nlc.hu
TV-sztárok
Távozik Wolf András a Séfek Séféből: nagy nevet szerződtettek a helyére

Váratlan Séfek Séfe bejelentés: Wolf András távozik, Magyarország talán legnagyobb sztárséfje érkezik a helyére

Nemcsak a Konyhafőnök, hanem a Séfek Séfe is drasztikusan átalakul. A műsor idén immár hetedszer kerülhet a tévéképernyőkre, de már Wolf András nélkül. És már azt is tudhatjuk, ki foglalja el a helyét.

A Séfek Séfének bájához sokat hozzátett a Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András trió összeszokottsága, ám semmi sem tarthat örökké: ez a hármas is változni fog. A Blikk információi szerint a változtatás nem a TV2 kezdeményezésére történt, hanem Wolf András volt az, aki nem szerette volna a további folytatást.

A csatorna idén is a már bevált három séffel szándékozta leforgatni a nagy sikernek örvendő gasztro-tehetségkutatót, ám év elején Wolf András jelezte a produkciónak, hogy már nem szeretne részt venni az idei szériában. Szerette a műsort, sokat is köszönhet neki, de úgy érzi, kihozott belőle már mindent, amit lehetett, és új kihívásokra vágyik. A TV2 próbálta őt marasztalni, de nem járt sikerrel

– idéz a lap egy műsorhoz közeli forrást.

Wolf András

Wolf András, a nagy távozó (fotó: TV2/Fotocentral)

A TV2-nek mindössze néhány hete volt beugró sztárséfet szerezni, és sikerrel jártak, ráadásul nem is akármekkorával. Úgy tudni, Sárközi Ákost is megkeresték a lehetőséggel, TV2-s sztárt szerettek volna faragni belőle, de egy idő után elakadtak a tárgyalások.

Gáspár Bea is esélyes volt, ám végül Gianni Annoni lett az, akivel kiegészül majd a trió. Az olasz szakember az egyik legnagyobb név a hazai gasztrovilágban, ráadásul a nagyközönség is jól ismeri, tévés tapasztalattal is rendelkezik.

Gianni Annoni

Gianni Annoni (fotó: nosalty/Fotocentral)

Tizenhat év kihagyás után tér vissza a tévézéshez, hiszen legutóbb a 2009-es Mesterszakács című Viasat3 műsorban volt látható.  A lap megkereste a TV2-t, aki az információkból mindössze annyit erősített meg, hogy Wolf András távozik, de az utódját hivatalosan még nem nevezték meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top