Több sertéshúst veszünk az áfacsökkentés óta

MTI/NLCafé | 2016. Január 13.
Január elsejével 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött a sertéshús áfája. Máris jobban fogy.

A forgalmi adatok, a vásárlói érdeklődés már visszaigazolták, hogy helyes döntés volt a sertés tőkehús áfájának csökkentése 27-ről 5 százalékra – jelentette be a földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor elmondta, hogy az áfacsökkentésnek köszönhetően számos termék ára ezer forint alatt van. A kormány ezzel is szeretné segíteni a családok megélhetését, a kereslet növelését, a hazai sertéstenyésztés ösztönzését és az áfacsalásokkal terhelt sertéshúspiac kifehérítését. Az áfacsökkentés országos szinten a családok élelmiszerre fordított költségeinek mintegy 25 milliárd forintos mérséklését jelenti.

A feldolgozott húsféleségekre nem vonatkozik

Az áfacsökkentés január elsejével lépett életbe. Az FM december végén azt közölte, hogy az intézkedés hatására a fogyasztók várhatóan 17 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak sertés tőkehúst. Kedvezőbb áron lesz kapható például a kicsontozott comb és lapocka, csontos és csont nélküli karaj és tarja. Ugyanakkor a belsőségekre, valamint a feldolgozott húsféleségekre – mint a kolbász, szalámi, párizsi, felvágottak – már nem terjed ki az 5 százalékos áfakulcs.

A tárca 10-15 százalékos forgalombővülésre számít a sertéshús piacán.

Exit mobile version