Gyermekbarát település kerestetik!

nlc | 2015. Április 28.
Gyermekbarát település díjat hirdetett az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa és az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A közös programra olyan önkormányzatok jelentkezését várják, amelyek a fiatalokat bevonják az őket érintő helyi döntésekbe. A címet elnyerő három település 2-2 millió forint támogatásban részesül.

Az idehaza első alkalommal kiírt pályázaton az a három település kaphatja meg a díjat, amely mindennapi döntéseiben és egy konkrét programban érvényesíti a fiatalok szempontjait. A program az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény célkitűzéseit alkalmazza helyi szinten. Ennek megfelelően a résztvevők garantálják, hogy minden 18 év alatti:

A cím elnyerésére bármely, magyarországi települési önkormányzat pályázhat. A pályázatban a településen élő gyermekek létszámára, helyzetére vonatkozó adatokat, a gyermekjogok védelméért tett helyi intézkedéseket és az erre vonatkozó terveket kell bemutatni.

A pályázatokat 2015. július 15-ig lehet benyújtani a gyermekbarattelepules@unicef.hu email címen. A pályázatok elbírálását egy szakértőkből, civil szervezetek képviselőiből álló, kilenc tagú bizottság értékeli.

Három települési önkormányzat nyerheti el a címet, amelynek ünnepélyes átadása szeptember 20-án, a gyermekek világnapján lesz. Az elismerő díszoklevél mellé a nyertesek kétmillió forint pénzügyi támogatást is kapnak. Emellett jogosultságot szereznek az “UNICEF Gyerekbarát Település” logójának és kommunikációs anyagainak használatára.

A cím adományozása után évente felülvizsgálják, hogy a nyertes települések teljesítik-e vállalásaikat.

Exit mobile version