Nehéz sorsú lányok segítenek a nepáli földrengés károsultjain

nlc | 2015. Április 29.
Nincs könnyű életük, most mégis azokon segítenek, akik a földrengés miatt náluk is nehezebb helyzetbe kerültek.

Mintegy 3000 a földrengés miatt kitelepített emberre főznek és elsősegélycsomagokat osztogatnak a Katmandu-völgyben élő Unatti közösség tagjai. Az Unatti Alapítvány által fenntartott közösségben 4 és 20 év közötti, hátrányos helyzetű, illetve árva lányok nevelkednek. A földrengést szerencsére mindannyian sértetlenül megúszták.

Az alapítvány a nepáli földrengést követően a lehető leghamarabb mozgósította a forrásait, a nepáli Unatti közösség öt alkalmazottja és a nagyobb lányok pedig azonnal belevetették magukat a munkába, hogy segítsenek a rászorulókon. Közülük többen három hónap múlva végeznek ápolónőként, ám az élet úgy hozta, hogy az iskolában tanultakat még a hivatalos papír megszerzése előtt élesben kell alkalmazniuk.

Az alapítvány vezetője, Stephanie Waisler-Rubin elmondta: a lányok között olyasvalaki is akad, akit gyerekként az anyja eladott mosogatónak, ma pedig már képzett nővérként segíti a földrengés károsultjait.

Forrás: People.com

További cikkek a nepáli földrengésről az NLC-n:

Exit mobile version