem éltél (elgondolhatja, hiszen ismeri mindezt). De ez mind gyerekesség, kisasszony, ami pedig nem gyerekesség: belenyugodni a változhatatlanba s kedvvel végezni azt, ami adatott.”
Cs. Lányi Sarolta
Elsősorban a Bunkócska című orosz dal magyar fordítása az – bár a szerzőt igen sokan nem is ismerik –, ami megőrizte kézjegyét, holott Lányi Sarolta kitűnő költő és fordító, illetve remek pedagógus volt. Költeményeiben a szimbolisták hatása érvényesül, fordítói munkái között főleg orosz szerzők magyarra ültetését találjuk, fordított többek között Tolsztojt, Csehovot, Makarenkót is. A Baumgarten-díjat 1948-ban kapta, kétszeres József Attila-díjas (1950, 1972), de megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát (1961, 1966) és a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét (1971) is. Írói álnevei: Lenke Sári, Levele Zsolt.
Lesznai Anna
Eredeti neve Moscovitz Amália. Író, grafikus és iparművész, a mecénás Hatvany Lajos unokahúga. Édesapja földbirtokos volt, egész életére kihat a gyermekkor élményvilága, ekkor tanult meg hímezni is. Több Ady-kötet első kiadásának ő hímezte a borítóját, mint ahogy mindmáig népszerű saját mesekönyvének, A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban címűnek is.
Legnagyobb lélegzetvételű, művészileg és kortörténetileg is érdekes munkájának a Kezdetben volt a kert című, 1966-ban megjelent kétkötetes írását tartják, valóban kitűnő regényként olvasható. Népszerű társasági hölgy volt, Máliként emlegették. Életéről Vezér Erzsébet írt remek könyvet. 1939-ben emigrált, New Yorkban élt haláláig.
Reinhard Piroska
Osvát közeli barátja volt, és a legfontosabb irodalmi szerepe az, hogy – mivel a férfi életének utolsó fél évében mindennap találkoztak – elkészítette feljegyzéseit. Ez azért volt fontos, mert Osvát egyébként ritkán nyilatkozott önmagáról, nehezen adta ki az érzéseit, de ezeken a lapokon megtette. Ő volt az is, aki felemelte a szavát, mikor Elek Artúr, a Nyugat történetét feldolgozván egy szót nem ejtett a harminc év szerzőnőiről. „Körülbelül ez a harminc év volt az, amely alatt nálunk nők komoly írókká fejlődtek. […] Nőírók semmit se jelentettek a Nyugatnak?” – kérdezte.
A képek forrása: Borgos Anna-Szilágyi Judit: Nőírók és írónők
