Megállítanák az ételpazarlást Magyarországon

nlc | 2016. Február 16.
Franciaországban már megszavazták, hogy az áruházaknak a megmaradt élelmiszert kötelező jótékonysági célra felajánlaniuk – írta meg az Independent. Angliában pedig feketelistát írnak a legkevésbé etikus áruházakról. Magyarországon még csak gondolkodnak az új szabályozás bevezetésén, de már van néhány áruház, amelyik önként leadja a megmaradt élelmiszert.

A francia törvény a négyszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltokra vonatkozik, és a megsértése 3750 eurós büntetést von maga után. Mindez persze a jótékonysági szervezeteknek és az élelmiszerbankoknak is fontos, mert így olyan élelmiszerforrásaik lesznek, ahonnan rendszeren számíthatnak majd élelemre. Az Egyesült Királyságban 150 ezren követelték, hogy legyen hasonló törvény, az Ethical Consumer nyilvánosságra hozott egy listát a legkevésbé etikus boltokról, amin az Asda lett az első, a Lidl pedig a második. Felmérések szerint az EU-ban évente 89 millió tonna ételt dobunk ki . A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint az élelmiszerek egyharmadát, világszinten évente 1,3 milliárd tonnát pocsékolunk el. Magyarországon közel 566 ezer tonna élelmiszer-hulladék keletkezik egy évben.

Lehet, hogy követjük a francia példát?

Elképzelhető, hogy Magyarország is megtiltja a nagy áruházláncoknak, hogy megsemmisítsék a közeli lejáratú élelmiszereket – írja az Agrárszektor.hu. Az agrártárca közleménye szerint Magyarország  hasonló szabályozást  tervez, mint Franciaország. A közlemény azután jelent meg, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Eric Fournier francia nagykövettel az élelmiszer-pazarlást megelőző minták átvételéről is tárgyalt.

Élelmiszerbank  Magyarországon

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület már évek óta dolgozik azon, hogy nálunk is megszűnjön a pazarlás, ezért felkutatja az élelmiszer-feleslegeket, és eljuttatja a rászorulókhoz. A non-profit szervezet már több mint 10 éve létezik. Indulásuk óta mintegy 34,6 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét az országban, a szállítmányok értéke meghaladta a 14,6 milliárd forintot. Az adományok közel 220 civil szervezeten és önkormányzaton keresztül több mint 300 000 emberhez jutnak el. A nagy áruházláncok közül 70 Tescóval és néhány Auchannal állnak szerződésben, tőlük rendszeresen hoznak el megmaradt élelmiszert, de folyamatosan bővítik az áruházak körét. Várják azoknak a jelentkezését, akik a raktározásban vagy a szállításban segíteni tudnának, pályázati felhívásuk itt olvasható.

Miért jó ez az áruházaknak, azonkívül, hogy segíthetnek?

Itt olvashatsz még többet a jótékonyságról: 

Exit mobile version