Pótszabadság járhat az ifjú házasoknak

nlc | 2015. December 13.
Pótszabadsággal ösztönözné a kormány a házasságkötést. Sőt a házasulási kedvet azzal is fokoznák, hogy az anyakönyvvezető ingyen adná össze a párokat.

Teljesen megszűnhetnek a házasságkötéssel járó hivatali költségek, és pótszabadság is járhat a házastársaknak, miután kimondták a boldogító igent – írja a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a kormány már tárgyalta azt a javaslatcsomagot, amely szerint a házasságot kötők mentesülnének a különböző illetékek megfizetése alól. A házasság megkötése abban az esetben is ingyenes lehet, ha az anyakönyvvezető nem az illetékes hivatalban, hanem külső helyszínen adja össze a feleket.

A házasságkötés további támogatásaként az is felmerült, hogy meghatározott pótszabadság is járjon a házasoknak, mint például a gyermekek, illetve a tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermekek után.

A kedvezmény legfeljebb két évig, illetve a várandósság harmadik hónapját követően életbe lépő családi adókedvezmény folyósításának kezdetéig tart. Először a házasságkötést követő első hónapban jár ez a juttatás.

Exit mobile version