Nő kerül a húszdollárosra: női portrék a világ bankjegyein

Andersen Dávid | 2016. Április 20.
Az amerikai pénzügyminisztérium tavaly októberben hirdetett pályázatot, amelynek célja, hogy eldöntsék, ki legyen az a nő, akinek az arcképe elsőként rákerülhet egy amerikai bankjegyre.

A lehetséges jelöltek listáját decemberben tették közzé. A fogadóirodák a feketék jogaiért küzdő Harriet Tubmant tartják a legesélyesebbnek, őt Susan B. Anthony nőjogi aktivista, Clara Barton, az amerikai vöröskereszt alapítója, a rabszolgák jogaiért küzdő egykori rabszolga Sojourner Truth, Rosa Parks emberi jogi aktivista, illetve a cherokee indiánok első női törzsfőnöke, a beszédes nevű Wilma Mankiller követte. A feltételezés bejött, Jacob J. Lew amerikai pénzügyminiszter tegnapról mára jelentette be, hogy az egykori rabszolga Tubman váltja majd a rabszolgatartó Andrew Jacksont a húszdolláros bankjegyen.

Meglepő országok női pénzei

Miután picit szétnéztünk a világ különböző országaiban, ugyancsak meglepődtünk, ugyanis nem egy olyan nemzet bankjegyein szerepelnek nők, ahol a nők helyzete finoman szólva sem európai. Lássuk, melyek ezek az országok!

Szíria

A polgárháborútól szenvedő ország fizetőeszköze a szíriai font. Az 500 fontos bankjegyet pedig Zenobia királynő képe díszíti, aki arról vált ismertté, hogy az időszámításunk szerinti második században ellenállt a rómaiak hódításának.

Fülöp-szigetek

A távol-keleti országban a nyolcvanas években vezették be azt az 500 pesós bankót, amelyen Benigno Aquino Jr. szenátor szerepelt, akit 1983-ban meggyilkoltak. Felesége, Corazon Aquino lett az ország első női elnöke (egyben az első ázsiai elnöknő), ezért 2009-ben bekövetkezett halála után az ő arca került a pénzre. Az 1000 pesós bankjegy pedig Josefa Llanes Escodát ábrázolja, aki a XX. század elejének szüfrazsettje volt.

Törökország

Bár az ország jelenlegi vezetésének karakteres véleménye van a nők helyzetéről, az 50 lírás bankón Fatma Aliye Topuz látható, aki a századforduló elismert írója és nőjogi aktivista is volt egyben. Igaz, hogy az ő arcképe a bankjegy hátoldalára került, de Törökországban minden bankó elején az ország első elnöke, Musztafa Kemal Atatürk szerepel.

Mexikó

A közép-amerikai ország több bankjegyén is szerepelnek nők. Az 500 pesóson Frida Kahlo festőnő látható, ráadásul egy 1940-es önarckép formájában, míg a 200 pesóson Sor Juana Inés de la Cruz XVII. századi író szerepel.

Argentína

Természetesen Evita országa nem lehetne teljes, ha nem állítottak volna emléket Eva Perónnak, aki az argentinok közszeretetnek örvendő first ladyje volt. Ő a 100 pesósra került, míg a 20 pesós bankjegyen a XIX. századi politikai aktivista, Manuela Rosas látható.

Új-Zéland

A brit kolóniák pénzein természetesen II. Erzsébet királynő arcképe látható, azonban a kiwik emléket állítottak Kate Sheppard szüfrazsettnek, aki 1893-ban sokat tett azért, hogy a távoli országban, a világon elsőként szavazati jogot kapjanak a nők. Ő a tízdollároson látható.

Svédország

A skandináv országban van a legtöbb olyan bankjegy, amelyre ismert nők kerültek fel. A legismertebb természetesen a húszkoronás bankón látható Selma Lagerlöf, aki az első irodalmi Nobel-díjas nőként kerülhetett fel a pénzre. Az 50 koronáson Jenny Lind XIX. századi operaénekes szerepel, míg a tavalyi év során vezették be az új 20 koronást, amelyen Astrid Lindgren író, az új 500 koronást, amelyen Birgit Nilsson szoprán, illetve az új 100 koronást, amelyen a legendás Greta Garbo látható.

További cikkek pénzről az NLCafén:

Exit mobile version