Szociális temetés: hamvában holt ötlet?

nlc | 2015. Június 09.
Lehet, hogy végül semmi nem lesz a szociális temetésből? Úgy tűnik, a törvényhozóknak is kínos a dolog.

2017-re halasztották a szociális temetés bevezetését – írja a nepszava.hu. A parlament 2013 szeptemberében fogadta el a temetkezésről szóló törvény módosítását, mely bevezetné a szociális temetést. A törvény elvileg 2014. január elsejével lépett volna életbe, ám bevezetését már többször elhalasztották. Mára az is kérdéses, hogy 2017-ben bevezetik-e.

A törvény értelmében a hozzátartozót nem terhelnék költségek, az állam ingyenesen adna sírhelyet és koporsót vagy urnát, gondoskodna a holttest hűtéséről, szállításáról. Csakhogy a szociális temetés esetén a hozzátartozónak vállalnia kellene, hogy ő vagy akit felkért, közreműködik az elhunyt temetésre való előkészítésében (mosdatásában, felöltöztetésében), a sír kiásásában és visszahantolásában, a koporsó vagy az urna szállításában a temetőn belül, továbbá a sírba helyezésben vagy az urnaelhelyezésben.

Exit mobile version