Barack Obama a nőket méltatta Indiában

nlc | 2015. Január 28.
"Tapasztalatból tudjuk, hogy sikeresebbek azok a nemzetek, ahol a nők is sikeresek" – fogalmazott Barack Obama kedden, az indiai látogatásán tartott beszédében.

Az amerikai elnök diákokkal találkozott Újdelhiben, az eseményt pedig a helyi tévécsatornák élőben közvetítették.

“Az egyik legfontosabb fokmérője annak, hogy miképp fog fejlődni egy nemzet, az, hogy hogyan bánik a nőkkel. Ha egy lány iskolába jár, nem csupán egy fiatal elméje nyílik meg, de mindannyiunk számára hasznos. Egy nap talán saját vállalkozást indít, feltalál egy új technológiát vagy egy betegség gyógymódját. Ha a nőknek lehetőségük van dolgozni, a családok egészségesebbek, a közösségek gazdagabbak, az egész ország virágzóbb lesz. Ha egy nemzet sikeres akar lenni a mai világgazdaságban, nem hagyhatja figyelmen kívül a népesség felének tehetségét” – mondta Barack Obama.

A nagyjából 1500 fős tömeg kitörő lelkesedéssel fogadta a beszédet. Az elnök kitért a nők biztonságának kérdésére is, mely Indiában különösen érzékeny téma.

“Férjekként, apákként és testvérekként fel kell lépnünk, mert minden lány élete számít, minden lány megérdemli ugyanazokat az esélyeket, amiket a fiaink, minden nőnek lehetővé kell tenni, hogy intézze a dolgait, hogy sétálhasson az utcán, utazhasson a buszon, hogy biztonságban lehessen és méltósággal, tisztelettel bánjanak vele. Megérdemli.”

Forrás: Jezebel

Exit mobile version