Sok nőt szeretett, de egy férfiért halt meg Szapphó, az ókori költőnő

Kármán Nikola | 2015. December 01.
Bár az ókori költőnő évezredekkel ezelőtt élt és alkotott, ugyanazokkal a problémákkal küzdött, mint a modern nők. Szerelmi vágyak, csalódások, az öregedés megélése, és érvényesülés egy férfiközpontú társadalomban.

Szapphó életét sok rejtély övezi, még születésének és halálának időpontját is csak saccolni lehet. Valamikor időszámításunk előtt 630 és 570 között élt. Az ókori görög költőnő Leszbosz szigetén élt és alkotott. Arisztokrata családból származott, így a megélhetésért ugyan nem, de az elfogadásért annál inkább meg kellett küzdenie egész életében. A korabeli férfiközpontú társadalomban ugyanis egyáltalán nem volt könnyű alkotnia és érvényesülnie nőként. Sokan, főleg férfi pályatársai nem nézték jó szemmel a tevékenységét, irigyelték tőle, hogy nőként már életében maradandót alkotott.

Ezért sok esetben rájátszottak arra, hogy a szerelem bolondja, és képtelen történeteket találtak ki róla. Olyan férfiakkal hozták összefüggésbe, akiket nem is ismert. Sokukkal még csak nem is találkozhatott, hiszen nem is egy korszakban éltek. Mindezt a rosszallást látni a későbbi korok költőinek verseiből is, Tatianosz például így írt róla: “Szereleméhes, rimaként viselkedő asszony, aki saját bujaságát énekli meg.” Halhatatlanságával és művészi nagyságával ő maga is tisztában volt, le is írta megjósolva saját magának, hogy róla meg fog emlékezni a távoli utókor is: “…illendő tiszteletben részesülök majd, s csodáljanak mindenfelé…”

Ahogyan fennmaradt versei, úgy életrajza is hiányos, a korabeli pletykák és az azóta szövődött legendák pedig csak még inkább zavarosnak mutatják a költőnő életét és kilétét. Költeményei azonban életének legbiztosabb lenyomatai. Verseiből megmutatkozik, ki volt ő valójában, hogyan érzett, és hogy egy testben három lélek lakozott. Az ókori irodalom egyik legnagyobb költője volt, emellett az asszony, aki családanyaként és feleségként is megfelel az elvárásoknak, illetve az állandóan szerelmes, saját neméhez is vonzódó, szenvedélyes nő.

Nem nőbe vagy férfiba, hanem emberekbe volt szerelmes

Szapphó művei ugyan néhány kivétellel csak részletekben maradtak az utókorra, de az biztosan megállapítható belőlük, hogy a központi témája mindig a szerelem volt, sok esetben a beteljesületlen érzelem, a vágyakozás. A szenvedély költőnőjének is nevezik, mivel minden gondolata a lélek és a szerelem hatalma, a vágy eget rengető ereje körül forgott. Olyannyira nem érdekelte más téma, mint például a politika, hogy amikor zavargások támadtak egyes arisztokrata családok között dúló harcok miatt, és el kellett egy időre menekülniük, ő verseiben más költőkkel és művészekkel szemben egyáltalán nem írt vagy emlékezett meg erről, csupán egy helyen, érintőlegesen, és kizárólag amiatt, hogy a száműzetésben töltött időszak alatt nem tudott a lányának divatos fejdíszt venni.

Izmailov Alexander festményén

Fiatalkorában megalapított egy fiatal lányoknak szóló társaságot Aphrodité és a múzsák tiszteletére. Zenével, költészettel, tánccal foglalkoztak, de a korabeli pletykák szerint nemcsak a művészetbe vetett hit kovácsolta őket össze, hanem a tagokhoz gyengéd érzelmi szálak is fűzték őt. Szerelmi versei gyakran itteni barátnőihez, illetve tanítványaihoz szóltak, többek között Attiszhoz, Teleszippához vagy Megarához. Gongülához című versében például így írt: “…lásd, a szívem szerelme száll körülötted, szép lány: mert már ha ruhádra nézek, akkor is reszket, gyönyörömre, szívem.”

Szapphó úgy ábrázolta a szerelmet, ahogyan senki előtte, vagy éppen saját korában, de becsületére legyen mondva annak is, aki utódjaként megpróbálta hasonlóképpen intenzíven megjeleníteni ezt az érzést fizikális mivoltában. “…a könnyű tűz egész bőröm befutossa végig nyomban, és nem lát a szemem se, zúgván zúg a fülem már.” Leszbikus viszonyai mellett a férfiakat is szerette, férjhez is ment, és egy gyermeke született. Sőt állítólag végül életének is azért vetett véget, mert szerelmes lett egy férfiba, aki nem viszonozta az érzéseit. A nála húsz évvel fiatalabb révész visszautasításába megtört a lelke, és levetette magát egy szikláról. Legalábbis így szól a legenda, de hogy valójában így ért-e véget az élete, azt teljes bizonyossággal nem tudni.

Erre intette a fiatal lányokat

Szapphó mindent megtett annak érdekében, hogy a szerelem által örök fiatalságban éljen, de hiába. Különösen tehetséges és szenvedélyes volt, de ugyanazokkal a problémákkal küzdött, mint más nők a saját korában, és most, évezredekkel később is: az öregedéssel. Egyetlen dolog volt ugyanis, amit nem bírt elviselni: az idő múlása. Verseiben élete vége felé arról panaszkodott, hogy bőre ráncos lett, haja megőszült. A fiatal lányokat arra intette, hogy használják ki fiatalságuk minden pillanatát, mert ha utoléri őket is az öregség, már nem lesz örömük az életben és a szerelemben.

Életfelfogása szerint addig táncoljunk, nevessünk, amíg fiatalok vagyunk, mert az öregség mindent tönkretesz. Szerinte nem a halál, hanem az öregség az igazi borzalom, és nem magát a halált tartotta végzetesnek, hanem a szépség elvesztését. Utolsó verseinek egyikében így búcsúzott az éltető fiatalságtól és szerelemtől: “Egykor ruganyos volt, ma öregség megaszalja bőröm, éjnél feketébb fürtjeimet dér lepi, ősz vagyok már.”

Exit mobile version