“Miért nem mehetünk hozzád gyakrabban, nagyi?”

Amikor Éva megkeresett a történetével, először csodálkoztam: ilyen is van? Hogy egy gyereket eltiltanak a nagymamájától? Aztán ahogy mesélt, kézenfekvővé vált: mivel ez is embereken múlik, miért ne lehetne? Ahogy egy szülőt akadályozni lehet a kapcsolattartásban – mondjuk bosszúból –, úgy ugyanezt meg lehet tenni a nagyszülőkkel is, akiknek pedig joguk van tartaniuk a kapcsolatot az unokáikkal. Sajnos a szülők olykor mindenféle következmények nélkül akadályozhatják a találkozást (és ehhez még egy válás sem kell). Gyakran még akkor is, ha nagyszülő és unoka között kölcsönös a ragaszkodás.

“Túl sok képeslapot küldtem”

“Nem tudom, hogyan alakulhatott így ez az egész – kezdi Éva. – A fiam harmincnégy éves koráig nem volt köztünk komolyabb vita, úgy érzem, hogy mindig, mindenben mellette álltam, anyagilag is, érzelmileg is. A menyemet megismerkedésük óta harmadik gyermekemként szerettem. Négy évvel ezelőtt viszont elindult egy lavina, amit azóta sem tudok megállítani. A magatartásuk, különösen a menyemé, a második férjem halála után kezdett megváltozni. Többször »tessékelt ki« a lakásukból sértő kijelentésekkel, olykor a saját nyaralómból is, gyakran indokolatlanul agresszíven. Hol azért, mert állítólag nem néztem a szemébe koccintásnál, hol azért, mert azt javasoltam, hogy kínálja meg krumplifőzelékkel az akkor egyéves unokámat. »Bármit csinálsz, irritál!« – ilyeneket mondott, mások füle hallatára.”

Az elmúlt négy évben Éva fiáék néha meg-megengedték, hogy találkozzon a gyerekekkel, de mindig csak a fia jelenlétében. “Ezekre az alkalmakra mindig nagyon készültem, a kedvenc ételeiket készítettem el, ajándékokat vettem, és gyakran elvittem őket valamilyen programra. De nem sokáig örülhettem – folytatja a történetet Éva szomorúan. – Váratlanul kaptam egy levelet a fiaméktól, melyben azt írták, hogy megszakítanak velem minden kapcsolatot. Nem értettem. Ügyvédjük e-mailben közölte, hogy »forduljak a gyámhatósághoz, ha találkozni akarok unokáimmal«.”

Mit tehet az ember, ha a hatóságok bevonása nélkül szeretné rendezni a konfliktust, és szeretné megérteni a feszültség, a gyűlölet valós okát? Mediációt kezdeményez, illetve azoknak a barátoknak, családtagoknak a segítségét kéri, akik jól ismerik a történet összes szereplőjét. Éva is így gondolkodott, de sem a lánya közbenjárása, sem a családi mediáció felvetése nem vezetett sikerhez: fiáék hárítottak minden békés megoldásra irányuló kezdeményezést.

“Soha nem mondták el, hogy tulajdonképpen mit is vétettem. Azóta a gyámhivatal többször rendelt ki igazságügyi pszichológus szakértőt annak megállapítására, hogy alkalmas vagyok-e nagyszülőnek. Önmagában már ennek a kérdésnek a felvetése is nagyon bántó. A szakértő leírta, hogy a rajongásig szeretem az unokáimat, ők is engem, és hogy nagyon jó a kapcsolatunk. Negatív személyiségjegyként semmit nem említett. Ennek ellenére a kapcsolattartás hat hónapos szüneteltetését, majd a felügyelet melletti fokozatos bevezetését kérte. Az indoklásban a szülőkben levő feszültség szerepelt.”

Éva esetében tehát az tűnt a legfontosabb kifogásnak, hogy a szülők feszültek lettek az ő jelenlététől. Sok minden jelenthet akadályt két családtag jó kapcsolatában, de ha a szeretet az unokák és a nagyszülő között kölcsönös, és a nagyszülő nem veszélyezteti a gyerek fejlődését, érthetetlen, miért nem lehet ebből a feszültségből a gyereket kihagyni? A gyámhatóság ennek a kérdésnek a felvetését nem érezte indokoltnak.

Kapcsolattartás, az is csak korlátozottan

“A korlátozott kapcsolattartás mellett döntöttek, eleinte a fiam jelenlétében. Ráadásul a fiamék ezt is, a telefonos kapcsolattartást is rendszeresen megakadályozták. A családjogi törvény értelmében ezzel veszélyeztetik a gyereket. Ehhez képest az én történetemben semminek nincs következménye. Közben a gyámhivatal egy sor kérdésemre a mai napig nem felel. Elvileg minden hónap első hetén esedékes szombati nap láthatom a gyerekeket. Szeptember elseje szombatra esett, minden rendben is volt, de a december elsejére eső szombatot már nem tartották a hónap első hetének. Nem is láthattam a gyerekeket. Közben a fiamék zaklatás címén bűnvádi eljárást indítottak ellenem amiatt, hogy szerintük sok képeslapot küldtem a gyerekeknek (havonta hármat mindkettőjüknek). Úgy érzem magam, mint akit bűnözőként kezelnek, holott sohasem ártottam az unokáimnak. Kinek jó mindez? A gyerekeknek és nekem biztosan nem. A szüleik egyfolytában rágalmaznak, folyamatosan a láthatás megszüntetését követelik, közben a lényeg: az, hogy a gyerekek ragaszkodnak hozzám, senkit nem érdekel. »Miért nem jöhetünk hozzád gyakrabban, nagyi?« – ehhez hasonlókat kérdeztek tőlem rendszeresen az apjuk előtt, aki ilyenkor csak nagyokat hallgatott. Én pedig nem tudtam, hogy mit válaszoljak nekik. Közben halad az idő, én sem leszek fiatalabb. Anyagilag egy kisebb vagyont kellett kifizetnem ügyvédeknek, eredményt egyikük sem ért el. Nehéz lelkileg elviselni ezt a helyzetet, de ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mi lesz az unokáimmal, ha feladom? Nem szeretném, ha a gyerekek később szemrehányást tennének, amiért kimaradtam a gyerekkorukból. Ráadásul az is lehet, hogy mire felnőnek, és eldönthetik, hogy látni szeretnének, én már életben sem vagyok.”

Az összes küzdelem ellenére Éva az elmúlt két és fél év alatt mindössze tízszer láthatta unokáit. Számos beadványára több mint fél éve várja a választ a gyámhivataltól. Karácsony előtt egy héttel a gyámhivatal – fiáék kérésének eleget téve – egy szűkszavú indoklással felfüggesztette Éva láthatási jogát. Erről ő azonban hivatalosan csak 2014. január 2-án értesült. A fa alatt az unokáknak szánt ajándékok ott árválkodtak, Éva és lánya végigsírták az ünnepeket. A gyerekeket utoljára tavaly novemberben látták, arra, hogy ez a közeljövőben változzon, esély sincs. Állítólag ismét pszichológus szakértő fogja megvizsgálni Évát, ezúttal a gyerekeket is. Vizsgálni kívánják Éva ajándékozási szokásait (állítólag túl sok ajándékot vett a gyerekeknek) a gyerekeket pedig ki fogják faggatni arról, hogy a másfél évvel ezelőtti időszakban (!) miket mondott nekik Éva a kapcsolattartás ideje alatt.

Tipikus

“Minden olyan ügyben, ahol a szülők között konfliktus van, jellemzően a nagyszülői kapcsolattartást éppen úgy akadályozzák, mint az apai kapcsolattartást – állítja dr. Illés Blanka családjogász. – Azonban ritkán fordul elő, hogy a szülők összefognak a nagyszülők ellen. Ennek általában komoly az oka: a nagyszülők például nem fogadták el a gyermekük párválasztását. A nagyszülői kapcsolattartást a gyámhatóság szabályozza, ezért nincs olyan kialakult egységes gyakorlat, mint az apai kapcsolattartásoknál. Az időtartam általában kéthavonta 2-3 óra. Találkoztam olyan esettel, amikor a szülők és a nagyszülők közötti konfliktus miatt nem volt rendszeres kapcsolattartás, mert a gyermeknek nem érdeke, hogy folyamatos vita legyen az átadás-átvételeknél. Ilyenkor évente kétszer, karácsony után és nyáron 2-3 napot tölthetett együtt a gyermek a nagyszülőkkel. Van olyan család, ahol a nagyszülők sokkal többet látogatták a gyereket, mint az apja, így amikor vita lett, a nagyszülők bővebb kapcsolattartást kaptak a gyámhatóságtól, mint az apa a bíróságtól. Tény, hogy egy nagyon konfliktusos viszony esetén a gyámhivatal nem ad bő kapcsolattartást a nagyszülőnek. Nekik ugyanis nem a nagyszülő érdekét kell szem előtt tartani, hanem a gyerekét. Ez akkor is így van, ha a rossz kapcsolat kialakulásában kevésbé hibás a nagyszülő, mert nem ez számít, hanem a gyerek nyugalma. Minél idősebb egy gyermek, annál kevésbé számít a konfliktus mértéke, hiszen egy nagyobb gyerek jobban tudja kezelni, ha esetleg minden átadás-átvételnél kiabálásig fajuló vita keletkezik a szülők és nagyszülők között. Emellett jobban kezelik azt is, ha a nagyszülő elítélően nyilatkozik a gyermek szüleiről, mert sajnos ez is gyakran elő fordul. Segíthet a konfliktus rendezésében, ha a nagyszülők nem szabályozást, hanem mediációt kérnek. Itt mindenkinek lehetősége van elmondani a sérelmeit, a mediátor pedig megpróbál életszerű – és nem csak jogi – megoldásokat kitalálni. (Például a felek kölcsönösen megígérik, hogy a gyermek előtt csak jót mondanak a másikra.) Minden gyámhivatali döntés ellen lehet fellebbezni, és – jogsértés esetén – létezik bírósági felülvizsgálati eljárás is.”

Bár Éva nemrég kérvényezte, hogy kerüljön az ügye más gyámhivatalhoz (elfogultság és eljárási hibák miatt), és benyújtotta a bírósághoz a felülvizsgálati kérelmét is, szerinte nincs esélye annak, hogy valaha még láthatja az unokáit. Különben is, mire hivatalosan az ügynek vége lesz, évek telnek el találkozások nélkül, közben ki tudja, miket hallanak róla otthon a gyerekek – mondta keserűen.

Egy-egy ilyen történetet hallva általában nehéz eldönteni, kinek és miben van igaza, különösen akkor, ha az ügyben megkeresett hatóságok a konkrét eset konkrét kérdéseire nem válaszolnak. Az viszont ijesztő, hogy akkor is megvonhat a gyámhivatal egy kapcsolattartási jogot egy nagyszülőtől, ha a szülőkben levő feszültségen kívül nem tud semmi másra hivatkozni. Az sem számít, hogy a szakértő leírja, a nagyszülőnek semmilyen negatív személyiségjegye nincs. Mi értelme van őt akkor kirendelni? Bár az ilyen ügyekben természetesen mindig “a gyerekek érdekére” hivatkoznak. De biztos, hogy ez az?