Nemi erőszak az ELTE gólyatáborában: kirúghatnak 5 hallgatót

nlc | 2014. Szeptember 17.
Nyolc hallgató ellen pedig fegyelmi eljárást indítanak.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának HÖK-elnöke tudott arról, hogy a fonyódligeti gólyatáborban elkövetett nemi erőszak gyanúsítottja korábban is zsarolt már egy lányt, ennek ellenére engedélyezte, hogy a 38 éves férfi jelen legyen a rendezvényen – derült ki az egyetem tényfeltáró vizsgálatának eredményéből, amelyet szerda délelőtt ismertetett Rónay Zoltán főtitkár. Nyolc hallgató ellen indítanak fegyelmi eljárást, öt egyetemistát el is bocsáthatnak – írja az eduline.hu.

A vizsgálat megállapította, hogy a tanítóképző kar hallgatói önkormányzatának elnöke tudott a gólyatábori nemi erőszakkal gyanúsított férfi múltjáról. A főtitkár a rektornak fegyelmi eljárás elrendelését javasolta, és a legsúlyosabb fegyelmi büntetést kérte – ez azt jelenti, hogy a HÖK-elnököt elbocsáthatják az ELTE-ről.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy igazak a sajtóhírek: az ELTE ÁJK gólyatáborának résztvevői valóban vulgáris-obszcén dalokat énekeltek. Rónay Zoltán szerint az a három instruktori körös hallgató, aki az indulás előtt szétosztotta a dalok szövegét az elsőéveseknek, fegyelmi vétséget követett el – ellenük, valamint a jogi kar HÖK-elnöke és egyik elnökségi tagja, valamint az ÁJK-s instruktori körök vezetője ellen fegyelmi eljárást kért.

A tényfeltáró bizottság ugyanakkor azt is megállapította, hogy megalázó, személyiségi jogot sértő, szexuális tartalmú játék az idei ÁJK-gólyatáborban nem volt.

Exit mobile version