Karácsonyra sokkal elviselhetőbb lesz a közlekedés Budán

nlc | 2015. November 20.
Az ünnepekre számos útlezárást és terelést feloldanak majd, melyek az elmúlt hónapokban megkeserítették a Budán közlekedők életét.

December 23-án lesz a műszaki átadás-átvétel a Bem rakparton, a Bem téren, a Margit-híd és a Széll Kálmán tér környékén, azaz a budai fonódó villamoshálózat építési területein. Ekkor az autósok birtokukba vehetik az érintett közutakat – mondta az InfoRádiónak Nyúl Zoltán, a BKK stratégiai és innovációs igazgatója.

A Bem téren nem a korábbi forgalmi rend áll majd vissza, ugyanis a buszsáv megszűnik és mindkét irányban egy-egy forgalmi sáv áll majd a közlekedők rendelkezésére. A budai alsó rakpartról fel lehet majd kanyarodni a Margit-híd alatt és fordítva is járható lesz az út a másik irányba.

A felújítás alatt álló Széll Kálmán tér körüli közlekedési rendszer szintén helyreáll decemberben, és a villamosok is újra a teljes vonalukon közlekednek majd.

Decemberre várhatóan elkészül a fonódó villamoshálózat is, ám az utazóközönség csak január közepétől veheti majd birtokba a járatokat, ugyanis előbb még tesztelik a pályát, a járműveket, és kiképzik a villamosvezetőket, valamint a november 10-én lezárt társadalmi egyeztetés figyelembevételével véglegesítik a vonalhálózatot, a járatlistákat, a menetrendeket.

Exit mobile version