Leszbosz szigete menekültek ezrei számár jelenti az életmentő szárazföldet. Bár a tengeri útvonal kockázatos, nekivágnak az útnak, lélekvesztőkön, gumicsónakokon próbálják átszelni a vizet, tudván, nem biztos, hogy partot érnek. (Múlt héten újabb 24 migráns fulladt vízbe, köztük 10 gyermek). A pokoli kálvária első számú szemtanúi Leszbosz lakosai, akik képtelenek nem segíteni – bár pontosan tudják, önfeláldozó munkájukra a világ másik felén gyűlölettel tekintenek. Velük ellentétben mások Nobel-békedíjjal jutalmaznák a kis görög szigetek önkénteseit. S bár hivatalos eredmények még nincsenek, a békedíj jelöltjei között tényleg ott lehetnek a görög önkéntesek.
A szavazás határideje február 1-jén lejárt, és a jelöltek neveinek elvileg titokban kellene maradniuk, idén is kiszivárogtak az információk: a Nobel-békedíj jelöltjei között két leszboszi lakos neve is szerepel, egy 85 éves nagymamáé, és egy 40 éves halászé, aki csónakjával menti az embereket.
A CNN azokat kérdezte, akik minden áldott nap végignézik emberek ezreinek kálváriáját.
Aimilia Kamvisi
A 83 éves Aimilia Kamvisi háza egy karnyújtásnyira van attól a partszakasztól, ahol a legtöbb menekült partot ér. Amikor az első migránsok megérkeztek, tette, amit tennie kellett: segítette etetni és ápolni a csecsemőket és a gyerekeket. Az európai országok reakcióját ismeri: “Nézek tévét, tudok mindent – mondja. – De ezeknek az embereknek nincsenek érzései? Nincs szívük?”
“Úgy éreztem, mintha a saját gyermekeim, unokáim lennének… ugyanaz a bolygónk, ugyanaz az Isten teremtett minket.”
Thomas Zourzouvilis
A férfi főállásban halász, de a válság óta embereket ment a vízből. Számára nem kérdés, mi a helyes, amikor embereket ilyen körülmények között lát.
“Ezek az emberek az égadta világon semmit nem tudnak a tengerről. Ha a motor leáll, nem tudnak tenni semmit sem, valakinek segítenie kell.”
Maria Androulaki
A fiatal nő autójával szállította a menekülteket a regisztrációs központba, ami 70 kilométerre található a parttól. A törvények szerint Maria bűncselekményt követ el ezzel, őt ez hidegen hagyja.
“Szörnyetegek lennénk, ha nem segítenénk – miért kéne Nobel-díjat adni azért, mert emberek vagyunk?”
Stratis Valamios
A férfi mind a mai napig emlékszik egy bizonyos dátumra: 2015. október 28. A tenger vad volt aznap, nem tudott már elérni ahhoz a hajóhoz, ami csordultig volt menekültekkel. Ezek a képkockák a lelkébe égtek. Amikor halászként kezdett el dolgozni, soha nem gondolta volna, hogy valaha is ilyenben lesz része. Számára az, hogy életeket ment, nem döntés kérdése, ez emberség kérdése.
“Halászat közben látom az embereket, segítségért kiáltanak. Mi tehetnék? Játsszam meg magam, hogy nem látom és nem hallom őket?”
Maritsa Mavrapidou
Az idős asszony a sziget északi részén lakik, ott, ahol a menekültek partot érnek. Ott segít, ahol csak tud. Számára az, ami most történik, a történelem ismétlődése. Az ő szülei is menekültek voltak egykor, Törökországból érkeztek Leszboszra.
“Persze idős vagyok ahhoz, hogy a tengerhez menjek megmenteni őket, de szeretettel, mosollyal és jó szavakkal segíthetek.”
Lefteris Stylianou
A férfi étterem tulajdonos Leszbosz északi partján, étterme pedig azoknak az önkénteseknek a törzshelye lett, akik a következő menekülthullámot várják. Mielőtt az első elsősegélypontokat felépítették volna, a sokszor életmentő orvosi ellátás az ő éttermében folyt.
“Emberek haldokoltak az asztalaimon. Olyan ez, mint egy háborús kórház.”
Despiona Zourzouvilis
Az idős asszony végignézte, ahogy a nyári forróságban menekültek a kertjén keresztül próbáltak áthaladni. Valamikor az ő felmenői is menekültek voltak, Törökországból érkeztek Leszboszra, tette hát, amit tennie kellett: szendvicseket készített, vizet adott nekik.
“Tudod hány ember fulladt a tengerbe, és hány testet kellett kihúzni a vízből? Mit mondjak? Úgy érzem, én már mindent láttam.”
Menekültek az NLCafén!
- Menekültügy: ezt rejtik a szír menekültek táskái – fotók
- Menekültügy: 500 kilométeren keresztül menekült kutyájával a szír fiú
- Magyarország, a remény küszöbe – menekültek a magyar–szerb határon