Még föl se költöztem Budapestre, de már kívülről fújtam, hogy a nyolcadik kerület a gettó, és hogy a Rákóczi tér környékén ácsorognak kuncsaftjaikra várva az örömlányok. Ilyen előítéletekkel – és nagyon kevés megtakarított pénzzel – érkeztem a fővárosba. Anyagi lehetőségeim miatt az első albérlet, amit megnéztem, épp a gettó szívében, a Magdolna utcában állt. Emlékszem, annyira ijesztő volt a közeg, hogy szinte menekültem a gangos, vasrácsokkal felszerelt, lepukkant házból. A “nyócker” városi sétán, gondoltam, szembenézek a félelmeimmel, és felülvizsgálom az előítéleteimet.
A séta a Blaháról indult, ahonnan egy fotófelismerő játékot követően a csapat a Népszínház utcába kanyarodott. A “gettótúrára” gyerekes családok, városi bringás lányok, külföldi egyetemisták jöttek, sőt mint utólag kiderült, a svéd nagykövet is.
Duka Andrea Annamária, az UCCU alapítvány önkéntese és oktatási koordinátora a túravezetőnk. Először egy zálogház előtt álltunk meg. A BÁV előtti beszélgetés során kiderült, a csoportunkból is van, aki került már olyan szorult helyzetbe, hogy hó végén kénytelen volt zaciba vinni az ékszereit. A kerületben viszont gyakori eset, hogy a fuxot ideiglenesen pénzzé teszik, így nem véletlen, hogy a környéken 5-6 zálogház is működik.
Gettó, drogtanya és a prostik
Budapesti viszonylatban a nyolcadik kerületi ingatlanok ára alacsony, albérletet is itt lehet legolcsóbban találni. Ennek oka főleg a környék rossz híre. A sétálóknak is az alábbi szavak ugrottak be a kerülettel kapcsolatosan: “rossz a közbiztonság”, “gettó”, “dzsungel”, “drogtanya“, “sok a cigány”, “itt árulják magukat a prostik”. Ez utóbbira a kerület beszédes utcanevei: Víg utca, Angyal utca, Gyorskocsi utca is emlékeztetnek. A múlt században ezekben az utcákban bordélyházak álltak – említi Marcsi, Andrea önkéntes társa.
A múlt és a multikulti
Régen a nyolcadik kerület szántóföldi övezet volt, melyet az 1700-as évek után parcelláztak fel, és adtak el termőföldként. Vályogházak épültek, de azokat az 1838-as árvíz elmosta. Városias kinézetét az 1840-es évek után nyerte el, amikor a területet újjáépítették. A nyolcadik kerületet főleg kisiparosok lakták, az ország legrégebbi kalapos műhelye is itt található. A mezőgazdasági múltra emlékeztet a Dreher sörgyárak egykori székhelyének, a Polgári Serfőzdének a homlokzatát díszítő mozaikfríz is, melyet Róth Miksa készített.
A kerület lakossága ma már nagyon vegyes: eleinte zsidók lakták, majd a kereskedelem miatt egyre több cigány család is letelepedett itt, más nemzetiségű kereskedők mellett. Mára már arabok, kínaiak és törökök is sokan költöztek ide. A faji, nemzeti és kulturális sokszínűségben még egy pici bolt is jól megfér, ahol árpádsávos lobogó van kifüggesztve.
A cigányzene Hungarikum
A séta során bekanyarodtunk egy kis utcába, ahol hangszerkészítő műhelyében meglátogattuk Farkas István hegedűművészt. Zenész családba született: “Amikor megszületünk, vonót tesznek a kezünkbe, és a sírba is a hegedűnkkel megyünk” – mondja mosolyogva.
Az idős úr szerint a zene összeköt minket, ez híd a cigány és a nem cigány emberek között. Műhelye egyben a Reményi Ede Cigányzenész Szövetség irodája is. Reményi Ede zsidó származású zeneszerző és hegedűművész volt, aki a korábban főleg verbunkost játszó cigányzenészeket bevezette a klasszikus zene világába. Megismertette velük többek között Brahms és Liszt Ferenc műveit.
Farkas István elmesélte, hogy a kerület tele volt olyan éttermekkel, kávézókkal, ahol élő cigányzene szólt. Ma már alig találni ilyen helyeket. Pista bácsi úgy véli, most is lenne igény cigányzenére, de egyrészt nagy a konkurencia, az éttermekben is inkább betesznek egy CD-t, másrészt kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy-egy vacsorára tízezreket költsenek.
Megjegyezte azt is, hogy a média rossz fényt vet a cigányzenészekre, mert sokan azt hiszik, mindenki úgy él, mint amit a tévében láttak.
Cigány-e vagy?
“Mi jut eszetekbe arról, hogy cigány? Milyen képet láttok magatok előtt?“ – kérdezte a csapattól a műhelyből kijövet Duka Andrea. “Hangosak”, “színes ruhákat hordanak“, “sok gyereket szülnek” – érkeztek sorra a válaszok.
“Miért szülnek sok gyereket? Tán nem bírnak magukkal, unatkoznak?” – provokált ismét kérdésével a túravezető. “A családi pótlékért” – mormogta egy úr, “a cigány kultúrában a gyerek érték” – kontrázott egy hölgy.
“És tudjátok-e, mi a különbség a cigány és a roma között?” – kérdezett ismét Andrea. A válaszokban a politikai korrektségtől eljutottunk a cigány csoportokig. Megtudtuk, hogy Magyarországon főként beás-cigányok, romungrók (magyar-cigányok), és oláhcigányok élnek, valamint egy kis számban sintik (német-cigány). A hagyományokat leginkább az oláhcigányok őrzik, míg a romungrók elszakadtak a cigány életmódtól és szokásoktól.
Korábban egy-egy cigánycsoporthoz foglalkozásokat is lehetett kötni, például a beások főleg fakitermeléssel és fafeldolgozással keresték a kenyerüket, a romungrók hagyományosan zenészek voltak vagy patkókovácsok és vályogvetők, az oláhcigányok pedig leginkább köszörűsök vagy másárosok (halászok). Európában nagyjából negyven cigánycsoport él, és a csoportok közt nyelvi eltérések is vannak.
Andrea mesélt arról az élményéről is, amikor Walesben vándorcigányokkal lakott, és lakókocsival járták az országot. A nagy szabadságvágy, ami kívülről romantikusnak tűnt, a valóságban egyáltalán nem volt az.
Cigányok ideje
A séta közben beszélgettünk a cigányok legfontosabb ünnepeiről: a Herdeljezi vagy Ederlezi fesztiválról, amely során a tavaszt, az újjászületést és a roma kultúrát ünneplik (születést, szerelmet, halált, egyszóval magát az életet). Ezt főként a balkáni romák ünneplik, a magyarországi cigányok nem tartják.
A nemzetközi roma napot április 8-án tartják az 1971-es roma világkongresszus óta.
Május 16. a Roma Ellenállás napja: az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor romái 1944. május 16-án éjjel megakadályozták a “cigánytábor” kiürítését, és kövekkel, botokkal visszaverték a náci katonákat, akik a gázkamrákhoz terelték volna őket.
Ezt követően a táborból a munkaképes férfiakat és nőket elszállították, csak a gyerekek és az idősek maradtak. Őket augusztus 2-án kegyetlenül meggyilkolták. Ez a nap a cigány holokauszt, a “porrajmos” emléknapja.
A holokauszt alatt kiirtott romák száma 220 ezer és 1,5 millió között lehet, pontos adatok nincsenek. Idegenvezetőnk szerint talán azért, mert míg a zsidó áldozatok elhurcolása ütemtervszerűen ment, addig a romákról nem mindig készült feljegyzés.
A sétán résztvevők közül sokakat felháborított, hogy ma Magyarországon az államigazgatásban vezető szerepet betöltő emberek állíthatják azt minden következmény nélkül, hogy innen nem vittek el romákat.
A séta zárásaként a Mátyás térre, a Gallery 8-ba látogattunk, ez egy kortárs roma művészeti tér. Aktuális kiállításuk a “Roma test politikája”, amely etnografikus fotók feldolgozásával, újragondolásával próbál az előítélet ellen harcolni és a cigány identitást feltárni. Én egész biztosan más szemmel tekintek mostantól rájuk.
