Megkönnyebbültünk? Igen. Ki diadalittasan, ki bűntudattal mondja ki, de igen. Könnyebb élni az életünket úgy, hogy a “menekültáradat” nem rajtunk zúdul keresztül. Most, még vagy már, nem tudjuk. Bár minden eddiginél több ember lép szabálytalanul az ország földjére, nem a mi kukoricásunkon gázol át, nem a mi pályaudvarunkon alszik, nem a mi autópályánk mentén járja le a lábát. Kis csend a csatazajban, amikor újra több idő jut a gyerekre, lehet más témákról is beszélgetni, kevesebb a halott kisfiú az ember üzenőfalán, így még jut pár lelkiismeret-furdalás nélküli napsütéses nap nekünk a kávézók teraszán, mielőtt fagyni kezd.
Az ember valahogy mégse boldog. Mert jó, megoldottuk, tegyük fel. Nem akar már ide jönni a kutya sem, még átvágni se nagyon akar rajtunk, pláne letelepedni. Nem akarja már, hogy megértsék, hogy vonatjegyet adjanak el neki, hogy kezet moshasson, vagy ne rabolják ki. Végre nem akar tőlünk semmit senki, aki idegen. Végre magunk maradtunk. Még nincs készen teljesen a kerítés, vannak még rések, de majd csak sikeresen bezárkózunk egyszer. Nem kell, hogy bárki is ide jöjjön. Ha akarunk, majd mi megyünk. Majd itt leszünk egymásnak mi.
Igaz, közülünk sokan, sokáig gyűlölködtek, amíg a vízágyú fel nem oldotta az indulatot. Voltak olyanok is, akik egyre csak lövettek volna. Ők még mindig itt vannak, velünk, ők nem szorultak a kerítésen kívülre. Őket engedjük előre a pénztárnál, mert csak pár dolgot vásárolnak. Vigyázunk a gyerekükre a játszóházban, míg vécére szaladnak. Összenézünk velük a kórházi folyosón, ahogy támogatják az öreget; igen, tudom mit élsz át, látom, a te papád is…
Az elmúlt hónapokban magánemberek spontán módon, sosem látott lendülettel fogtak össze másokért, idejüket, energiájukat, pénzüket áldozva. Olyan pozitívum ez, amiről talán nem is tudtuk, hogy ebben a társadalomban benne van. De lássuk meg a kevésbé evidens nyereségeket is! Sokan nem tudták megkülönböztetni a menekültet a menekültválságtól. Gyűlölték a menekültválságot a vélt és valós negatív következmények miatt, és a biztonság kedvéért gyűlölték a menekülteket is. Ne gondoljuk, hogy feltétlen azért beszélt így bárki, mert hiányzik belőle az empátia. Ez akár jót is jelenthet (mindannyiunkra nézve). Az illető talán:
1. Nem bírja nézni a szenvedést
Bár durva mondatokkal vagdalkozik, szíve mélyén érzékeny ember, akit megvisel az, ha embereket, családokat, főleg nőket, gyerekeket lát nehéz körülmények között küszködni. Ha erőszakot mutatnak a tévében, inkább átkapcsol másik adóra. A valósággal is ezt szerette volna: kikapcsolni, hogy végre minden olyan legyen, mint régen. Mindegy, hogyan, de valaki vessen már végre véget ennek az egésznek! Csak erre vágyott.
2. Tehetetlennek érezte magát
Dühös volt amiatt, hogy felborult megszokott világa. Mindegy, hogy a tévét vagy a rádiót kapcsolta be, az újságot nyitotta ki vagy a neten kattintgatott: mindig csak azt látta, hogy probléma van, és a probléma elhatalmasodik fölötte. Nem látta a kiutat, pedig szerette volna megtalálni. Tehetetlen volt, és tehetetlen dühében mint egy gyerek, aki összetépi az ellenőrzőjét, legszívesebben megsemmisítette volna mindazokat, akik a válság hírét a közelébe hozták.
3. Szeretné megérteni a dolgokat
Világéletében kutatta a miérteket, már a fizikaórát is ezért szerette. Elmagyarázták neki, mitől esik le az alma, miért nem csap belénk a villám az autóban és miért nem repülünk ki a körhintából. De hogy miért jön ide ezerhétszáztizenkét menekült naponta, azt senki nem magyarázta el értelmesen. Nem ismeri ezeknek a menekülteknek az országait, nem tudta, háborúznak-e benne, és ha igen, miért. Képtelen követni a sok arab kifejezést, a terroristacsoportok és vezetőik nevét, a pártokat és vallási irányzatokat. Az Unió intézményrendszerét is szövevényesnek találja. Idegesítette ez az átláthatatlanság. Jó volt, hogy egy-két weboldal egyszerűen el tudta magyarázni, mi miért van, valójában ki fizet azért, hogy ez most itt zajlik, és hogy aki ide jön, az miért veszélyes.
4. Rendpárti
Minden reggel ugyanúgy indul nála. A jobb lábát teszi le, hogy szerencséje legyen – a papucsot már este odakészíti. Jó erős presszót iszik, csakis kotyogóson lefőzve. Háztartási kekszet mártogat bele, a kerek formájút, annak jobb az íze. Megöntözi a virágokat a balkonon – balról jobbra, a kék kancsóból. Szereti, ha rend van. Szereti, ha rendszer van az életében. A rendetlenséget és kiszámíthatatlanságot utálja. Szeret háborogni a híreken, de csak a rendes, balesetes-bűnügyeseken, hogy ez karambolozott, az meg leszúrta. Ez a migráns-izé, ez sok volt neki.
5. Világos erkölcsi normákban hisz
Még emlékszik a lovagregényekre, a cowboytörténetekre, a királyfis mesékre, és töretlenül hisz benne, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik. De mindenekelőtt abban hisz, hogy létezik tisztán jó és rossz, és hogy az emberek gond nélkül beoszthatók a két kategóriába. Saját magát a jók közé sorolja, és a rosszra nagyon haragszik. Meggyőződése ugyanis, hogy a világ minden negatív jelensége mögött egy konkrét személyiség áll. Vagyis ezeket a dolgokat valaki (esetleg néhány valaki egymással összebeszélve) személyesen, és készakarva okozza (az olyan elvont fogalmak, mint globális társadalmi különbségek, javak egyenlőtlen eloszlása, nagyhatalmi, gazdasági érdekviszonyok és hasonlók túlságosan megfoghatatlanok számára). Ebben a világképben nincs más feladat, mint azonosítani a rossz embert, megkeresni és likvidálni.
6. Fontosak számára a gyökerek
Isten, haza, család, határok, ősök, nyelv: tisztel mindent, amit már az apja és a nagyapja is tisztelt. A 21. századi modern társadalom sok jelensége zűrzavaros, ellenszenves, és túl szabados számára: boríthatja a régi értékekből régóta építgetett várat.
7. Karitatív alkat
Együtt érez országa nehéz sorsú tagjaival. Megesik a szíve a szegényeken, a beteg gyerekeken és a hajléktalanokon. Ha tudná, rengeteg pénzt, segítséget, adományt juttatna nekik, ezért sajnál minden fillért, ami másra megy el – például külföldi elesettek támogatására.
8. Környezettudatos
Nem bírja, ha valaki eldobja a szemetet. Ő maga sosem dobja el, többnyire egy kis uzsonnás zacskót hord magánál arra az esetre, ha nem lenne kuka a közelben. Nemcsak ő nem szemetel, de képes rászólni másokra is, ha ilyesmit engednek meg maguknak. A szemétnél is jobban utálja azt, ha az emberek nem tisztelik a zöld környezetet. Úgyhogy az elmúlt hónapokban kimondottan idegesítette a parkokban összegyűlő pluszszemét, és azt pláne képtelen volt tolerálni, hogy a gabonát letapossák.
9. Szereti az országát
A magyar állítólag sokat panaszkodik, a magyarnak semmi se jó. A kormány, a bankok, az egészségügy, a közlekedés, a fizetés, a főnök: minden rossz. Most azonban kiderült, hogy nagyon is szereti ő mindezt. Szeret itt élni, annyira szeret, hogy ha kell, élete árán is megvédené az országot. Ha megtámadnák, nem menekülne el, hanem küzdene becsülettel. Adni sem akar belőle senkinek, és azt sem akarja, hogy megváltozzon. Ne hozza ide senki a kultúráját, se a vallását vagy az ételeit, mert az hathat arra, ami most van. Ő pedig semmit, de semmit nem akar másként: pontosan így szeret mindent, ahogy van. Számára ez az ideális lakhely.
10. Értékeli, amije van
Nemcsak az országát szereti, de most már a saját életmódját, lehetőségeit is. Azelőtt úgy érezte, nem kényeztette el az élet: nem örökölt vagyonokat, szülei nem tudták segíteni, nem kedvelte a munkáját, kevesellte a fizetését. Jól akart élni, pálmafák közt nyaralni, de csak Balatonakalit tudta megfizetni. Ezért kicsit mindig rosszkedvű volt. Most viszont, hogy látta, másoknak milyen kevés jutott, vagy ha jutott, azt is elveszíthették, most már nagyon szerencsésnek érzi magát. Boldoggá teszi, hogy békében élhet, van hol laknia, van mit ennie, van munkája. Elkezdte becsülni azt, amije van. Már nem mondja, mi lett volna, ha… és már nem is vágyik el innen. Megértette, hogy ott, a másik országban örökké idegen lenne.