Üstökösök robognak el a Föld mellett a napokban

MTI/NLCafé | 2016. Március 20.
Hétfőn és kedden is elhúz egy-egy üstökös a Föld mellett, mint azt a NASA pasadenai laboratóriumának honlapján írják.

Két üstökös követi egymást szokatlanul rövid idő alatt. Az egyik hétfőn, egy másik kedden húz el a Föld mellett – hivatkozik az MTI a NASA pasadenai laboratóriumának honlapjára.

 

Olyan “ikrekről” van szó, melyek régen egy nagyobb üstökös részei voltak a NASA becslései alapján. Az egyik, a 252P/LINEAR jelű, körülbelül 230 méter átmérőjű égitest hétfőn 5,2 millió kilométerre halad el a Föld mellett – tudatta Paul Chodas, a NASA pasadenai laboratóriumának munkatársa vasárnap.

Kedden a januárban felfedezett, P/2016 BA14 katalógusjelű üstökös érkezik hasonló röppályán. Ez feleakkora, mint az első, de 3,5 millió kilométerre közelíti meg a Földet.

 

Exit mobile version