Hegymenet kerekesszékkel és bevásárlás vakon – érzékenyítő napot tartottak kisiskolásoknak

Bakóczy Szilvia | Fotózta: Révai Sára | 2016. Április 12.
A budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskolában húsz éve szerveznek tematikus napokat a tanárok. Évente ráadásul négy alkalommal is. Idén a téma az érzékenyítés volt. Ott voltunk, nehéz volt megállapítani, hogy kik élvezték jobban, a gyerekek vagy a tanárok, netán a szervezők.

A Szentistvántelepi Általános Iskolában ezeknek az úgynevezett tematikus napoknak tényleg nagy hagyományuk van. Ki gondolná, hogy az apropót húsz éve a fegyelmezési problémák adták? “Akkoriban kifejezetten sok problémánk volt a gyerekközösséggel – meséli Dömötör Katalin igazgatóhelyettes. – Rossz volt a gyerekek egymáshoz való viszonya, rongálás is rendszeresen előfordult. Kitaláltuk, hogy szervezünk egy tematikus napot azért, hogy a gyerekek jobban megismerjék egymást, és megtanulják az együttműködés szabályait. A csoportokat vegyes korosztályokból állítottuk össze, a vezetőket tanári konszenzus alapján a hetedikes–nyolcadikos gyerekek közül választottuk. Már rögtön az első alkalomnak nagy sikere volt. A kicsik szó szerint lógtak a nagyokon, mindenki nagyon jól érezte magát, beleértve minket, tanárokat is.”

Az első alkalom tehát bebizonyította, hogy az ötlet működőképes, így ezek a napok szép lassan hagyománnyá váltak. Volt, amikor az egyes évszázadokat kellett megismerni, máskor Magyarország megyéiről szólt minden játék, vagy épp az volt a kérdés, hogy mi számít tréfának, és mi az, ami nagyon nem vicces. A helyszín legtöbbször az iskola területe, de volt, amikor a közelben lévő Omszki-tó köré helyezték ki az állomásokat.

Idén a másság, az elfogadás, a tolerancia köré szerveztek a tanárok minden érzékenyítésről szóló feladatot. Összesen négy szervezet 23 munkatársa jött el, többek között az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.). Az egyes állomások a látássérült, a hallássérült, a mozgássérült és az autista emberek életéről szóltak, rengeteg speciális eszközzel bemutatva a fogyatékos emberek problémáit, nehézségeit.

Indulhat a pontszerzés. Az egyes állomások pontjait a menetlevélen kellett igazolnia minden csapatnak. 

Kik használják a jelnyelvet? Mi a különbség egy siket és egy nagyothalló ember között? Miért fontos a hallás az életünkben? A fülemet be tudom csukni úgy, mint a szememet? Záporoznak a kérdések a Siketvakok Országos Egyesületének munkatársai részéről, egymás szavába vágva válaszolnak a gyerekek. Utána jöhet a jelelés. A nap végére össze kellett állnia egy közös éneknek, amit a diákoknak énekelni is, jelelni is kellett. 

Mennyire lehet nehéz szájjal festeni azoknak az embereknek, akik nem tudják a kezüket használni? 

Ilyen a kerekesszékkel közlekedni önállóan, és ilyen, amikor segíteni kell egy kerekesszékes embernek felmenni a lejtőn. Ide a MEREK (Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja) munkatársai hozták az eszközöket. “Valamelyik gyerek egyből ráérez, de mindenki nagyon élvezi. Állandóan tologatják egymást, viccelődnek, de így a legjobb” – mondják.

Ezen az állomáson – különböző szimulációs szemüvegekkel – azt gyakorolták a gyerekek, hogy milyen vásárolni, vagy épp közlekedni, ha valakinek csőlátása van, vagy egyszerűen csak súlyosan látássérült. Ugyanitt gyakorolták azt is, hogyan kell segíteni a közlekedésben egy vak embertársunknak. “Ki is karol kibe?” Nevetés. 

Egy súlyosan látássérült ember akkorának látja a betűket, mint mi a 2-es betűméretet. Ezt mi is csak nagyítóval tudjuk kisilabizálni. “Mondjatok egy-két dolgot, amit nehéz lehet elképzelni egy vak embernek!” – hangzik el később az instrukció. “Hallgasd meg ezeket a zajokat. Mik lehetnek?”

Ilyen lenne bekötni, vagy épp kikötni a cipőfűzőt, ha nem lenne kezünk…

Milyen lenne sétálni, ha nem tudnád külön mozgatni a lábad?” – kérdezik itt a Mozgásjavító Általános Iskola érzékenyítő csoportjának munkatársai. 

Az autistákról szóló állomás elsősorban a rájuk jellemző kommunikációs nehézségekről szólt. Milyen megérteni a szavakat átvitt értelemben? Rajzold le a másiknak, ezt a szólást: “szöget ütött a fejében!” Ugye hogy milyen sokat segítenek a vizuális jelek, ha nem érted a beszédet? 

Fotó: Jeli Gergely (Szentistvántelepi Általános Iskola)

A program vége. Gyülekező az udvaron. A két jelelő feláll szemben a zsámolyra, hogy segítsenek a jelelésben. “Kell még egy szó, mielőtt mennél, kell még egy ölelés, ami végig elkísér, az úton majd néha gondolj reám, ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár” – csendül fel, illetve olvasható jelnyelven is, minden gyerek kezén. A tanárok közül többen könnyeznek. 

Ahogy a játékok között mászkálunk, feltűnik, hogy tantermek nem csak a központi épületben vannak. Itt egy konténerház, ott egy plusz épület, amott még egy, kisebb, színes konténerház, utóbbiról kiderül, hogy az igazgatói szoba. “Folyamatosan bővíteni kell az iskolát, annyian jelentkeznek – válaszolja Katalin a kérdéseimre. – A könyvtárat is ki kellett költöztetni, később az igazgatói irodát is, mert újabb és újabb tantermekre volt szükségünk. Hogy miért nő a jelentkezések száma folyamatosan? Talán ezért – mutat körbe Katalin a nyüzsgő állomásokon. – Na nem mintha csak ilyenkor lenne ilyen jó itt a hangulat.”

 

A témában megjelent cikkeink:

 

Exit mobile version