Ezek a boltok jártak jól a vasárnapi zárva tartással

MTI/NLCafé | 2016. Március 07.
Jelentős többletbevételt hozott a vasárnapi zárva tartás azoknak a kisboltoknak, melyeknek nem kell vasárnaponként zárva tartaniuk.

Kétszázötvenmilliárd forint pluszforgalomhoz jutottak a hét utolsó napján is nyitva tartó kisvállalkozások a kötelező vasárnapi pihenőnap bevezetése óta eltelt közel egy évben – írja a Magyar Idők.

Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa a lapnak az adatokról azt mondta, a kötelező vasárnapi zárva tartásról szóló törvény tavaly március 15-i hatálybalépése óta eltelt 49 hét online kasszák által mért adatai szerint, míg korábban 142 milliárd forint volt a vásárlók heti átlagos költése a kereskedelemben, addig a boltzár óta 164,3 milliárd forintra ugrott ez az összeg. A napi kiadások átlagban 20,2 milliárdról 23,4 milliárd forintra nőttek a bevezetéstől 2016. február 21-ig vizsgált időszakban.

A lap szerint a kiskereskedelmi árusítóhelyek, vendéglátó üzletek, szállodák, benzinkutak, trafikok, gyógyszertárak nyugtaadásaiból származó bevételi összesítésből kiderül, hogy a jogszabály bevezetése óta hetente a vasárnapi forgalomból nagyjából 4,5 milliárd forint elköltése terelődött át a hét többi napjára, miközben a cégek bevételei ennek eleve a többszörösével bővültek hétfőtől szombatig.

Exit mobile version