A gyerekek elleni szexuális bűncselekmények az én fejemben egy piramis alakzatba rendeződnek. Legalul vannak a megtörtént esetek, ezeknek csak egy része tudódik ki, közülük is kevés jut el a feljelentésig, és még kevesebb a tettes elítéléséig. Milyen arányban jutnak el az abúzus-ügyek a bírósági ítéletig?
Konkrét számot nem tudok mondani, de a családon belüli erőszakos eseményeknél sokkal nagyobb a látencia, mint egyéb területeken, és ezeken belül is a szexuális cselekmények maradnak leginkább rejtve. Jóval kisebb számban jutnak el bíróságig, mint amikor külső elkövető tette. Szomorú és praktikus oka ennek, hogy a gyerek nem meri elmondani az édesanyjának vagy nagymamájának, de ha el is mondja, az anya nem mer a gyerek mellé állni, vagy nem hisznek neki. Vagy azért, mert ő maga is fizikai megtorlástól fél, vagy anyagi okból többnyire cinkosává válik az élettársnak, férjnek: úgy gondolja, ha a társa börtönbe kerül, neki nem lesz eltartója. Az apák, nevelőapák ugyanis túlsúlyban vannak, mint bántalmazók. Nagyon nehéz helyzetben vannak a szexuálisan bántalmazott gyerekek. A piramist az is indokolja, hogy a három alapvető szexuális bűncselekmény csak magánindítványra üldözendő, azaz csak a sértett feljelentésére indulhat meg az eljárás.
Ha megtörténik a feljelentés, mi a következő lépés?
A gyerek bemegy az anyukájával vagy nagymamájával a rendőrségre, de 15 éves gyerek maga is megteheti a feljelentést. Meghallgatják, előterjesztik a magánindítványt, az esetek nagy részében azon nyomban kihallgatják tanúként. A gyerek vallomása alapján lehet meghallgatni a tanúkat.
Mivel a családon belüli abúzus nagyon kényes ügy, minden nyomozásnak úgy kellene indulnia, hogy felderítik, ki a bizalmi személy. Ha az anyától nem kapott a gyerek támogatást, akkor ez nem az anya, de meg kell keresni, van-e a kiskamasznak barátnője, nagymamája, nagynénje, aki segíteni tud egy ilyen esetben.
Nekem van egy elméletem, hogy minden kiskorú abúzusával kapcsolatos esetben a tanúk koncentrikus körökben helyezkednek el. A legszűkebb kör a család, akik együtt élnek a bántalmazottal és bántalmazóval. A következő kör a szomszédok, akik hallják, látják az eseményeket, és a közeli rokonok, akik naponta odajárnak, vagy szoros kapcsolatban élnek a sértettel. A következő kör a gyermekoktatási intézmények, akik rendszeres, napi kapcsolatban állnak a gyermekkel. A következő kör a hivatalok és segítők, a gyerekjóléti szolgálat, gyerekorvos, családsegítő. És a legtávolabbi, aki csak alkalomszerűen kapcsolódik a sértetthez, a rendőrség, a pszichológus. Az a legfontosabb, hogy minden ilyen körből merítsen tanút a nyomozóhatóság és az ügyészség, amikor vádat emel.
Azzal rendszeresen számolni kell a bírónak, hogy mire eljut bíróság elé ilyen ügy, a mentességi jog jogosultja, tehát a sértett vagy az anya, nagymama megfélemlítődik, és él a mentességi jogával. Azaz, hogy nem köteles családtagja, az elkövető ellen vallani. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a tárgyaláson nem tesz vallomást, de megsemmisíti a rendőrségen tett korábbi vallomását is. Mintha egy nyikkot nem szólt volna addig.
Míg az eljárás zajlik, a gyereket szexuálisan bántalmazó vádlott ott él tovább a családjában?
Ha a cselekmény nagyon durva, ha éveken keresztül bántalmazta, erőszakolta a gyereket, akkor letartóztatják. Az esetek 60-70 százalékban megteszik, de nem mindig. Akkor tartóztatják le, ha van egy megalapozott gyanú, és emellett négy különös ok valamelyike fennáll: tartani kell a szökésétől, attól, hogy nem vesz részt az eljárásban, hogy eltüntet bizonyítékokat, vagy befolyásolja, megfenyegeti a környezetet, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követ el. Az utóbbi kettőtől általában tartani kell ezekben az ügyekben. Ha mindenkinek evidens, hogy mi történt, akkor a feljelentés után azonnal őrizetbe veszik, és bíróság dönt az előzetesről.
Sok ügy szerepel a médiában, ahol végig nem sikerült bizonyítani, hogy volt-e szexuális visszaélés, például a nagy port kavart szigetszentmiklósi esetnél.
Ez nagyon könnyen előfordulhat. Mindig vizsgálják a sértett kiskorú szavahihetőségét, és a jogalkalmazók sokszor azzal szembesülnek, hogy nem bizonyítható az ügy. Például ha nem tesz vallomást, és így a legfontosabb bizonyítéktól elesik a bíró. Vagy tesz vallomást, de félelmében, zavarában összevissza beszél. És ha a legkisebb kétely felmerül, azt a terhelt javára kell értékelni, ez több évszázados alapelv az igazságszolgáltatásban. Vagy leírja a pszichológus, hogy a gyerek megbízhatatlan, kóros meseszövő. Ezekkel az ügyekkel az alapvető tragédia, hogy zárt helyen történnek, nincsenek megbízható tanúk, és a sértett, illetve a törvényes képviselője borzasztóan meg van félemlítve.
Egy ilyen ügyben a védő mire tud hivatkozni?
A legalapvetőbb védői stratégia, hogy a gyerek nem mond igazat, betanították, képzeleg. Ha kiderül, hogy megtörtént, akkor maradnak az enyhítő körülmények, nincs bizonyíték, kikezdett vele a gyerek. Egy jó pszichológus ki tudja deríteni, hogy megtörtént-e. Ha komoly fizikai abúzus volt, annak orvosi bizonyítékai is vannak, ezt egy jó gyereknőgyógyász meg tudja állapítani, vagy DNS-mintát lehet venni a fehérneműről. Nem reménytelen, de a szülőnek gyorsan kell kapcsolni.
Ahogy elmondtad, nagyon sok fék van beépítve, ami akadályozza, hogy az elítélésig jussanak el ezek az ügyek.
Éppen erre való tekintettel kell a nyomozást nagyon jól vezetni, tárgyi bizonyítékokat, ondót, fehérneműt szerezni, azonnal orvoshoz vinni a sértettet, és a bizalmi személyeket felkutatni. Akkor akár tesz a sértett vallomást, akár nem, van elég bizonyíték.
Mennyire figyelnek a gyerek érdekeire az eljárás alatt?
Ha megindul a büntetőeljárás, azt meg kell kísérelni úgy lefolytatni, hogy használható eredménye legyen, és a gyerek ne sérüljön újra az eljárás alatt. A tárgyalótermi légkörtől igyekszik az igazságszolgáltatás megkímélni a gyereket. 2013-ban a gyermekbarát igazságszolgáltatás éve volt, akkor felavattak pár gyerekbarát meghallgatószobát, játékokkal, ahol a vallomásról zárt láncú videófelvétel készül. Ahol van ilyen, ott ezekben veszik fel a vallomást, de nem mindenütt van.
Kik az elkövetők?
Nem lehet általánosságban kijelenteni, milyen környezetből jönnek ezek a bántalmazott gyerekek. A hatalommal való visszaélés bőrszíntől, végzettségtől, társadalmi csoporttól függetlenül jellemezheti ezeket az elkövetőket. Középiskolai végzettségű, kívülről átlagosnak tűnő, nem erőszakos habitusú elkövető is létezik. Az egyik ilyen ügyben a teljesen konszolidált családapa titokban szexuálisan zsarolta a rájuk bízott kamaszlányt, akit egy ismerős halála óta neveltek ők. Azzal fenyegette a lányt, ha nem fekszik le vele, intézetbe adják. Ráadásul a férfi büntetésnek alkalmazta a szexuális aktust, ha rossz jegyet kapott a kislány. A lány 14 éven felüli volt, és beleegyezett, így nem minősült erőszakos közösülésnek.
Nem is ítélték el a férfit?
Ebben a cselekményben nem, de a kiskorú veszélyeztetése miatt igen. Pedig találtak bizalmi személyt, egy fiúbarátot, akitől segítséget kért a lány, sőt szemtanú is volt, aki rájuk nyitott. Első fokon végrehajtandó szabadságvesztést kapott, másodfokon felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy a kislány is provokált.
A feleség legalább elhagyta a férjet?
Nem, együtt maradtak. A feleségek, élettársak nagy része nem akar balhét, stabilitásra vágyik, pláne, ha nem az ő gyerekét érinti a dolog.
Milyen nagyságrendű büntetések születhetnek?
Alapesetben 2-8 év szabadságvesztés szabható ki a gyermek elleni szexuális bűncselekményekre. Ha olyan személy követi el, akinek a gyerek gondozása, felügyelete, befolyása és hatalma alatt áll, akkor 5-10 év a büntetés, azaz, ha a szülő, tanár, edző követi el. Ha ezen a kategórián belül még 12 év alatti az áldozat, akkor 5-15 év lehet a büntetés.
Van elrettentő ereje ezeknek a súlyos büntetéseknek?
Van, aki azt mondja, hogy igen, de szerintem nem képes visszarettenteni a nagyon szigorú büntetés az elkövetőt. Csak arra jó, hogy kivonja ezeket az embereket a forgalomból. A szigorítás óta nem csökkent a bűncselekmények száma, az elkövetők vakon bíznak benne, hogy nem tudódik ki, vagy ha mégis, akkor megfenyegetik az áldozatot. Én a megoldást inkább a jogon kívüli eszközökben látom, a felvilágosításban, a kisgyerekeket megtanítani, hogy ki és hol érhet a testükhöz, a szülőknek pedig a gyerekkel való normális bánásmódot. A bírákat pedig tovább kéne képezni ezen a téren, és szakosodni, hogy általában ugyanazok tárgyalják ezeket az ügyeket. Ez segítené a gyorsabb és valóban gyerekbarát igazságszolgáltatást.
Te lelkileg hogy bírod ezeket az eljárásokat?
Szokták kérdezni, hogy bírom a sok borzalmat. Kamaszkoromban ügyvéd akartam lenni, s akkor kérdezgették, hogy tudnám védeni azt a sok gazembert. Nekem az ösztönös válaszom erre az volt, hogy nincsenek gonosz, rossz emberek, csak emberek vannak és bűnök, és ezek néha összetalálkoznak. Ma, harmincévi bíráskodás után is ezt mondom, nem hiszek benne, hogy az emberek gazemberként születnek, a gyerekbántalmazók sem. Egy gyerekbántalmazót sem úgy kell nézni, mint egy akasztani való gazembert, hanem megérteni, miért történt. És persze kemény büntetést kiszabni, ha bebizonyosodik a vád. Szoktam mondani, hogy a bíró nem a gyermeki jogok védelmezője, mert neki a vádlott jogait is védenie kell, amíg nincs elmarasztaló ítélet, az egy ártatlan ember. Az utolsó pillanatig meg kell őriznem az elfogulatlanságomat.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek a családon belüli erőszak témájában az NLCafén:
- “Mikor a gyerek rájön, hogy nincs rendben, ami történt, akkor éli meg az igazi traumát.”
- “Úgy játszott a babákkal, hogy az asztalba verte a fejüket” – bántalmazott gyerekek nevelőszülőknél
- “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai
- “Előtte egyet se neveltem, és rögtön kaptam hatot, hát normális vagyok én?”