Jakabos Zsuzsanna: “Amikor úszom, hajlandó vagyok belehalni”

Tegnapelőtt Oslóban versenyzett és úszott remek időt, tegnap Monacóban, ma reggel Barcelonából hívott, hogy délután érkezik. Most frissen, üdén megjelenik a repülőtér kijáratában, integet, és jelzi, indulhatunk.

– De, Zsuzsi, a poggyászok?
– Elvesztek!

– És maga ezt ilyen derűsen, mosolyogva mondja?
– Legalább nem kell cipelnem. Utánam szállítja a légitársaság háztól házig.

– Előfordult már ilyen?
– Persze! Sokat utazunk, hozzátartozik, ezért van nálam mindig egy úszódressz, sapka és szemüveg, hogy ne lehessen fennakadás.

– Én mindig bámulom, hogyan bírják ezt a túlfeszített életet. Egyik nap az egyik földrészen versenyeznek, másik nap a másikon, és közben döntik a rekordokat.
– Nem annyira rossz dolog egyik nap Barcelonában lenni, a másik nap Tokióban. Hány ember álmodozik arról, hogy eljusson külföldre, mi pedig még pénzt is kapunk érte, attól függően, hogyan teljesítünk.

– Mennyit lát ilyenkor egy-egy városból?
– Verseny előtt gyakorlatilag semmit, utána igyekszem minél többet. Olykor éjszakákon át csellengek egy-egy városban, hogy minél többet magamba szívjak belőle, mert ki tudja, kijutok-e még oda valaha. Most ez a lehetőség megadatik, és igyekszem maximálisan kiélvezni.

– Nem lesz kicsi a világ, ha ez majd nem adatik meg?
– Most volt egy szörnyű fél évem. Szeptemberben megsérült a vállam, és hónapokat kellett kihagynom. A műtét után három hétig mozdítani sem tudtam a jobb kezemet. A szüleim etettek, amíg megtanultam használni a másik kezemet is. Nagyon kiszolgáltatott voltam, sokszor azt hittem, hogy nemcsak úszni nem fogok többé, hanem normális életet sem élhetek a beszűkült vállammal. Ez volt most az igazi visszatérésem.

– Várta, vagy inkább szorongott?
– Szorongtam. Hiába úsztam jó időket edzésen, nem tudtam, hogy képes leszek-e verseny közben is erre. Az egészen más. Most kiderült, hogy sokkal előrébb tartok, mint vártam. Az augusztusi berlini Európa-bajnokságon már csúcsformában lehetek.

– Mikor derül ki, hogy jó formában van? Futam előtt, úszás közben, vagy csak a célba érés után?
– Közben van sejtésem, de igazán a végén derül ki, amikor látom az eredményt. Az érzékelésem időnként megcsalhat, van, hogy úgy érzem, egy helyben csapkodok, és mégis viszonylag jó eredményt érek el, máskor meg azt hiszem, hogy hasítom a vizet, és a versenybírók is hazamennek, mire célba érek.

– Nézi a többieket? Reagál rájuk verseny közben?
– A jó az, ha csak magammal tudok törődni, ha úgy úszom, ahogy azt az edzőmmel megbeszéltük. Persze nem mindig vagyok erre képes, előfordul, hogy elhúznak a többiek, és megijedek. Most szerencsére magammal versenyeztem főként. Magamat akartam kipróbálni, nem is figyeltem a vetélytársakra, talán ezért is tudtam ilyen jó eredményeket úszni. A magam tempóját úsztam, ezért ritkábban fordult elő, hogy a fordulónál közelebb tolták volna, vagy arrébb húzták volna a medencefalat, ami gyakran megtréfál engem, ha elragad a hév. Boldog vagyok, de nagyon fáradt. Túl sűrű volt a program a hosszú kihagyás után.

– Gondolom, a barátnői egészen más életet élnek: dolgozni járnak, háztartást vezetnek, főznek…
– …én meg edzeni járok, és ugyanígy vezetem a háztartást, főzök, mosok.

– Nem ragadta soha el egy más élet lehetősége?
– Utoljára tizenhat évesen. Az osztálytársaimmal elhatároztuk, hogy moziba megyünk este. Szóltam apunak, ő meg mondta, hogy rendben van, de legyek otthon kilenc órára. “Kilenc órára? De apu, akkor kezdődik a film!” Erre azt válaszolta, hogy menjek csak el, ha gondolom, de innentől kezdve hajnalonként nem fog fuvarozni a kocsijával az uszodába, zötyögjek csak busszal. Azért, hogy megvalósíthassam álmaimat, szívesen megtesz bármit, de azért, hogy értelmetlenül pancsikáljak a medencében, a füle botját sem mozdítja. Gyorsan végiggondoltam. Így is 4 óra 40-kor kellett felkeljek, hogy az edzés elejére odaérjek, úgy viszont fél órával korábban kellett volna ébrednem. Egy pillanat alatt eldöntöttem, hogy ennyit egyetlen film sem érhet, és ezzel egy életre eldőlt bennem a kérdés.

– Nem is kísértette meg soha a gondolat, hogy könnyebben is érvényesülhetne?
– Hogyan?

– Szenzációs karriert futhatna be modellként.
– Abban azért biztosan nem lennék az első ötben a világon, ahogy úszásban világbajnoki ötödik voltam.

– Ennyire fontos a világ legjobbjai között lenni?
– Miért, mit gondol? Miért úszkálnék különben faltól falig, nap mint nap órákon keresztül? Csak azért, mert ebben az egyik legjobb lehetek a világon. Most ötödik legjobb, aztán talán harmadik, vagy az első is. Úszás mellett elmegy, ha modellkedem is. De modellként ki a csudát érdekelne, hogy elég gyorsan úszom.

– Fontos nyerni?
– Amikor úszom, hajlandó vagyok belehalni, de ha nem sikerül, akkor sem vagyok az, aki a kardjába dől. Ugye éppen akkor ismerkedtünk meg, amikor négy éve Hosszú Katinka pár milliméterrel megelőzött. Akkor sem tűnhettem nagyon szomorúnak.

– Nem, sőt jót vihorásztak ezen a kívülről gigászinak tűnő Európa-bajnoki címért folyó párharcon.
– Örültem az ezüstéremnek. Egy ideje úgy élek, hogy igyekszem megtalálni mindenben az örömömet. Nem vagyok hajlandó magamat emészteni semmiségekért.

– Mit gondol, mekkora előny az életben, ha egy nő ennyire szép, mint ön?
– Ha tényleg az vagyok… De erre nem figyelek.

– Tényleg az.
– Én nem vagyok benne biztos, elméletem szerint egyszer valaki elkezdte terjeszteni, és akkor divat lett ebből, szokás lett azt állítani, hogy én szép úszónő vagyok. De ez olyan tulajdonság, amivel születtem, nem kellett érte tennem semmit, ezért nincs értelme büszkélkednem vele. A teljesítmény más, azért nagyon keményen meg kellett dolgozzak.

– Észreveszi, ha megbámulják?
– Nem, annál sokkal zárkózottabb vagyok, és félénkebb. Inkább nem figyelek ilyesmire. Az az igazság, hogy szinte burokban élek.

– Ön?! Gyerekfejjel képes volt Pécsről Pestre jönni, innen Amerikába, onnan vissza Pestre, majd Pécsre, legutóbb meg Győrbe.
– Én úgy értettem a burokban élést, hogy alig ismerkedem, beszélgetek bárkivel, edzek, alszom, háztartást vezetek, aztán megint edzek. Sokszor vagyok fáradt, kimerült, és örülök, ha a következő edzésre összekapom magamat. Ráadásul még gondoskodnom kell egy kiskutyáról, kiscicáról.

– Nem hiszem el, hogy csak róluk szeretne.
– Persze, csak kicsit komplikált az életem ahhoz, hogy könnyű legyen harmonikus kapcsolatban létezni. De azért nem tettem le róla, sőt.

– Amikor megismerkedtünk, egy luxusfogadáson voltunk, ahol a tálcák felé se nézett, majd megjöttek a szülei, és ön az autó hátsó ülésén evett levest, rántott húst, süteményt, amit az anyukája hozott.
– A szüleim mindig kényeztettek, gondoskodtak rólam, és anyukám sokkal finomabbat főz, mint akármelyik luxusvendéglő séfje. Anyukámék a mai napig gyakran meglátogatnak Pécsről.

– Meddig akar úszni még?
– Az olimpiáig biztosan, ezért is műttettem meg magam. Aztán meg? Ameddig örömöm lesz benne, amíg úgy érzem, fejlődhetek, amíg mind többet megismerhetek a saját belsőmből és a nagyvilágból.

– Szokott álmodni?
– Ó, nagyon nagy hülyeségeket, meg vicces dolgokat is. Sokszor arra ébredek, hogy hangosan nevetek.

– Miken nevet?
– Álmodjon vicceseket, és akkor megtudja! Ilyenkor nagyon jó kedvem lesz egész nap.

– Az, hogy úszó-világsztárként flottabb életet élhet, változtatott a személyiségén?
– Nincsenek luxusaim, legfeljebb a drágább ételeket is megveszem, ha úgy érzem, hogy azokra van éppen szükségem. Ruha, autó meg ilyesmi nem érdekel.

– Inkább a mának él, mint hogy tervezze jövőjét?
– Kizárólag a mának, illetve a pillanatnak. Hagyom, hogy sodródjak, hogy történjenek velem érdekes, izgalmas dolgok. A lehetőségek csábításának nem tudok ellenállni. Így sülhet ki váratlanul is valami fantasztikusan jó dolog. Néha ugyan érnek fájó kudarcok, de hosszú távon meggyőződésem, hogy csak nyerek vele.

– Szabad ember?
– Tudjuk mindketten a választ, és nagyon élvezem.

– Mit vár még az élettől?
– Aktuálisan mindig mást.

– Most például?
– Hogy megérkezzen a poggyászom.