Világbajnokkal erősít a magyar csapat

MTI/NLCafé | 2015. December 05.
A spanyol Nicolas Terolt igazolta a magyar Schmidt Racing. A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának 2011-es győztese teljes szezont fut jövőre a Superbike-vb Supersport géposztályában.

A 27 éves világbajnok érkezésével együtt motormárkát is váltott a csapat, amely 2016-ban Honda helyett az MV Augusta gépeit használja majd, s megkapja a gyár teljes technikai támogatását. A Schmidt Racing célja a futamgyőzelem a következő szezonban, Terol pedig szombaton, Cegléden alá is írta a szerződését.

“Alig várom már, hogy megismerhessem a csapat tagjait, sokat edzek és készülök, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el közösen – mondta Terol. – Komoly terveim vannak, s az eddig hallottak és látottak meggyőztek arról, hogy jó helyre igazoltam.” Balogh Róbert csapatmenedzser azt mondta, egy világbajnok leszerződtetése mutatja a Schmidt Racing erejét, s azt is, hogy jó irányba haladnak.

A Schmidt Racing az év elején alakult meg, Supersportban Chrobák János, Superstock 600-ban pedig Juhász Dávid nyert bajnoki címet a hazai bajnokságban, valamint Közép-Kelet-Európa legnívósabbnak tartott sorozatában, az Alpok–Adria Bajnokságban, s a nemzetközi mezőnyt felvonultató IMRC sorozatban is. A csapat három vb-futamon indult Supersport géposztályban, s Chrobák révén első pontját is megszerezte.

 

Akikre büszkék vagyunk:

Exit mobile version