“Kislányom, mikor mész már férjhez?”

Néhány évtizeddel ezelőtt még egyértelmű volt, mi a szerepe a nőnek és a férfinak. A hím legyen a kezdeményező, a behatoló, a nő pedig ellenálló, erényövét óvatosan leoldó fél. Vagyis a kétféle szerep közötti különbség viszonylag egyértelműen meghatározta, kinek mi a szerepköre az ismerkedés, a romantikázás, az együtt járás szakaszaiban – és persze a hálószobában is.

Ez azonban a múlt. Jöttek a szexuális forradalmak, a felcsatolható G-pont-vibrátor meg a Facebook, ami bőségesen elég volt ahhoz, hogy mindenki fejében kialakuljon az őskáosz: ma már senki nem nagyon tudná megmondani, hogy nő-férfi kapcsolatrendszerben ki hol áll, kinek mi a szerepe. Maradtak az egyéni igények, a saját magunk gyártotta szerepkörök, szkriptek, amiket ha szerencsénk van, képes lesz valaki dekódolni.

Mit gondol a férfi, és hogyan látja a nő?

“Nem szeretem, ha a nők kezdeményeznek – írja Tamás (38). – Szeretem én kézben tartani a dolgokat. Egyszerűen taszítanak a nyomulós nők. Azt is utálom, ha egy nő könnyen adja magát. Persze én nyomulok ezerrel, az világos, de nem igaz, hogy nem érzi a csaj, hogy ez a játék élvezete, a hódítás miatt történik így, nem pedig amiatt, hogy rám nézzen és megjegyezze: »Rendben! Mindketten felnőttek vagyunk, tudjuk, mit akarunk. Hozzád vagy hozzám menjünk?« Könnyen lehet, hogy ezt akarom, és teljesen be vagyok indulva, de amikor már hátulról d…gom, tudom, holnap már nem lesz kedvem felhívni.”

“A pasik zöme szerint, aki az első éjszaka dől, az kurva, és csak arra az alkalomra volt jó – fakad ki Liza (31). – Viszont ha nemet mondasz, simán lenéznek. Régebben annyira megaláztak ezek a helyzetek, hogy néha inkább megtettem, nehogy az terjedjen el rólam, hogy frigid vagyok. De persze ez sem volt jó, mert ennek hála meg azt beszélték, hogy egy ribanc vagyok. Sehogy sem tudtam elcsípni, hogy mi a jó. Ma már hidegen hagy, ki mit gondol. Azt csinálom, ami nekem jó!”

“A nők rém bonyolultak – meséli Balázs (29). – A legjobb barátom lazán leszólít mindenkit, ő azt vallja, ha nem jön be az egyik nő, még mindig ott a többi millió, akik között vadászhat. Én ezzel nem értek egyet. Szerintem mindig a nő választ. Én például nem lépek, ha nem kapok megerősítő jelzéseket – de azt is sejtem, hogy sok nő azért nem ad le jelzéseket, hogy ne nézzék kurvának. Most, hogy jobban belegondolok, ez az egész ismerkedés elég kilátástalan műfajnak tűnik.”

“Soha nem bonyolítottam túl a pasikérdést – kezdi Vera (33). – Ha tetszett a férfi, de nem kezdeményezett, óvatosan a tettek mezejére léptem, de mindig úgy intéztem, hogy végig azt érezze, ő az irányító. Persze olyan is akadt, akit nem kellett noszogatni, kezdeményezett magától, ezekben az esetekben már csak azt kellett eldönteni, hogy akarom-e a szexet, vagy nem. Ha elhagyjuk a carpe diem életérzést, és az egyéjszakás kalandok műfaját, akkor az esetek 99 százalékában egyértelmű volt: nem szabad elsietni a szexet.”

Kettős mérce

Ahogy a fenti válaszokból is kiderül, a nőkkel kapcsolatos kettős mérce ma is él: a férfiak egyrészt nem szeretik a könnyen kapható nőcskéket, azok barátnőnek cikik, másrészt viszont ezeket a nőcskéket választják, amíg megérkezik a társnak alkalmas igazi. Jók a dögös, belevaló, kezdeményező csajok, de a férfiasságuk forog veszélyben, ha érzik, nem náluk a gyeplő. Ha egy nő lelkesen fogadja az ostromot, az tuti könnyűvérű, ellenben ha kéreti magát, akkor akad helyette száz, aki “örömmel ugrik”, és így tovább.

A zűrzavar, bármennyire kétségbeejtő, tartogat pár kellemes részletet: míg a hagyományos társadalmakban az emberek a számukra előre megtervezett sütőformába simulnak bele, addig a zűrzavarban az egyéni kezdeményezéseké a terep – ami szükségszerűen rákényszerít bennünket a beszélgetésre. Mivel nincsenek mindenki által ismert szabályaink, kénytelenek vagyunk a partnerünkkel együtt, közösen megvitatni és kidolgozni a ránk vonatkozó megállapodásokat. Azt a keretet, amelyben a viszonyunk értelmessé és élvezetessé válik.

Ideális esetben tehát képesek vagyunk kidolgozni mind a kapcsolatra, mind a szexre nézve olyan működő forgatókönyveket, amelyek mindkettőnk igényeit maximálisan figyelembe veszik. Az “ideális eset” azonban inkább nyitottság és odafigyelés, a másik tisztelete és némi önismeret, mint szerencse kérdése.