Vizsgálat indulhat a kislányt zaklató ellenőrök ellen

nlc | 2016. Május 23.
Múlt héten a Blaha Lujza téren zaklattak a BKK ellenőrei egy 12 éves kislányt. Rendőrt hívtak rá, mert csak bérlet volt nála, diákigazolvány sajnos nem.

BKK-vizsgálat várhat azokra a lelkes jegyellenőrökre, akik a múlt héten rendőrt hívtak egy 12 éves diáklányra, miután az csupán bérletet villantott nekik, diákigazolványt nem. Az ügy komolyságának dacára a zaklatás elkövetőinek sajnos nem sikerült jegyzőkönyvet készíteniük az esetről, így most nehéz feladat előtt áll a BKK, mivel a közfelháborodás miatt kénytelenek kivizsgálni a sztorit – írja a borsonline.hu.

A helyszínen akkor dolgozó BKK-ellenőrök egyáltalán nem is emlékeznek a dologra.

Egy hétvégi Facebook-bejegyzés nyomán gerjedtek fel az indulatok. A dolog egy szemtanú szerint így történt: “A kislányt kiszabadították az ellenőrök gyűrűjéből. Az egyik dolgozót figyelmeztették, örülhet, hogy nem indul ellene eljárás, mert így feltartóztatni és szabadságában korlátozni akkor sem lehet egy kiskorút, ha nincs nála bérlet” – írta.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK), és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) közleménye szerint: “Sem a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK), sem a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak (FÖRI) nincs információja olyan esetről, amelyről egy Facebook csoport oldalára feltöltött anyag alapján a Borsonline számolt be 2016. május 22-én, miszerint egy vagy több jegyellenőr egy hazafelé tartó 12 éves kislányt nem engedett tovább a Blaha Lujza téren, mert annak nem volt diákigazolványa. A BKK és a FÖRI a nyilvánosság segítségét kéri az eset részleteinek tisztázásához.”

A BKK kéri az esetet a Facebookon megosztó személyt, hogy szolgáljon pontos infókkal az eset tisztázása érdekében. 

Exit mobile version