Szalayné Tahy Zsuzsa, a zuglói Szent István Gimnázium tanára február közepén nyílt levélben osztotta ki a tankerületi vezetőket. A tanárnő most sztrájkra készül, méghozzá úgy, hogy március 15-től nem írja be a jegyeket. A tanárnő szerint az a legnagyobb gond, hogy munkaerőhiány miatt az iskolájukban lassan már nehézségekbe ütközik egyes tárgyak szakszerű megtartása, illetve az, hogy a mostani tantervet lehetetlen végigtanítani a rendelkezésre álló idő alatt.
“Több csoportról tudok, ahol rendszeresen az adott tárgyból végzettséggel nem rendelkező tanít, miközben a szaktanári állás meghirdetése nem történt meg. (..) Az egyik csoportomat félév után vettem át úgy, hogy fél éven keresztül nem volt szakszerű helyettesítésük. Többségük most érettségizik. Néhány osztályban más tantárgyat tanító tanár fog tanítani – a saját tárgyát. Miből fog jegyet adni?” – írja a Facebookon, majd hozzáteszi: “Ígérem, hogy sztrájkom minden pillanatában (amikor épp jegyet kellene beírni munkaidőben) a diákokkal leszek, vigyázok testi-lelki épségükre.“
A tanárnő követeléseket is megfogalmazott, azt akarja, hogy július 1-jétől állítsák vissza a 2008-as Nemzeti Alaptantervet. Szeptember 1-jétől érvényesítsék a 2008-as NAT-ban foglalt műveltségterületekre vonatkozó időarányokat a kerettantervi alapóraszámokra, ami az adott évfolyamon kötelező óraszám legfeljebb 85%-a. A tanári státuszok számításánál – a csoportbontásokat is figyelembe véve – kötelező óraszámként 18 tanóra + 4 tehetséggondozó/korrepetáló/felügyelői/egyéni vagy szakköri foglalkozás óra szabályt alkalmazzák, és biztosítsák a tanórák szakos ellátását – írja az Index.