“Gyűlölöm a tojáshab hangját, korábban klímákat, hűtőket hallgattam”

Andersen Dávid | 2015. November 09.
Mit csinál egy elektronikus zenei médiaművész? Zenét, de nem teljesen úgy, ahogy azt a rádiókból és zenecsatornákból ránk ömlő popslágerek hallatán gondolnánk. Egy olyan lánnyal beszélgettem, aki teljesen máshogy hallja a körülöttünk lévő világ zajait és hangjait, mint a legtöbb ember.

Papp Viktorina Rozita 23 éves, idén adta ki első albumát Desdemona Dæne művésznéven. Aki belehallgatna, megteheti itt lejjebb, a cikkben is, azonban készüljön fel arra, hogy valószínűleg nem olyasmit hall majd, amit például reggel, munkába utazás közben hallana a rádióban.

A zajzene a XX. század elején alakult ki, az első zajzenésznek Luigi Russolo futurista művészt tartják. Az egyik legismertebb név pedig John Cage-é, aki 1951-ben írt képzeletbeli tájkép #4. című művéhez 12 rádiót használt hangszerek helyett, a kottában pedig a változó hullámhosszra, hangerőre és időtartamra vonatkozó utasításokat is mellékelt. Az avatatlan fül számára zajzene disszonáns is lehet, illetve sokszor hiányoznak belőle azok az ütemek, ritmusok, amiket megszoktunk.
 

“A zenémben nincs énekesnő, nincsenek hangszerek, csak zajok meg frekvenciák – mondja Rozita. – Kicsit máshogyan állok ehhez, mert nem tudom valamire azt mondani, hogy ez zaj, ez meg zene. Például nyáron, ha nyitva hagyom az ablakot, és hallgatom a tücsköket, az olyan, mintha egy Steve Reich zeneművet hallgatnék. Figyelem benne az ismétlődéseket, a szólamokat, a hangszíneket.

Bármi lehet zene, szerintem minden azon múlik, hogy az ember hogyan akar figyelni. De például az egyik kedvenc zenei élményem az volt, amikor azt hallgattam, hogy fúrnak a lépcsőházban.

Ez a legtöbb embert idegesíti, de ahogy hallgattam a fúrást, hirtelen – egyáltalán nem kiszámítható módon – beállt a csend. Ezután viszont hallottam, ahogy egy – a hangja alapján – közepes méretű imbuszkulcs leesett, és lebukdácsolt a lépcsőn. Ez pedig olyan hatással volt rám, hogy egyedül a lakásban elkezdtem tapsolni, mert ez annyira gyönyörű volt, mint egy szépen felépített etűd.”

“Nem a közönségnek zenélek, de nagyon inspirál, ha valakinek tetszik” (Fotó: Koleszár Adél)

A fiatal művész már korán elkezdett érdeklődni a zene és a zeneiség iránt, klasszikus hangszereken játszott, 7 éves korától zenélt, zongorázott és szaxofonozott is. Elmondása szerint sok gyerektől eltérően, önmagát íratta be a zeneiskolába, családjában ugyanis senki sem zenélt.

Tervezőgrafika helyett elektronikus zenei média

“Valójában nem is akartam igazán zenélni, 15 éves koromban szaxofonoztam, de állandóan probléma volt velem, mert mindig átírtam a darabokat és a tanáraim szerint nem voltam a klasszikus előadóművészi pályára való – magyarázta a fiatal művész. – Nem is igazán emlékszem, hogyan kezdtem el az elektronikus dolgokkal foglalkozni, eleinte talán a szaxofon hangját akartam módosítani, valami kis apróságot belevinni és ebből csinálni egy alapot. Ekkor még nem is nagyon tudtam, hogyan kezdjek hozzá, a Fruity Loops nevű programmal játszogattam. Nem volt akkor még olyan célom, hogy egy év múlva fellépjek, ezt én magamnak csináltam.”

Ezt annyira komolyan gondolta, hogy először nem is ilyen irányba haladt a tanulmányaival. Tervezőgrafikusnak tanult volna, de az utolsó pillanatban hallott az elektronikus zenei média szak létezéséről. Annak ellenére, hogy kevés önbizalommal indult neki, az 50 jelentkezőből – amúgy egyedüli lányként – negyedikként vették fel.

“Sajnálom, hogy nem olyan korban születtem, amikor a zenehallgatás önálló cselekedet volt”

“Nagyon fontos, hogy az elektronikus zene nem egyenlő az elektronikus tánczenével – hangsúlyozta. – Inkább elektroakusztikus zenének nevezzük, a lényeg, hogy bármilyen elektronika szerepelhet benne. Lehet, hogy egy klasszikus hangszer hangját módosítjuk úgy, hogy átküldjük valamilyen gépen, szerkezeten. De gondoljunk Jean Michel Jarre vagy Karlheinz Stockhausen zenéjére.”

“Két évre nem emlékszem, mert nem volt benne zene”

Rozita végül nem végezte el az elektronikus zenei médiaművész szakot, mert nem találta meg a hangot a tanáraival. Saját elmondása szerint a vizsgakoncert gondolata is nyomasztotta, annyira nem akart mások elé állni alkotásaival.

“Miután eljöttem az egyetemről, letöröltem az összes zeneszerkesztő programot a számítógépemről, és teljesen más munkát kerestem. Igazából nem is emlékszem az egyetem utáni két évemre, mert nem volt benne zene. Aztán találkoztam valakivel, aki biztatott, hogy amit csinálok azt jól csinálom, és folytatnom kellene. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit akarok, aztán arra gondoltam, hogy összerakok egy lemezt, ha másért nem, hát azért, hogy összeszedjem a saját gondolataimat és csináljak belőle egy koncepciót. De nem vártam, hogy ezt bárki meghallgassa, vagyis azt nem, hogy ennyien fognak érdeklődni iránta, meg hogy lesz majd olyan nap, amikor a Bartók rádióba megyek majd a lemez anyagával. Még albumborítót sem csináltam, nem is gondoltam, hogy szükség lenne erre.”

A MUTE című albumon hallható zenék hangzásukat, de keletkezésüket tekintve is különlegesek. A fiatal művész szerint a zeneiség teljesen máshogy áll össze a fejében.

Desdemona Dæne
A művésznevem a két legkedvesebb íróm William Gibson és Jeff Noon ihlette. Noon cyberpunk könyvéből, a Vurtból kölcsönöztem a keresztnevem, míg egy betűjátékkal és egy, az izlandi nyelvben is használt speciális betűvel alkottam meg a vezetéknevem, a Neurománc című könyv alapján.
 

“Nincs extra hallásom, ez szerintem amúgy is egy tanulható készség, zseninek sem tartom magam, egyszerűen csak nagyon nyitott vagyok a hangokra – mondta Rozita. – Ami a zenét illeti, szerintem ugyanazt a hatást el lehet érni egy hangszerrel, de elektronikus eszközökkel is, csak máshogyan. Ez most picit absztrakt lesz, de van a hangtér, amit képzeljünk el egy kockának és a klasszikus értelemben vett zene a rácsvonalakon van, míg az izgalmas hangolások, új dolgok a kockán belül helyezkednek el. De vannak olyan eltérések, mint például a Verdi-féle hangolás, ami nagy vízválasztó a zenészek között. Ez annyit jelent, hogy a zenei A-hang frekvenciája 440 Hertz, azonban Verdinél ugyanez 432 Hz. Ez pedig sok mindent megváltoztat. Egy még absztraktabb példával: nem lehet azt mondani, hogy ez olyan, mintha egy festő piros helyett sárgát használna, mert ennek van egy más dimenziója is. Például, hogy a piros szín lehet érdes vagy sima is. Valahogy így tudnám megfogalmazni.”

“A zene mint kis fekete ruha”

Rozita számára a zene létrehozása máshogyan történik, mint a mainstream zenészek esetében.

“Dolgoztam foley artistként (a filmek hangeffektjeit előállító szakember – a szerk.) is, de azt nem szerettem annyira, mert ott megrendelésre kell dolgozni, megmondják, hogy mit akarnak hallani és hogyan” – mesélte Rozita.

“Az egyetemen tanultunk ilyesmit is, amikor egy 8 perces Chaplin-filmrészlethez kellett hangokat gyártanunk. Én például egy olyan jelenetet kaptam, amiben Chaplin egy bolhára vadászik. Ezért fogtam egy citerát és kipreparáltam fémcsipeszekkel, kavicsokkal és azt pengettem.

A másik feladat ugyanez volt, csak ott szintetikusan, művészi koncepció mentén kellett létrehozni. Ezt a részét nagyon szeretem, mert ebben van kreativitás, amíg az ember kitalálja, hogy mit hogyan szólaltasson meg.”

Ami mindig a közelemben van: nyomdai hulladékból készült jegyzetfüzet, egy Roland R-05 felvevő különféle hangok rögzítéséhez, egy vintage AKG K120 fejhallgató, egy modern Molami Pleat fejhallgató, egy
Empty Memory pendrive, amire a barátaim raknak nekem zenéket és Eötvös Péter IMA című lemeze

A zajzenében rejlő lehetőségeket remekül példázza, hogy Rozita olyan “hangszereket” használ, mint például az épületek külsejét borító különböző felületű vakolatokból kiváltható hangok. De például a MUTE című lemezen hallható Sweet, shirt című zenében különböző anyagú pulóverek hallhatók, ahogyan a művész azokat dörzsöli, simogatja.

“Az album egyik száma egy szerelmes szám, amihez különböző kések hangjait használtam – avat be a titokba a művész. – Ezekkel annyit csináltam, hogy az alkaromhoz vagy a körmömhöz ütögettem a késeket, nagyon szép, szemcsés hangjuk volt.

Mindig más hangokba szeretek bele, ez nagyban függ attól, hogy mit akarok megvalósítani. Például az egyik hipermarketben kapható egy négercsókszerű édesség, annak a csokoládéborítása gyönyörű hangot ad a második roppanásnál, viszont a tojáshab sercegő hangját például utálom, a falnak megyek tőle. 

Persze az emberek sokszor nem veszik észre az ilyen őrültségeimet, mert olyan hangokat csinálok belőle, amilyeneket akarok, amiket el lehet rejteni a zenében. Igazából picit mindig is megmaradtam annál, hogy magamnak csinálom a zenét, nem a közönségnek, de közben nagyon inspiráló, amikor azt mondja valaki, hogy nem hallgatok ilyen zenét, de a tiéd tetszett. Az egyik koncertem után például odajött valaki, és azt mondta: az a magas frekvencia az egyik szám végén, na attól bekönnyeztem. De egy lány például annyit mondott, hogy olyan a zeném, mint egy jól szabott fekete ruha.”

A jövő: jönnek a betonhangok

Desdemona Dæne még az idén jelentkezhet egy új kislemezzel, amelyen elmondása szerint 3-4 szám kaphat majd helyet.

“Sok idő, amíg fejben összeáll a dolog, de ha ez megtörtént, akkor hamar létre tudom hozni. Most úgy vagyok, hogy mindenképpen akarok bele tenni betonhangokat, vagyis úgy hoznám létre az eltérő hangokat, hogy különféle tárgyakkal ütögetem a betont. Vagy akna- és csatornafedőket. De korábban például klímák és hűtők zúgását hallgattam.”

További cikkek zenéről az NLCafén:

Exit mobile version