Bíróság előtt két orvos: 16 hetes kismama halt meg a műtét után

Teol.hu | 2014. Október 08.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés a vád azon orvosok ellen, akik a vádirat szerint nem a szakmai szabályok szerint jártak el, és ezért egy fiatal nő meghalt a rengeteg vérveszteségtől.

Két nőgyógyász áll a Szekszárdi Járásbíróság előtt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt – írja a Teol.hu. Ők voltak ügyeletben 2012. július 3-án, amikor egy fiatal nőt a terhessége 16. hetében este fél kilenckor felvették a megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályára súlyos hüvelyi vérzéssel. A láza 38 fokos volt: a terhességét sajnos meg kellett szakítani. Háromnegyed nyolckor vitték a műtőbe, a műtétet az elsőrendű vádlott végezte, a másodrendű asszisztált.

A műtét utáni vérzés miatt méhösszehúzót, majd vért is adtak a nőnek, ám éjjel 2 óra 30 perckor a sértett keringése összeomlott. Újraélesztették, majd 2 óra 45 perckor az aneszteziológiai ügyelet vette át, hajnali 4-kor pedig az intenzív osztályra helyezték, ahol ismét újra kellett éleszteni. Reggel fél hétkor az osztályvezető főorvos a másik két orvos asszisztálása mellett eltávolította a sértett méhét. A sértett állapota nem javult, végül az intenzív osztályon július 8-án 1 óra 43 perckor életét veszítette. Halálát kivérzés okozta a dokumentáció szerint.

Vajon megmenthető lett volna az édesanya? És ha igen, hol hibáztak az orvosok?

A vád szerint a vérvesztés okának további tisztázására lett volna szükség, indokolt lett volna a hüvely-méhszáj ismételt feltárása. Mint kiderült, az elsőrendű vádlott a beteg felvételekor nem nézett vérképet, a másodrendű vádlottnak pedig gondolnia kellett volna, hogy a görcsöket oxigénhiányos állapot is okozhatja, ezért nagyobb intenzitással kellett volna vért adni a betegnek (mint kiderült, egy nagyon ritka méhen kívüli terhességről volt szó).

A bíróság előtt egyik férfi sem vallotta magát bűnösnek. Hogy mivel védekezik a két nőgyógyász, ITT elolvashatod.
Az ügy tárgyalása tanúk, majd szakértők meghallgatásával folyatódik.

Durva műhiba: vakbele helyett a kismama petefészkét műtötték ki

Három év után derült ki a kórházi újszülöttcsere

Már online is lehet bárkiből orvos

Exit mobile version