Muri Enikő: “Mázlistának érzem magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek!”

Van időnk beszélgetni, csak ötkor van dolgom, a Miss Saigon meghallgatására megyek.

Ide nekem az oroszlánt!? Előbb az operettszínházban a Ghost egyik főszerepe, aztán a Mamma Mia!, és most még a Miss Saigon is.
Ó, ez utóbbi egy mellékszerep lenne! Persze csak ha megkapom.

Eddig mindent megkaptál, amit akartál. Miért pont ez ne sikerülne?
Az a vicc, hogy eddig egyik szerepet sem kellett akarnom, maguktól találtak meg. Én voltam legjobban meglepve, amikor Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója rám osztotta az Én, József Attila című zenés darabban Vágó Márta szerepét. Még javában folyt az X-Faktor, Feró, a mentorom aggódott is, hogy emiatt nem fogom bírni a versenyt.

De te kemény vagy. Kitől örökölted az elszántságodat?
Senkitől. Magamban fejlesztettem ki. Már az nagyon megerősített, amikor kiestem az első tehetségkutatóból. Azt hittem, soha többé nem fogok énekelni, aztán összeszedtem magam, és a második szériába újra jelentkeztem. Már sokkal eltökéltebb voltam, és amikor Feró kiválasztott, úgy éreztem: ha megkaptam ezt az óriási esélyt, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy akár csak egy hamis hangot is énekeljek. Nem nyávoghatok, hogy éhes vagy fáradt vagyok, fegyelmezetten végig fogom csinálni.

És sikerült. Te lettél a második a versenyben és egyben A legjobb női hang. És azóta is fut veled a szekér. Mit gondolsz, a tehetségeden kívül minek köszönheted a szerencsédet?
Valahogy összejöttek a dolgok. Nyilván az is közrejátszott, hogy annyian bíztak bennem. A tehetségkutató idején már jártam Gór Nagy Mária Színitanodájába, és amikor kiestem, Mari azt mondta: “Az lehetetlen, neked ott a helyed!” Mindvégig mögöttem állt a második szériában, küldte az SMS-eket, ő volt a legnagyobb rajongóm. Meg a rengeteg biztatás a Facebook–oldalamon.

Szirtes Tamást és Kerényi Miklós Gábort, az ország két musicalguruját kihagytad.
Óriási dolog, hogy bizalmat szavaztak nekem! A Ghost Mollyjának szerepét is úgy kaptam meg, hogy nem is számítottam rá. Érdekes történet. 2012-ben kimentem Amerikába, és a New York-i Broadway-n megnéztem az eredeti musicalt. Csodák csodájára még aznap este kaptam egy e-mailt a menedzseremtől: beajánlott meghallgatásra a Budapesti Operettszínház készülő Ghost-előadásába. Elmentem, és Kerényi Miklós Gábor nekem adta Molly szerepét, holott előtte még nem is hallott rólam.

Nem okozott gondot, hogy most átigazoltál a Madách Színházba?
Nem. Amikor behívtak meghallgatásra a Mamma Miá!-ba, szóltam az igazgatónak, és ő arra biztatott, hogy menjek. Csak annyit kért, hogy ha megkapom Sophie Sheridan szerepét, hívjam fel. Felhívtam, és ő melegen gratulált hozzá. Azt mondta, élvezzem ki, lubickoljak benne! Ezért is nagyon hálás vagyok neki.

Úgy tűnik, jól alkalmazkodsz, nem provokálsz senkit.
Lehet velem beszélni. Nem szabad a sorssal erőszakoskodni. Ha valamit nem ad meg, annak biztosan oka van. Majd megadja máskor. Türelmes vagyok.

Megnézted Sophie-t a Mamma mia! című filmben?
Igen. Egyelőre küzdök a figurával, mert az egy szeleburdi kislány, én ennél sokkal fegyelmezettebb, érettebb vagyok. Annyi csacskaságot csinál, nem tudja szegény, ki az apja, erre az összes apajelöltnek küld esküvői meghívót. És a végén még élvezi is, amit főzött! Én legfeljebb otthon, a négy fal között vagyok ilyen lökött. Most azon igyekszem, hogy meg merjem mutatni az embereknek azt a bohókás gyereket.

Szerintem ennél nagyobb kihívások is érnek majd a pályád során. Mondd, miért éppen a musical?
Nem csak a musical. Pont az utóbbi időben érett meg bennem a gondolat, hogy szeretném magam kipróbálni prózában is. Elég lenne egy kis kamaraszínpadon. Úgy érzem, ott történne valamiféle csoda. Olyasmi, ami ehhez a szakmához kell. Talán teljesen meg tudnék nyílni, és átszakadna bennem minden gát. Arra gondolok, hogy egy kétszereplős előadásban nyilván sokkal többet kell adni magamból, ráadásul közel vannak a nézők, minden apró mozdulatomat, arcrándulásomat látják.

Én ezt nagyon is el tudom képzelni rólad. A Botladozva című számod klipjéből kiderül, hogy komoly drámai erő rejlik benned. Egyébként is ez a feladat, hogy az ember felfedezze a benne rejlő mélységeket.
De örülök, hogy ezt mondod! Pontosan ezt tervezem: feszegetni szeretném a határaimat. Egyébként a musical valószínűleg onnan jött, hogy az első énektanárnőm, még Nyíregyházán, musicalbetétdalokon tanított énekelni. Aztán 16 éves koromban váltottam, és attól kezdve minden hétvégén feljártam Pestre egy másik énektanárhoz. Amikor már kezdtem megbarátkozni a várossal, és barátaim is akadtak, megkérdezték, megnézzük-e a Rudolfot. Aztán elmentünk az Elisabethre is, és engem végképp elvarázsolt a musical világa.

Konkrétan mi tetszett meg a műfajban?
Nehéz ezt megfogalmazni. Mi szokott megfogni egy kamaszlányt? Az, hogy minden darab a szerelemről szól, és hogy ragyogó álomvilágba repít. Azt hiszem, a mi generációnk számára egyfajta közösségi élményt is jelent a nézőtéren tombolni.

Lehet, hogy a musical számotokra ugyanazt jelenti, mint az én nemzedékem számára annak idején a rockkoncertek?
Igen, amennyiben arra gondolsz, hogy az adrenalinszint az égbe szökik, és hirtelen nagyon jó lesz minden. Talán húszéves koromig tartott ez a rajongás. Aztán bekukkantottam a színfalak mögé, megismertem a színészeket, és a musical ma már munka számomra, amit természetesen imádok, és minden percét élvezem. Látod, ezért is mázlistának érzem magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek.

Gondolom, a szüleid büszkék rád.
Hogyne. Anyuval az X-Faktor első percétől fogva elsimultak közöttünk a konfliktusok. Kamaszként nem jöttem ki vele ilyen jól, de ma már barátnők vagyunk. Büszke rám. És ugyan mi mástól érezné magát boldognak egy szülő?

A zenei hallásodat kitől örökölted?
Édesapámtól. Ő gitározik is egy kicsit. Valószínű, hogy az ő családjából hozom a táncos, zenés érdeklődésemet. De mindketten támogattak a céljaim elérésében. Énektanárnőhöz anyu vitt el 14 évesen – hangszeren sajnos soha nem tanultam –, egyébként pedig apu is, anyu is azt mondták: mindegy, mi lesz belőlem, csak boldog legyek!

Ennek megfelelően kiegyensúlyozottnak is látszol.
Ennek most inkább a párom az oka. Néhány balkanyar után végre megtaláltam azt a fiút, akivel teljes az összhang. Nagyon jó ember, nem szakmabeli, de a színház világában él. Ügyelő.

Hogy viseli a népszerűségedet? A művész–civil kapcsolatok gyakran azért mennek gajra, mert a civil fél folyton mellőzöttnek érzi magát.
Ő szerencsére rendkívül jól kezeli ezt. Szerény, visszahúzódó srác, és ami a fő: nem féltékeny típus. Egyébként pedig mindketten egyformán megküzdünk egymásért nap mint nap. Azért, hogy ki tudjuk mondani: szeretlek. Meg azt, hogy mennyire hiányoztál! Még soha nem veszekedtünk.

Hasonlít édesapádra? A lányok a párjukban az édesapjukat szokták keresni.
Ez igaz. Nagyon hasonlítanak. A párom is imád barkácsolni, apu is ilyen. És ha bántja őket valami, azt harapófogóval se lehet kihúzni belőlük. Annyi baj legyen, ha minden egyéb működik! Életemben először merek komolyan venni egy kapcsolatot.

A Mamma Miá!-val valószínűleg tíz évre előre megváltottad a bérleted a színpadra. Emlékszem, a Macskákat 1983-ban mutatták be, és a kilencvenes évek elején még mindig ugyanazzal a szereposztással futott. Nem aggódsz a szólóénekesi karriered miatt?
Majd szakítok rá időt. Szeretnék új számokat, és az Enciklopédia című lemezem mellé még egy saját CD-t. Ha koncertet adok, az engem mindig nagyon feltölt. Nyáron például Balatonbogláron léptem fel a fesztivál keretében, és nagyon szerettek. Csak az a nehéz, hogy úgy állítsak össze egy produkciót, hogy azért én is benne legyek, ugyanakkor minden igényt kielégítsek.

Miért, milyen vagy te? Mármint zenei értelemben.
Például imádom a countryzenét, az minden mennyiségben jöhet. A másik nagy kedvenc Beyoncé. Hihetetlenül sokoldalú tehetség! Énekel, táncol, fantasztikusan néz ki, és még a klipjeit is ő maga rendezi. Abszolút példakép.

Akad ilyen a magyar zenei életben is?
Hogyne! Janza Kata. Ő egy csoda. Ragyogó tehetség, igazi díva, ugyanakkor közvetlen, egyszerű ember, aki a munkája mellett hagy magának időt élni is. Ebben mondjuk én is jó vagyok.

Elmentél például idén nyaralni?
Nem. De nem azért, mert nem jutott rá időm, hanem mert egész nyáron máson törtem a fejem. Magánjellegű dolog, és nagyon jó. De még korai lenne elárulnom.