Németországban a rendőrség újabb incidensekről közölt jelentéseket a menekültválsággal kapcsolatban. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Oberhausen rendőrkapitányságának közleménye szerint szombaton egy helyi fürdőben “erkölcstelen módon érintettek meg” három 11 és 14 éves kor közötti lányt, akik az esetet rögtön jelentették a fürdő személyzetének.
Egy munkatárs értesítette a rendőrséget, többen pedig a rendőrök megérkezéséig feltartóztatták a gyanúsítottakat, nyolc 18 és 21 év közötti fiatalembert, akiket “bevándorlóként tartanak nyilván”.
Az ügyet a rendőrkapitányság szexuális bűncselekmények feltárásával foglalkozó osztálya vizsgálja, a gyanúsítottakat előállították, majd a rendőri intézkedések után az ügyészséggel egyeztetve szabadon engedték őket.
Olvass még menekültek molesztálási ügyeiről az NLCafén:
- Lányokat zaklattak afgánok Kielben
- Tinilányokat zaklattak menekültek egy fürdőben
- Kitiltották a diszkókból a menekülteket