A jobbikos képviselő a fenti érveléssel indokolta, hogy pártja miért tartózkodik az isztambuli egyezmény kapcsán benyújtott határozati javaslat elfogadásáról szóló keddi parlamenti szavazáson. Az egyezmény célja az, hogy felszámolja a nők ellen irányuló erőszak minden formáját. Hazánk a mai napig nem ratifikálta, azaz nem tette belső jogrendje részévé a dokumentumban foglaltakat. Ez komoly hiányosság, bár tény, hogy nem egyszerű feladat: az ágazati politikák egyeztetésére minisztériumközi munkacsoportot kellett felállítani. Az is igaz, hogy az egyezményt aláíró országok több mint fele még adós ezzel az aktussal, ugyanakkor olyan országok is beillesztették már a nemzeti jogrendbe, mint mondjuk a nem épp nőbarát vezetők által irányított Törökország.
Almát a körtével
A családon belüli erőszak igen súlyos problémáját a jobbikos képviselő összemosta egy teljesen más kérdéskörrel. A két téma ugyanis nem igazán kapcsolódik. Ahogy arra a PATENT Egyesület felhívja a figyelmet:
…a Jobbik szerint az egyezmény első pontja még nőkről és gyerekekről beszél, míg a továbbiakban a nők elleni erőszakkal foglalkozik. Ilyen ellentmondás az egyezményben nem található. Az egyezmény ugyan elismeri a családon belüli erőszak lehetséges áldozataként a gyerekeket, a nők elleni családon belüli erőszak káros hatásait az annak szemtanújává váló gyerekekre, valamint a gyerekeken keresztül történő bántalmazási módszerek kezelésének és megelőzésének fontosságát is hangsúlyozza, de emellett konzisztensen a nők elleni erőszak a témája.
Néhány szó az abortuszról
A PATENT-et idézve “a nők elleni erőszak felszámolását célzó egyezményt az alapján nem támogatni, hogy az nem beszél embriókról és magzatokról, teljesen értelmetlen”. Ne foglalkozzunk a nők elleni erőszakkal, csak akkor, ha az abortusz szabályozásával is foglalkozunk? Ez teljesen értelmetlen. A két kérdés között mindössze annyi a kapcsolat – és ezt a dokumentum rögzíti is –, hogy a kormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy fellépnek az olyan törekvések és személyek ellen, hogy a nőket ne lehessen akaratuk ellenére meddővé tenni, vagy a terhességük megszakításra kényszeríteni. Vagy egyenesen abortusztilalmat akarna bevezetni a Jobbik? Aligha. Inkább csak blöffölnek. Valószínűleg ők lennének a legjobban megijedve, ha a a kutatók szerint elsősorban a kilátástalan szegénység miatt tavaly nem vállalt 32 ezer gyerek megszületne, majd hirtelenjében az államnak, az önkormányzatoknak kellene gondoskodni róluk.
Évente nagyjából 30 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében, a gyermekjóléti szolgálatok által nyilvántartott veszélyeztetett gyermekek száma közel 200 000. A felismert, bejelentett gyermekbántalmazások mellett felmérhetetlen a rejtett esetek mértéke. Csak a múlt héten volt, hogy az elhíresült szigetszentmiklósi eset újból sokkolta a közvéleményt. Ennyire tudja most az állam megvédeni a leginkább kiszolgáltatottakakat.
Láttunk már történelmi példákat, mit hoz magával a kényszerű népességrobbanás, a romániai árvaházakról készült borzalmas állapotokat rögzítő dokumentumfilmek is részben azért készülhettek el, mert a Ceaușescu-rezsim tiltotta a terhességmegszakítást.
A nők elleni erőszak megállítása mindannyiunk érdeke
Végezetül, hogy körbeérjünk a gondolatmeneten és visszakapcsolódjunk az erőszak témájához: Magyarországon minden héten meghal egy nő, akit előtte átlagosan már 35 esetben bántalmazott a partnere. Ők nem szorulnak hatékonyabb védelemre? Az isztambuli egyezmény céljainak relativizálása, a napirendre vételénél való tartózkodás elárulja azokat a nőket, akik anyaotthonok híján nem tudnak hova menekülni a bántalmazó családtagjuk elől, akiket meghazudtolnak és megszégyenítenek, ha feljelentik a bántalmazójukat, és azokat is, akik egy olyan, férfiak által irányított társadalomban élnek, ahol az anyaság a szegénységi kockázatot növeli, és egy újabb gyerek a családban az idősebb testvérek megélhetését veszélyezteti. Nem az abortuszt választó nők életellenesek, hanem az a társadalom, amely annyira nem becsüli meg a nőket és az anyaságot, hogy az örökbe adó nőket jobban elítéli, mint azokat, akik megszakították a terhességüket. És hogy miképp lehetne elérni, hogy a jelenleginél sokkal kevesebb nő kényszerüljön megszakítani a terhességét? Például
- a nők elleni erőszak megelőzésével,
- a szexuális felvilágosítás iskolai tananyagba való beemelésével,
- a mindenki számára elérhető és megfizethető fogamzásgátlás megteremtésével,
- a szexuális erőszak csökkentésével és a büntethetőségének biztosításával.
Az országgyűlési képviselők – tisztelet a kivételnek – mindezzel nem foglalkoznak. A nőket védő egyezmények nőellenes érvekkel való fúrása helyett pedig okosabb lenne azon munkálkodni, hogy egyetlen nő se kényszerüljön pusztán anyagi okok, vagy a bántalmazó partnere miatt megszakítani a terhességét, vagy lemondani a gyermekéről.