Lottó: ezek az ötös lottó nyerőszámai!

nlc | 2015. Május 16.
Az ötös lottón minden idők egyik legnagyobb nyereménye a tét. Szinte mindenki eljátszott a gondolattal, vajon mire költené a több mint 4,5 milliárd forintot, mely, lássuk be, olyan hatalmas összeg, hogy tulajdonképpen felfogni sem nagyon lehet. Íme a nyertes számok!

Az ötös lottón minden idők egyik legnagyobb lottónyereménye volt a tét a héten, ez pedig lázba hozta az országot. Szinte mindenki eljátszott a gondolattal, vajon mire költené a több mint 4,5 milliárd forintot, mely lássuk be, olyan hatalmas összeg, hogy tulajdonképpen felfogni sem nagyon lehet. Mi is gondolkoztunk, össze is gyűjtöttünk kilenc dolgot, melyet megvennénk ebből a sok-sok pénzből. Többek közt házat, nyaralót, utazást. És persze adakoznánk is.

A hatalmas összegekkel nehéz jól bánni, gyakran pedig (érthető okokból) nem derül ki, hogy ki a szerencsés nyertes. Vannak, akikről mégis tudunk, hogy óriási nyeremény ütött a markukat, és nem is szédítette meg őket a pénz. Így történt például lottónyertes hajléktalannal is, aki két évvel ezelőtt utolsó fillérjeiből vásárolta meg a skandináv lottó szelvényét, csodák csodájára pedig nyert, méghozzá több mint félmilliárd forintot. Ő végre normális életet él a nyereményből, sokat utazik, segített a családjának, és nagy összeget ajánlott fel a Segítőház Alapítványnak is.

Lottó: jövő héten új esély

A nyerőszámok emelkedő számsorrendben ezen a héten a következők lettek az ötös lottón:

1, 19, 20, 27, 34

Joker: 798490.

A Jokeren egy telitalálat lett! Az ötöslottón nem lett telitalálat ezen a héten sem, így a jövő héten a főnyeremény 4,8 milliárd forint lesz!

Exit mobile version