Magyar tudós is esélyes a fizikai Nobel-díjra

MTI/NLCafé | 2015. Október 01.
Krausz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem kutatója, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója is esélyes az idei fizikai Nobel-díjra a Thomson Reuters szerint, amely minden évben megpróbálja előre jelezni a Nobel-díjasokat.

A Thomson Reuters médiacsoport elemzői 2002 óta minden évben elkészítik előrejelzésüket annak alapján, hogy milyen gyakran idézik és használják fel újabb kutatások kiindulópontjaként egy-egy tudós publikációit, és azt is figyelembe veszik, hogy az adott évben mely tudományterületek állnak a tudományos közösség érdeklődésének középpontjában.

Krausz Ferenc, a magyar esélyes

2015-ös elemzésük alapján a fizikai Nobel-díjra Krausz Ferenc magyar fizikus együtt esélyes a kanadai Paul Corkummal az attoszekundumos fizikával, vagyis a másodperc milliárdszor milliárdod része alatti történéseket vizsgáló fizikai kutatásaik alapján.

Krausz Ferenc a másodperc milliárdszor milliárdod része alatti történéseket vizsgálja – Forrás: wikipedia.org

Az attoszekundumos fizikával jól vizsgálható az elektronok viselkedése, így hozzásegíthet a molekulák szerkezetváltozásainak értelmezéséhez. Az itt kapott eredmények révén új orvosi képalkotó eljárások születhetnek, és a molekuláris szerkezetváltozások jobb megértése a gyógyszerfejlesztésben is jelentős előrelépést hozhat.

Ők is lehetnek a befutók

A fizikai Nobel-díjra további esélyesnek tartják még a Coloradói Egyetemen dolgozó Deborah Jint az ultrahideg gázok felfedezéséért és az Atlantai Műszaki Egyetem munkatársát, Zhong Lin Wangot az úgynevezett piezotronika felfedezéséért.

A jövő héten kiderül

A díjazottak nevét október 5-től kezdődően hozzák nyilvánosságra, az elismeréseket, mint minden évben, december 10-én adják át az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján. A tudományos díjjal nyolcmillió svéd korona jár.

Olvass még Nobel-díjasokról az NLCafén:

Exit mobile version