“Nem ér el még az egész az agyamig. Látom a megsemmisült lakásom, látom a porig égett bútoraim, látom, hogy semmim nincs, de mintha még most sem fognám fel teljesen” – mondja Lovasi Eszter, aki mindenét elvesztette a Kodály köröndön álló épület tüzében. Aznap még nevetni is tudott, bármilyen morbid is. Azóta viszont alig alszik, szerdán már remegett.
“Fél négykor arra eszméltem, hogy pattog a tető. Szóltam is a tűzoltóknak, de először nem tűnt veszélyesnek. Még meg is kérdeztem, kimenjek-e a lakásból. Ha tud, akkor igen, mondták” – emlékszik vissza Eszter a kedd délutánra. Amikor kiderült, hogy nagyobb a baj, gyorsan összepakolta a macskáit egy sporttáskába. “Mire kiértem a lakásból, már a liftig sem lehetett eljutni, a hátsó lépcsőn rohantam le. Annyira magamon kívül voltam, hogy a kulcscsomómat is benne felejtettem a zárban. Félelmetes látvány volt, a tető papírcsákóként égett.”
Esztert szerdán engedték vissza a lakásába, egészen pontosan a lakásajtóig mehetett. “Egy statikus kísért fel az emeletre, de nem engedte, hogy bemenjek, mert bármikor leszakadhat a tetőről egy izzó fahasáb.” A nő egyelőre nem tudja, mi lesz vele. “Nem fogom fel, hogy egy körömollóm sincs. Volt egy hatalmas tölgyfa komód a lakásomban, akkora, hogy három ember kellett a felcipeléséhez. A helyén csak egy porkupac van. Nem is az értékeimért tudnék sikítva sírni, hanem azokért a dolgokért, amik biztosan nem pótolhatóak: a családi fényképeim, régi iratok, minden, minden elégett.”
Ennek ellenére, és talán ez a leghihetetlenebb, Eszter nincsen teljesen kétségbeesve. “Villanófényben látom az életemet. Minden egy másodperc alatt a helyére került: az összes rossz és jó döntésem, az energia, amit feleslegesen fektettem bele dolgokba. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy minden újrakezdés egy ajándék. Csak ezért túl nagy árat fizettem.”