Szabó Tündét nevezik ki sportért felelős államtitkárnak

nlc | 2015. Szeptember 11.
Szabó Tündét, az akkor még 16 éves úszólányt az 1991-es perthi világbajnokságon ismerte meg az ország, amikor Egerszegi Krisztina mögött ezüstérmes lett a 100 méteres hátúszásban.

Szabó Tünde jogász, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke veszi át a sportállamtitkári posztot a honvédelmi miniszterré kinevezett Simicskó Istvántól – értesült a Magyar Idők.

A 41 éves sportjogász 2004-ben az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tanácsadója lett, később a Főpolgármesteri Hivatal sportügyosztályának munkatársa.

Forrás: mob.hu

Szabó Tünde, aki az 1992-es barcelonai olimpián hátúszásban ezüstérmet szerzett, 2012-ben bekerült a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé, és tevékeny részt vállalt abban, hogy Magyarország az utóbbi években az úszósport egyik legfőbb versenyrendezője lett világszinten.

Számos diplomája van

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász-, a Testnevelési Egyetemen úszó szakedzői diplomát szerzett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a sportjogi szakjogász diplomát is megszerezte, majd az ELTE-n egészségügyi szakjogásszá képezte magát. Megvan az igazságügyi mediátori és a közigazgatási szakvizsgája is.

Exit mobile version